A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

HOFFMANN Tamás: A változó változatlan (böngészők, halászok, vadászok)

ják, gyakorta meg is főzik, mert így csak kevés kenyeret kell enniök, és ennek köszönhetően, a repcsényretket fogyasztva hetente beérik mindössze négy fontnyi kenyérrel". Igyekezetük — következésképpen — arra irányul, hogy a kenyeret helyettesítsék olcsóbban megszerezhető élelemmel. Stratégiájuk a mai ember számára csak elvileg érthető, konkrét motivációjában aligha. Persze korántsem annak következtében, mintha az ipari civilizációkban élő emberek a hat-hét emberöltővel ezelőtti kenyéradagokkal kívánnának jóllakni. Nem, mi kevesebb kenyeret eszünk és több kalóriát fogyasztunk. Mégsem szabad elfelejtenünk, hogy abbban az időben más volt az étrend, a kalóriaszükségletet csak úgy tudták fedezni, ha nem válogattak, mert nem volt miben. Étlapjuk mindenképpen jóval rövidebb a mainál, ám a kevesebből, azaz egy-egy ételféleségből nagyobb mennyiséget fogyasztottak el. Sőt, ha volt miből, olykor-olykor derekasan teleették magukat. A gyűjtögetett eledel — a vegetáció születése és elhalása szerinti — kínálata és a fogyasztói társadalom élelmiszeripari választéka közötti hosszú úton átalakult a képzeletbeli étlap, hosszabb lett a kínált ételek sora, ráadásul egyúttal növekedett a kalóriamennyiség is, sőt elérte a kritikus tömeget, olyannyira, hogy a kalóriafogyasztás meghaladja már az optimális értékeket, ami viszont káros az egészségre. Most a jólét pusztít. A gyűjtögetett növények egykori értéktartománya még határos volt a tartós koplaláséval, nem volt tehát senkiföldje vagy akárcsak választóvonal sem a jóllakás meg az éhezés között.

16 /. 5. Régi illúzió, hogy az állapot rajza pótolja a történet leírását A gyűjtögetett növények kultúrhistóriája keskeny sáv, amelyen a múlt vizsgálói haladnak, miközben azt látják, hogy őseink lépésről lépésre szakadtak ki környezetük függőségéből, életvitelüket eleinte úgyszólván csak az ökológia szabályai határozták meg, ám ezektől végül is függetlenné váltak, vagy — mások szerint — talán még ma sem sikerült kialakítaniuk az ideális állapotot. Mindenesetre minél mélyebb rétegbe hatolunk le fajunk múltjában, annál inkább éreznünk kell azt, hogy a természet törvényei erősebbek az ember kigondolta szabályoknál. ínségek idején hatásuk fokozottabban érvényesül, akár elemi csapások, akár háborús pusztítások miatt szenvedünk hiányt. A Bibliában is olvashatunk {Mózes 5:26) az egyiptomi gabonauzsoráról és vannak arról is adatok, hogy Japánban vagy Kínában a modern idők előtt — éhínségek idején — ennivalóért gyermeküket adták el szülők rabszolgának. Ha nem volt valahol Európában kenyérnek való gabona, gyökereket és fakérget törtek össze, hogy kevéske liszttel keverve lepényt süssenek. A marhák vérét sokan megcsapolták, hogy azt igyák. Napóleon katonái a maszájok mintájára ezt tették Borodino után lovaikkal. Amikor éhínség volt, nemcsak a kisember nélkülözött. Történetesen még a versailles-i palotában is szükséget szenvedtek 1698-ban, a király asztalára csak fekete kenyér jutott, a lakájok közül sok nem volt rest, hogy elemózsiáért kolduljon. Amikor a Napkirály uralkodásának zenitjére jutott, 1662-ben — szemtanúk szerint — olyan nagy szükséget szenvedett a nép, hogy pl. Blois környékén asszonyok és gyermekek — barmok módjára — a mezőkön kóboroltak, füveket tömködtek szájukba, csillapítani remélvén éhségük mardosó kínját. Ezzel azonban a történetnek nincs vége. A francia forradalom előtti negyedszázadon át több ínséges 16 Ballod, 1915. 77-112., Behre, 1981. 25-40, Beitl-Beitl, 1974. Böckler, 1953. 22^10, Brockmann-Gerosch, 1934. 76-91, Curschmann, 1900, Drake, 1982. 181-91, Ellenberg, 1982, Fischer, 1929, Gunda, 1938. 302-17, Haamagel, 1969. 3-12, Haberlandt, 1928, 330-46, Heitz-Jacomet-Zoller, 1981. 139-92, Helbaek, 1960. 15-19, Hoffmann-Werneck, 1956. 7-11, Hoops, 1905, Kloss, 1987. 121-30, Lips, 1953, Mauritzio, 1927, Problemi, 1981. 9-450, Schmithüsen, 1968, Sprankel, 1987. 157-64, Timmermann, 1961.277-84, Vennum, 1988., Walter, 1943, Werth, 1954/b. 12-34, Willerding, 1987. 545