A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

HOFFMANN Tamás: A változó változatlan (böngészők, halászok, vadászok)

Bulbocastanum L.) karrierje pedig egyenesen jó okot ad a hagyományok és a társadalmi érintkezések egymást keresztező hatásainak ismételt említésére. Ez a gumós növény Wallis kantonban (Svájc), a Zermatt völgyében 2000 méteres magasságig mindenütt megtalálható a szántók mesgyéin. Annak előtte, hogy a burgonyát megismerték, az itteni parasztok gyakorta ráfanyalodtak a vadon növő gumókra. „Seggecske" (Arschlen) mondták, kiásták és — jóízűen megették. Aratáskor asszonyok és gyerekek gyűjtötték zsákokba a múlt század első felében. Máskor disznókkal túratták, elzavarták az állatot és maguk szedték össze az ennivalót. Krünitz azt állította róla 1788-ban, hogy „hamuban sütve jobb íze van, mint a gesztenyének, ha borssal és vajjal" eszik. Egyes hüvelyesek gumóit szintén jóízűen elfogyasztották. A földimogyoró (Lathyrus tuberosus L.) gombócait például a skót hegyvidékek népe fölöttébb kedvelte, s így voltak ezzel sokfelé másutt is. Lotharingiában a 18. században még piacokon is árulták (Nancy piacán marcuson néven ismerték). Aztán a múlt században már — mondhatni mindenütt — nyoma veszett az ipari civilizációt megteremtő országokban. Ellenben a lengyelek, a kisoroszok, a nagyoroszok és más — a periférián élő népek — még a huszadik században is ragaszkodtak hozzá, megőrizve, sőt kamatoztatva a hagyományos természetismeret hasznát. Ezt más növényekkel kapcsolatban is tapasztaljuk. Koszov környékén (Kelet-Galíciában) jóízűen megeszik pl. a vadon növő fokhagymát (neve: lewurda). A huculok is nyersen fogyasztják az Allium sibiricum hagymáit és leveleit. A kisoroszok a Tragopon pratensis gyökereiből és fiatal hajtásaiból ázalékot készítenek. A Calla palustris gyökérdarabjait Wityebszk környékén, ahol a mocsaras réteken tömegesen nő, összeszedik, megszárítják és összetörve a kenyérliszthez keverik. Talán egész FehérOroszországban szokásos volt, hogy a legelő jószágtól felfedezett Equisetum sp. karóit összeszedték a parasztok és azt maguk ették meg. A vele rokon Trag. pratensis ellenben valószínűleg elvadult növény, amelyet a 16-17. században még kertekben termesztettek, nyersen és főzve ettek. Később vad alanyainak — zellerízű — gyökerét nemcsak KeletEurópában, hanem Észak-Németországban is fogyasztották. Meglehet, hogy ez a históriája a feketegyökérnek (Scorzonera hispanica L.)is. Mindenesetre olyan nagy területen ismert, hogy akár több valószínűséggel gondolhatjuk az ellenkezőjét is. Külön csoportot alkotnak a vízinövények, amelyeket egyes — ehető részeik miatt - régebben jóval nagyobb mennyiségben gyűjtögettek az emberek, mint azóta, hogy az ipari rendszerű gazdaságot tekintik megélhetésük alapjának. Ezek közül is a súlyom (Trapa natans) volt valószínűleg a legfontosabb. A bronzkori Európában azok az emberek, akik tavak mellett telepedtek meg (pl. Buchau, Németország), olyan gyakran és oly sokat fogyasztottak belőle — a leletekből ítélve, mint mostanában a burgonyából. A súlyom az ókori Itáliában, főként Rómában elsőrendű élelmiszer volt. Úgy tűnik, a középkorban is az maradt. Észak-Itáliában még inkább. Egy bázeli botanikus azt írja vele kapcsolatban 1696-ban, hogy a szegény nép — akár a gesztenyét — eszi a sulymot: megfőzi, pirítja és összetöri a termést mozsárban, azután kenyeret süt belőle. Milánóban az első világháború előtti években — mint ma a gesztenyét — megsütötték és az utcákon is árulták. Ették ezt a magyarok és a szerbek is. A parasztok — a folyamszabályozások előtti időkben — az elmocsarasodott síkságon rá voltak utalva, gabonájuk ekkor még kevés termett. Voltak továbbá külterületeken élők is, pásztorok, halászok, akiknek úgyszólván csak a láp adott élelmet. Ők tartottak ki legtovább a súlyom mellett. A helyzet sok vonásában emlékeztetett mindarra, amit a Kaszpi-tenger mellékén élők tanúsítottak a súlyomtáplálékkal kapcsolatban. De vannak más példák is a hagyományos Európából. így megemlíthető, hogy Lengyelországban is csak a 19. század második felében hagytak fel a súlyom gyűjtögetésével. Másrészt Dél-Franciaországban, Karinthiában, Moldvában, Dél543