A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

DÖMÖTÖR Ákos: Az ipari termelés hatása a Hangony-volgyi emberre. Jelenkor – történeti és néprajzi változásvizsgálat a hetvenes évek első felében Ózd környékén

esi 65 éves nyugdíjas, egykori bejáró dolgozó Szentsimonban, a Szurdok-tetőn meghúzódó házacskájában: „Apám az első világháborúban meghalt. Azon voltam, hogy minél előbb bekerüljek a gyárba. Segíteni akartam anyámnak. Anyám a harmincas években 5 pengőt kapott havonta. Öcsémmel kimentünk a legelőre, és úgy legeltünk, mint a marhák. Úgy kerültem be a gyárba, hogy elmondtam a sorsomat. Az egyik pap megsajnált. Horváth Dénes paptanár volt, és Szentsimonba került kisegítő papnak. Horváth Dénes beszélt az ózdi apáttal, aki beajánlott engem a gyár igazgatóságánál. Ennek köszönhettem, hogy bekerültem a gyárba. 1928-ban felvettek ajtóhúzónak." Az ózdi munkavállalás sikeréhez a zsellérek még egy-egy jobb lelkű nagygazda kapcsolatait is felhasználták. Kőszegi János bejáró dolgozó Hangonyban erre mutatott rá 1976 novemberében: „Hogy is volt az a munkafölvétel a múltba? Elbeszélte a komámnak az apja, hogy leszerelt a katonaságtól, és meg akart nősülni. Bement a Pengő tulajdonosához. Mondta neki, hogy: Gyula bácsi! Be akarok jutni az ózdi gyárba, mer pénz kellene, oszt meg akarok nősülni. Mondta neki a Pengő tulajdonosa, hogy menjen el egy jó gazdaemberhez, Horváth Sura Józsi bácsihoz. Neki van egy mérnök ismerőse a gyárban. Másnap reggel kocsival bementek az ózdi gyárba. Béla komám hajtotta a kocsit. Megálltak a Hosszú soron. Sorompó volt. Az úri negyedbe nem lehetett behajtani. Amíg a komám vigyázott a kocsira, a Józsi bácsi meg a Gyula bácsi bementek egy irodába a mérnök úrho. Délfele visszajöttek. Mondták neki: - No, Béla, el van intézve. Holnap délbe menj a kohósi kapuba, majd szólítanak. Másnap a kohósi kapuba vót ott 600 ember. Vártak felvételre. Megjelent ott a mérnök úr. Szólította a Béla komámat meg egy másik hangonyi embert. - Kanta Béla és Szilágyi András. Gyöjjenek be! Többiek mehetnek haza! így vették fel a komámat az ózdi vasgyárba. Ott dolgozott hosszú-hosszú évekig az elegytéren." A gyári munkásfelvétel 1945 előtt gyakran a manipuláció egyik eszköze volt választás idején. Az egyik nyugdíjas kohász elmondása szerint az ózdi vasgyárba őt először 1939-ben vették fel. Akkor éppen képviselőválasztás volt, és „kedvet akartak csinálni a szegény munkásoknak". A becsapás akkor derült ki teljesen, amikor három hónap múlva elbocsátották a nemrég felvetteket. Ugyanúgy képviselőválasztásnak köszönhette bejutását Holló József kissikátori lakos, aki a harmincas évek végén mint vasegyengető dolgozott a finomhengerműben. A vidéki munkásság elhelyezkedése az ózdi vasgyárban ilyen siralmas képet festett. Az 1945 előtti létbizonytalanság kifejezője az alábbi rímelő szólás, amelyet szentsimoni öregektől hallottam: „Fehér vászontarisznya, be a gyárba meg vissza." A gyárfelvételekre való visszaemlékezések változatai azt mutatják, hogy 1945 előtt a Hangony-völgyieket a kiszolgáltatottság jellemezte. A gyári felvételek esetei a visszaemlékezések alapján arról tanúskodnak, hogy a munkaerőáru eladásának feltételei és körülményei lényegesen csak 1945 után változtak meg. A faluközösségek rokonsági szálakkal átszőtt keretei mindig szerepet játszottak a munkavállalás eseteiben. Mivel a bejárás sajátos kilépést jelentett a község hagyományos kereteiből, a nagyipari termelésben való részvétel az etnikai csoport részének városi kiterjedését hozta magával. Az ipari bérmunka kiszélesedése megteremtette a termelés szabványát, és az otthoni részesmunka feudális formáinak a keveredésével megváltozott a munkaerőáru jellege. Új viszonyrendszer alakult ki a bejáró munkások tudatában. A szülőföldet jelentő községet már nem önmagában szemlélték, hanem Ózdhoz fűződő viszonyában. A szemléletben megnyilvánuló „kettősség" jelenleg is áthatja a Hangony völgyéből bejáró kohászati dolgozók gondolkodását. Az élet különböző területein mutatkozó jelenségek 618