A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

RÉMIÁS Tibor: Miskolc mezőváros 18. századi lakóinak jogi státusa és rétegződése (a Miskolc monográfia vonatkozó fejezetének tervezete)

névtani vizsgálat alapján sok volt a kézműves, a pásztor foglalkozásra utaló, de egy-egy nemes zsellérei, szolgái, az árvák és az özvegyek nagy száma is kimutatható volt a fenti hat összeírásból. Arra, hogy a város többségét kitevő contribuens lakosság hétköznapjait mivel töltötte, átfogó képet nyújtó forrásként használható a már többször idézett Bél Mátyás városleírásának részlete. Álljon itt tehát városleírásának utolsó három pontja. „Miskolc város lakosainak többsége a szőlő- és földművelésből, továbbá a táplálkozásra és öltözködésre megkívántató dolgokkal való kereskedésből él. Elég sokan űzik ugyan az ipart is, de ezeknek nincs elegendő munkájuk, s csak az segíthet rajtuk, ha a környező városokban tartani szokott vásárokat látogatják. Ilyenek elsősorban a szűrt és más parasztruhát készítő szabók - a szűrszabók -, akik otthon csinálják meg a ruhákat, aztán a vásárok idején elviszik a mezővárosokba és a szabad királyi városokban s azáltal nyerik el munkájuk jutalmát, hogy ott eladják. Ezt teszik a vargák, a csizmadiák és mások is. Vannak olyanok is, akik az állatokkal, ruhafélékkel és egyéb javakkal való kereskedéssel próbálnak javítani szűkös otthoni lehetőségeiken: közéjük soroljuk azokat, akik a sóval, mézzel, hájjal, szalonnával, gyümölccsel, kenyérrel, fűszerszámokkal és más efféle dolgokkal való kereskedésből élnek. Egyébként a kenyér, amit itt sütnek, messze földön híres, mert illatára és küllemére nézve valóban kiváló. Szépen megkel ugyanis a kovásztól, amivel dagasztják, belseje foszlós és hófehér. - A miskolciak szerényebb mértékben ugyan, de városukban is űzik a kereskedést, részint a napi piacokon, de még inkább a heti és az évi vásárokon. Az utóbbiak Szent Lukács, Sámuel és Julianna napjára esnek, az előbbieket pedig szerdán és szombaton tartják. Ezeket a vásárokat a szomszéd helységek lakosai igen nagy számban keresik fel. Az évi vásárokra a határnapjuk előtti első vagy második napon legfőképpen marhákat és lovakat hajtanak fel, de akkora tömegben, hogy a csordákat látni, de végüket nem s az állatok számát sem tudni. Csodálva bámulja az ember a lovakat: ahogy özönlenek s amilyen büszkén lépkednek magasra emelt fejjel és kecses nyakkal, nagy, jól táplált és hosszú testük, széles szügyük és hátuk, erős és izmos combjaik, hosszú és nyúlánk lábaik, kerek patáik az utánuk való vágyakozásba ragadják a kereskedőket. De nem kevésbé bámulatra méltóak a szép szarvasmarhák és az ökrök: testük hatalmas, tagjaik vastagok és erőteljesek, szarvuk hajlott és színük fehér: nem is tudja az ember, melyiket válassza ki közülük. Mindent egybevéve: nemigen lehet eldönteni, hogy vajon a szemet vagy lelket gyönyörködteti-e jobban a szebbnél szebb jószágoknak ez az áradata. Ami pedig a többi árut illeti: bár e vásárok nemigen bővelkednek a különleges és ritka cikkekben, ezért elég nagy választékát mutatják be a legkülönfélébb dolgoknak, ami csak a földművelésből élő emberek táplálkozására és ruházkodására szolgál. Mindenekelőtt a mézzel való kereskedés szokott itt igen nagyban menni. Erről is kapta a város a nevét: Mézkolcsnek nevezik, azaz mézből való kulcsnak, tudniillik ahol a mézet őrzik. S mivel a mi miskolciaink ilyen nagyban űzik a kereskedést a környékbeliekkel, s mert az idegenek is emberségesen fogadják őket: csakis ebből következhet, hogy ők is megszokták a nyájasságot, s nagyban törekednek arra, hogy vendégszeretőknek tartsák őket. Bárkit készséges lélekkel befogadnak, s nem csak mímelik a vendégszeretetet, hanem valóban segítenek is mindenben mindenkinek, semmit sem tartva szentebb dolognak annál, hogy mindazt ellenszolgáltatás nélkül tegyék. Inkább akarják ugyanis a megbecsülést, mint a pénzt s mindenüket megosztják a vendégekkel, amijük csak van. Táplálkozásuk egyébként sem nem szegényes, sem nem mértéktelen; egyfajta mértéktartó szükséglet határozza meg azt. Mindannyian magyaros ruhát hordanak, általában sötétkék színűt, az ilyet kedvelik a nők is, akik szép alakúak, nagyon bájosak és külö115