A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

HOFFMANN Tamás: A változó változatlan (böngészők, halászok, vadászok)

Mások a rozmár szemfogára vágytak és a hatalmas állat húsát is elfogyasztották. Az Odobaenus Rosmarus azonban soha nem úszott le délre, mint a fóka. Az Északitengerben csak egészen ritkán fordult elő. Főként az Izland körüli vizeken és attól északra vadászták a történelmi időkben. Mégis a jégkorszakban előfordult Dél-Norvégia partjai mentén, a Shetland- és az Orkney-szigetek körül. Viking leletekben találtak faragott rozmáragyart és van vaskori szigonyhegy is a Jarslhof (Shetland) lelőhelyén. A svédországi sziklarajzok alkotói a rozmár (és fóka) vadászatát mágikus erővel óhajtották eredményesebbé tenni. Lundban egy bronzkori rozmárállkapcsot őriznek a múzeumban, melyből a vadász, aki ezt a példányt elejtette, kitörte az agyart. Haithabu, Elisenhof és Feddersen Wierde lelőhelyein az északi német síkságon rozmár-, delfin- és bálnacsontokkal teli szemétgödrökben turkáltak a régészek.

11 I. 2. A bőség zavara Amióta feljegyzéseket készítettek Európában, információk maradtak ránk arról, hogy őseink - természeti katasztrófák után - ráfanyalodtak mindazokra a táplálékokra, melyeket környezetükben - mondhatni: készen - találtak. Étkezési szokásaink történetét kutató szakember számára pedig ezek az adatok az élelmiszergazdaság előtti korszakok emlékét idézik fel. A vizek élelmiszertartalékai szinte kimeríthetetlenek. Annak előtte, hogy az ipari környezetszennyezés megbolygatta az élővilág rendjét, a természet szabályait egyedül földünk kozmikus adottságai határozták meg. A klíma szabályozta a vizek szintjét és élővilágukat. A világtengerek legalább százötven métert emelkedtek azóta, hogy a jégkorszakban a legmélyebbre süllyedt a képzeletbeli hőmérő higanyszála. Közép-Európa klimatikusan - messze húzódott az óceántól, száraz klíma lett rajta úrrá, vegetációja tehát ettől kezdve összekötötte a szteppe flórájával. Annak ellenére, hogy a jégkori vadászok és halászok felszereléséből alig maradt meg valami, sok mindent megtudtunk már a természetet dézsmáló őseink ügyességéről. A csontból és agancsból faragott szigonyok, kőből pattintott nyílhegyek mellett feltételezhetően sokféle hálót kötöttek, tehát különböző méretű húzó- és dobóhálókkal felszerelték magukat, voltak továbbá nagy számban horgaik és különféle rekesztőberendezéseik. A bronzkori faácsolat, amelyet a svédországi Skedemosse (Öland) mellett találtak, az Oka folyón használatos varsákra emlékeztet. A rekesztőhalászát módszereinek hagyományai élnek tovább folyamok torkolati vizein, ahol a vízszint ingadozását használják ki a hering és a compó halászatakor. A vaskori és középkori telepásatások során feltárt nagy tömegű halszálka azt bizonyítja, hogy a hering mellett a ponty, a csuka, a sügér és a pisztráng tömeges fogyasztása Közép-Európa északi övezetében mindenütt szokásos lehetett. A finn tavak halászata bő zsákmányt ígért egész éven át. A Finn-öbölben még a jégen vágott lékeken át is hálókat vontattak, a parti vizeken pedig nyáron és ősszel - szünetet sem tartva - halásztak. Ugyanitt a halakat sózták és füstölték (értékesítés céljából). A Keleti-tengeren a hering halászatának a középkor óta iparszerű módszerei fejlődtek ki. Történetesen késő ősszel Bohuslaen (Svédország), 11 Amrncmn, 1982. 97-106., Behre, 1987. 47-123., Birks, 1988. 247-310., Cabantous, 1980. 236317'., Grand-Delatouche, 1950. 535-46., Halard, 1983. 173-78., Hrg., Jelgersma, 1961., Kloss, 1987. 12130., Koenigswald-Hahn, 1981. 42-127., Kuske, 1905. 227-313., Lma., Montanari, 1979. 227-95., Müllerbeck, 1981. 1-16., Rac, Saul, 1981. 33^3., Taute, 1969. 1203-11., Tromnau, 1980., Vollan, 1956. 47192. 531