A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

DÖMÖTÖR Ákos: Az ipari termelés hatása a Hangony-volgyi emberre. Jelenkor – történeti és néprajzi változásvizsgálat a hetvenes évek első felében Ózd környékén

Volt úgy, hogy a „kovártélyozók" csak kéthetenként tértek haza. Ilyenkor a gyerekek cipelték hátukon a kenyeret apjuknak az ózdi szállásra. A gyalogos bejárók eszközei szemléltetően állítják elénk az 1945 előtti életmódot. A görbebot, a dohánytarisznya, a pipaszurkáló, a cserép- vagy tajtékpipa manapság ritkán fordul elő a Hangony völgyében. Hajdani létüket az ózdi gyártörténeti múzeum egy-egy tárggyal villantotta fel egyik kiállításán. A kohászati dolgozók egykori világítóeszközei mutatták a tárgyak közül leginkább a munkássá válás folyamatának állomásait 1850-től 1945-ig. A gyertyás lámpa, az olajmécses, a karbidlámpa a bejárás egy-egy történeti korszakára utalt. Még többen emlékeztek a völgy községeiben, hogy az 1930-as években fáklyával mentek a Hangonyparton végig. A fáklya úgy készült, hogy drótra csavarták a csepüt, és belemártották a forró faggyúba. A fáklyát meggyújtották az üzemben, és így hazáig kitartott. Libasorban haladtak a hazatérő, fáradt emberek. Az utolsó lett közülük a legfüstösebb a sor végén. Nem hiába figyelték körültekintően a völgy sajátos hőmérséklet-változásait és látási viszonyait, és próbáltak az időjárás alakulására következtetni. „Ha Ózdon fújnak a gyárban, és elhallatszik Hangonyba, akkor másnap enyhébb idő lesz" - mondta a Forgács-tanya egyik lakója, mikor este a ködbe vesző buszmegálló felé haladtunk. Majd magyarázatul hozzátette: „Ha a köd leszáll a völgybe, ekkor hidegebb az idő, és a hang nehezebben terjed". Ilyesmit figyeltek meg a szentsimoniak is: „Ha Hangonyból ide hallatszik a kutyaugatás, időjárás-változás lesz" -jegyezték meg tapasztalataik alapján. A gyalogos bejárás az 1930-as évek elejéig kizárólagos volt. Az épülő makadámutak fokozatosan lehetővé tették a járművekkel való közlekedést. Az utak lassan épültek, a dolgozóknak pedig kevés volt a pénze a két világháború közti években. 1932-ben és az utána következő években egyes dolgozók kerékpárt vettek, és tavasztól őszig így oldották meg a bejárást. Ha elromlott a kerékpár, bizony hátukon cipelték. Télen Ózdon húzták meg magukat valahol albérletben. 1945 után az eldobott aknák, lövedékek miatt veszélyessé vált az amúgyis terhes és hosszan tartó bandukolás. Útközben katonák igazoltatták a gyár felé igyekvő munkásokat.

28 Már 1945-ben változott a bejáró dolgozók helyzete. Teherautók szállították őket lakóhelyükről az ózdi gyárig és vissza. Az autók csomópontjaihoz kellett csupán a bejáróknak gyalogolniuk. 1945 decemberében az autókat ponyvákkal és lócákkal látták el.

29 Némelykor a ponyvát elfelejtették a tehergépkocsira rátenni. Egy hivatalos jelentés írója a következőket állapította meg 1947 szeptemberében: „A vidéki munkavállalókat 5 db munkásszállító tehergépkocsi szállította a gyárba 10-20 km-es távolságon keresztül. A ponyva hiánya miatt többen megbetegedtek esőzések alkalmával".

30 1948-ban váratlan fordulat történt. Az akkori üb-titkár javaslatára a vállalat takarékossági okokból megszüntette az „ingyen fuvar"-t. A bejáró munkások igyekeztek nehéz helyzetükön javítani. Egyesek számára nem maradt más lehetőség, mint ismét visszatérni a kerékpárhoz, vagy akinek ez is túl drágának bizonyult, szomorúan gyalogolt tovább. A Hangony völgyében magánfuvarral próbálkoztak ebben az időben. Adatközlőim közül jó néhányan emlékeztek Barát Laci bácsira, akinek 1945 után teherkocsija volt. 28 Elek Géza: Bejáró-ingázó dolgozók megváltozott munka- és életkörülményei az Ózdi Kohászati Üzemekben. (Kézirat) Ózd, 1974. 29-32. 29 Bukovszky Tünde: A közúti munkásszállítás fejlődése az Ózdi Kohászati Üzemekben (Kézirat). Ózd, é. n. 3-13. 30 Új Magyar Központi Levéltár IX-18. 112. d. 11-230. Ózd, 1947. IX. 17. (rövidítése továbbiakban: ÜL.) 625