A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

FEHÉR József: Az erdőbényei kőfaragó mesterség története

ü J 6. kép. Kapuoszlopok faragott díszei A kőbányák intenzívebb és szélesebb körű használata a 19. század elejére következik el. Ekkortól üzemelnek a nagyobb kőfejtők; a hegyaljai mezővárosok közül a 19. század közepére a sárospataki mellett kiemelkedik Erdőbénye, mint táji-regionális kőfaragóközpont. A 19. század első harmadából is megmaradt két nevezetes kőemlékünk. Erdőbénye határában, az ún. Kolera dűlőben, a későbbi legnagyobb fehérkőbányától nem messze áll az 1831-es kolerajárvány szomorú emlékezetét őrző koleraoszlop. Felirata A COLÉRA GYÁSZ EMLÉKÉRE MELLY 1831

K ESZ.BEN JUL: 6-TÓL 12

K SERRIG E=BÉNYE VÁROSSÁBÓL 203 HALANDÓKAT TETT ÁLDOZATTYÁVÁ. A monumentális, rusztikus oszlopot kétségtelenül a közeli bánya kövéből faragták; sajnos, az emlékmű homloklapján lévő faragott címer olyan sérült, kopott, töredezett, hogy nem ismerhetünk rá sem a (mester) kőfaragójegyére, sem a település címerére. A feliratozás betűtípusaiból, helyesírásából következtetve azonban arra gondolhatunk, hogy helyi kőfaragó(k) alkotása ez. A magunk részéről erdőbényei kőfaragómestert gondolunk Kazinczy Ferenc széphalmi síremlékoszlopa mögött is. A magyar nyelvújítás vezéralakja is az 1831. évi kolerajárványnak esett áldozatul, s felesége a síremléket az író halála utáni közeli években állíttatta; a homályos utalásokból kiolvashatóan szerencsi kőből, erdőbényei kőfaragóval. A széphalmi emlékcsarnok építésénél is dolgozhattak erdőbényei kőfaragók és 452