A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

RÉMIÁS Tibor: Miskolc mezőváros 18. századi lakóinak jogi státusa és rétegződése (a Miskolc monográfia vonatkozó fejezetének tervezete)

szépséghibája, hogy a reformátusokat és az evangélikusokat, valamint a római és görög katolikusokat együttes kimutatásban adja meg. Mindez persze nem jelent akadályt, hogy általános következtetéseket vonjunk le az egyes miskolci felekezetek 45 év alatt bekövetkezett változásairól. Az 1780 és 1825 közötti időszak felekezeti változásait bemutató táblázatunk adatsoraiból és az ehhez nyújtott kiegészítő adatokból összességében az alábbiak nyertek bizonyítást. Miskolc város református lakossága a 18. század végén és a 19. század első negyedében a város lélekszámának kétharmados többségét jelentette. A reformátusok tábora lélekszám tekintetében fokozatosan növekedett, de arányszámát vagy viszonyszámát vizsgálva nagyon kevés változáson ment át. Mindössze 4-5% az a növekedés, amely a 45 év alatt kimutatható. Korszakunkból kilépve és hosszabb távon vizsgálva a reformátusok Miskolc társadalmában betöltött helyét, arra lehetünk majd figyelmesek, hogy a római katolikusok száma 1890-re nemhogy eléri, hanem meg is haladja a reformátusok számát. Ennek okát Kovács Alajos abban látja, hogy a katolikus lakosság nagyobb szaporasága folytán jóval nagyobb kontingenst tudott szolgáltatni a városi népesség növeléséhez. Mindez véleményünk szerint a többtényezős igazságnak csak egyik eleme. A római katolikusok esetében a türelmi rendelet kihirdetése után némi visszaesés tapasztalható. Lélekszámuk nagyobb arányú növekedése a 19. század első felére tehető. A görög katolikusok lélekszáma és aránya a két előző felekezethez képest elenyészőnek mondható. Az evangélikusok létszáma a 19. század elejére megduplázódott. A görögkeleti egyház létszáma a századfordulóig növekedett. Ezek után több miskolci görög kereskedő elhagyta a várost, amely szépen megnyilvánul a görögkeleti hívők létszámának visszaesésében. 1825-re az izraelita lakosság létszáma és a társadalomban elfoglalt arányszáma meghaladta a görögkeletiekét. Mindez megmutatkozott a gazdasági életben is. Azt a szerepet, amit a görögök töltöttek be a 18. század folyamán, most a 19. század első felétől a zsidóság vett át. A lakosság foglalkozás szerinti tagozódása és vagyoni helyzete A téma fontossága bővebb kifejtést is megérdemelne, de jelen esetben a társadalom egyik tagozódási irányaként kezeljük. Az ilyen irányú vizsgálatokhoz szerencsére bőséges forrásanyag áll rendelkezésünkre, ami arra késztet bennünket, hogy csak a tendenciákra és az általános érvényű folyamatokra hívjuk fel a figyelmet. A jelen dolgozatunkhoz összegyűjtött forrásanyagból ennek a társadalomtörténeti problémának részletes kifejtése egy külön tanulmányra is érdemes lenne. A továbbiakban foglalkozási áganként haladva tesszük meg a vizsgálódást, és közben az egyes foglalkozást űzők vagyoni helyzetére is kitekintünk. Miskolcon az őstermelésből a lakosság közepes jövedelmet húzott. Ennek oka abban keresendő, hogy a középkorban kialakult szűk határa évszázadokon keresztül a lakosság lélekszámának emelkedése, többszörösére történő felduzzadása ellenére változatlan maradt. A szántóföldek többségén búzát termeltek, ennek ellenére mindig behozatalra szorult a város. Kisebb körre szorult a rozs, árpa, zab, köles és kender termelése. 1702-ben pl. a KÖTÉL KÖNYV-ben 45 db kenderföld szerepel. 1709-ben Leveles Erzsébet számításai szerint 519 adózónak 1660 köböl búzáját és 67 köböl árpáját, 1712-ben a pestis után 422 személynek 314 köböl búzáját, 77 köböl árpáját és 11 1/2 köböl zabját írták össze. 1744-ben pl. 158 árok kendert számláltak. A Sajó partján pedig 129