A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)
RÉMIÁS Tibor: Miskolc mezőváros 18. századi lakóinak jogi státusa és rétegződése (a Miskolc monográfia vonatkozó fejezetének tervezete)
7 1/2 árok kukoricaföld, a belterületen 2 sáfrányos és több gyümölcsöskert volt. A gyümölcsösök különben a szőlő alján helyezkedtek el. 76 A termőföldet nemesi illetve szabad és úrbéres illetve dézsmás szerint csoportosították. Az uradalom 1773-ban kiadott térképe 1314 db urbariális földet tüntetett fel. 1817-ben, a kataszteri felmérés alkalmával 1686 kat. hold quantualis, 577 cenzualis és 157 hold uradalmi szántó volt. A 18. század második felére már egyértelművé vált, hogy az őstermelés haszna a vagyonos nemesség földjeiből került ki. Ez főleg azzal magyarázható, hogy a lakosság iparos rétegei fokozatosan felhagytak az őstermeléssel. A szántóvető foglalkozást űzők között kiemelt helyen szerepelnek az irtványföldek birtokosai, hisz az általános gyakorlatnak megfelelően több éves adómentességet élvezhettek felfogott földjeiken. 1702-ben 45 ilyen irtványról tudunk. A megváltás idején Miskolc területén a „Conscriptio Extirpaturarum"-ok tanúságai szerint jelentős volt az irtványföldek kiterjedése. 1744-ben pl. 302 db, összesen 705 köblös irtványt és 462 árok irtványrétet írtak össze. 1754-ben a városi tanács a város rétjein tett irtásért 102 forintot fizetett a mecenzéfieknek. Az úrbérrendezés idején (1770. július 30-án) készült irtás összeírás szerint 8 birtokos rendelkezett irtványfölddel. Ebből 6 fő szántóval, 41 PM kiterjedésben (1-5 PM, 3-6 PM, 1-8 PM és Halász György 10 PM). Két birtokosnak 18 embervágó rétnek való irtása volt. Árvái Mihály 16 és Szabó Mihály 2 embervágó rét használója lett. Az állattenyésztés a békésebb évek beköszöntével fejlődésnek indult. Elénk állatkereskedelmét annak köszönhette, hogy a királyi kamara 1690-ben Miskolcot jelölte ki a tiszáninneni baromvásár színhelyéül. Az 1695. évi adólajstrom szerint 314 armalista és libertinusnak 335 ökre, 189 tehene, 52 tinója, 35 lova, 115 juha és 368 sertése volt. 77 Két évvel később 537 adózónak 408 ökre, 386 tehene, 170 tinója, 76 lova, 133 juha és kecskéje, 789 sertése volt. A miskolci határ szűkösségéből adódóan az állattulajdonosok a szomszédos települések legelőin voltak kénytelenek kisebb-nagyobb legelőhelyet bérelni. 1709-ben 480, 1712-ben pedig 422 azoknak a száma, akik állatokat tartottak. 1765-ben 544 úrbéresnek 72 lova, 46 ökre és 40 tehene volt. Ez utóbbi számsor arra enged bennünket következtetni, hogy a század második felében állattenyésztéssel nagyobb mértékben a nemesség foglalkozott. A lakosság kitűnt a méhtenyésztés terén is, hisz már 1695-ben 314 adózó javai között 368 méhrajt írtak össze. Két évvel később 537 polgár 528 méhrajjal bírt. A méz és a viasz szép jövedelmet biztosított akkor is az ezzel foglalkozók számára. A mézet különösen a török fogadta szívesen ajándékba. A megváltás idején fokozatosan csökkent a méhrajok száma, hisz 1709-ben 393, míg 1712-ben már 267 méhrajt mutattak ki az összeírok. A gyümölcstermelésből ugyancsak szép jövedelmet húztak. A dinnye, alma, körte, szilva termelése dívott a szőlők alatti gyümölcsösökben. Az 1702. évi ingatlanösszeírásunk 16 kertet és 10 gyümölcsöskertet sorol fel Miskolc területén. Az őstermeléssel összefüggésben fejlődött a város malomipara. Köztudott, hisz jómagunk is már többször említést tettünk róla, hogy a város belterületén 5, majd a század közepétől eggyel több malom állott a Szinván. Az általunk vizsgált kémény és pin76 Leveles K, 1929. 82-83. és 117. 77 E forrásból kiindulva eltérő eredményekre jutottak: Leveles E., 1929. 52. és Veres L., 1991. 133. 130