A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)
RÉMIÁS Tibor: Miskolc mezőváros 18. századi lakóinak jogi státusa és rétegződése (a Miskolc monográfia vonatkozó fejezetének tervezete)
A porció adózás a miskolci jobbágyság nagy megkönnyebbülésére még III. Károly alatt, 1723-ban megszűnt, de a Forspont Péter és Porció Pál után az állandó adó sújtotta a jobbágylakosságot. Annak rendje, módja szerint a fokozatosan kialakuló állandó adó mindenre kihatóan adókulcsot adott. Az adókulcsot vagy a limitatio facultatumot évente állapították meg és a szükséglethez képest emelték azt. Ez az adó igyekezett tükrözni a lakosság vagyoni helyzetét, hisz mindenki vagyoni viszonyainak arányában adózott. Pl. 1715. január 17-én Borsod vármegye ezt az adókulcsot így állapította meg a havonta adózó jobbágy tömegek számára: „havonkint fizet egy személy 20 krajcárt, ökör után 10, tehén után 10, tinó után 5, igás ló után 6, ménesbeli ló után 4, juh és kecske után 1, sertés után 3, hordó bor után 20, köböl búza 2, árpa után 1, zab után 1/2, köles 1, 10 font dohány 1, pipás 10 krajcárt; serfőzőnek 100 forint bérlet után egyszer s mindenkorra 6 forintot, pálinka égető 10 krajcárt. Mesteremberek havonként: mészáros 1,30 kr., takács 10 kr., szabó 1 forint, csizmadia 50 kr., kovács 1 frt., szűcs 30 kr., lakatos 30 kr., varga 40., borbély 6 kr., ötvös 6 kr., késes 20 kr., esztergályos 20 kr., gombkötő 30 kr., asztalos 30 kr., bodnár 1 frt., tímár 20 kr., kötélverő 20 kr., kosárkötő 5 kr." 43 Az évek múltával az adókulcs rovatai emelkedést mutatnak. A miskolci jobbágycsaládoknak is nélkülözhetetlen lételeme volt a föld. A beépített város portákra, azaz fundusokra volt felosztva. A fundusok kötelekben voltak. 7 kötél = 4 fundus (jobbágytelek) = 1400 négyszögöl (M. K. L.) 2200-2400 négyszögöl (L. E.) 1 fundus - 1 jobbágytelek = 1/4 kötél = 350 négyszögöl (M. K. L.) 550-600 négyszögöl (L. E.) Egy-egy jobbágy fundus nagyságát sajnos a mai napig nem ismerjük. Marjalaki Kiss Lajos 44 és Leveles Erzsébet 45 , akik megkísérelték a fundusok nagyságát kiszámolni, ők is pontos források hiányában különböző eredményre jutottak. Az 1702. évi KÖTÉL KÖNYV tanúsága szerint egy-egy egész kötélhez a város külsőségeiből szántóföldek és rétek is tartoztak. Az erdő- és legelőhasználat közös volt. A szőlő és a pince nem képezett fundusjáruiékot. 1702-ben Miskolcon 479 3/4 fundust, 1744-ben százzal többet, 579 fundust írtak össze. 1727-ben 196 nemes és ugyanannyi jobbágy polgár, három évvel későbbi kimutatás szerint 197 nemes és 119 jobbágy menetelű lakos lakott saját telkén. 1732-ben pedig 1307 (ebből 66 vidéki), 12 évvel később 1275 (ebből 57 vidéki) családfőnek volt Miskolcon ingatlana. 46 A KÖTÉL KÖNYV alaposabb vizsgálata arra az eredményre vezetett, hogy minden 1/4 kötél ill. egész fundus appertinenciai a következők voltak: 12-14 db szántó, 6 db rét. Mindez a miskolci jobbágy polgár század eleji és a század első felének átlagvagyonát jelentette. Ehhez járult még 1-2 db szőlő és általában egy pince, az ingó javak közül pedig: egy ökör, egy tehén, ritkán ló, sertések, néhány köböl élet, 2-3 hordó bor. A későbbiek folyamán, ami a század közepétől mindinkább erősödik, a szőlő és a pince már nem számított a miskolci polgár átlagvagyonának. Aprózódott a telke, megvált vagy elárverezték szőlőjét, pincéjét. így a 18. század második felében a városlakó jobbágyok átlagvagyonáról már nehéz beszélni. A termőföldek, a szőlő és pince ingatlanok 43 Bm. L. Megyei Jegyzőkönyvek XVIII. kötet I., 4. vagy Bm. L. Borovszky-hagyaték számozatlan iratok csomója, Tóth Péter által kigépelt kézirat 5. 44 Marjalaki Kiss L., 1962. 97. 45 Leveles K, 1929.41. 46 RémiásT., 1991. 143. 117
