A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

BAJÁK László: Címerek a gyászszertartásokon, halotti címerek a 19. századból

8. kép. Habsburg Maria Dorottya ravatala a Vasárnapi Újság fametszetén (1955/21) A példák alapján úgy tűnik, hogy a koporsó körül általában 5 címer elhelyezésével (2-2 oldalt és 1 a lábnál), a ravatali helyiség falain pedig kb. 8-10 papírcímer elhelyezésével számolhatunk. A 19. századi címereken már eltűnnek a feliratszalagok, a feliratok íve kiegyenesedik, végül megszűnik a kettéosztottságuk is. Erdélyben a század elején találkozunk még kartusokkal és klasszicizáló füzérdíszekkel, de végül itt is bekövetkezik a teljes leegyszerűsödés, amelyet csak néhány historizáló darab tör meg a század végén. Halotti címerek a 19. századból A bemutatandó halotti címerek közül legalább hat magánviseli az egykori kiszögezés nyomait, azaz feltehetően a ravatali, illetve templomi dekoráció részét képezték egykor. A Gyulai címer gyertyafoltja ezt kétségtelenné is teszi. A többi funkciója bizonytalan. A halotti címerek tulajdonosai a magyar nemesi társadalom viszonylag széles skáláját fogják át, noha döntően Magyarország nyugati feléhez, illetve Pest-Budához köthetőek. Feltehetően - a szerb származású Simon Florent kivételével - valamennyien katolikusok, bár a halotti címer készíttetése szempontjából ennek nem sok jelentősége volt. Képviselve van közöttük két hercegi, négy grófi, két középbirtokos nemesi és három köznemesi família tagja. Életpályáik szerint Ürményi hivatali, Gyulai katonai, Széchenyi és Károlyi politikusi karriert futottak be. Petrovics jogász és egyetemi tanár, Simon ügyvéd, Kisfaludy író és festő, Györgyi pedig kereskedő volt. A rangkülönbségek a megszólításokban is tükröződnek: hg. Esterházy Pálné főméltóságú, Károlyi és Ürményi nagyméltóságú, Petrovics méltóságos (illustrissimus), Györgyi tekintetes ne173