A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

RÉMIÁS Tibor: Miskolc mezőváros 18. századi lakóinak jogi státusa és rétegződése (a Miskolc monográfia vonatkozó fejezetének tervezete)

gyök és a zsellérek alkották. A város háromszori megváltásának időszakát leszámítva (1703-1755) Miskolc földesúri hatalom alatt funkcionáló jobbágy város volt. Lakóit azonban a jobbágyterhek sújtották. A szokásnak és a jognak megfelelően háromfelé adózott. Az államnak porcióval (orális és equialis porcióval) és kvártéllyal tartozott, ami a török kiűzése után és a Rákóczi-féle szabadságharc ideje alatt súlyosan érintette a lakosságot. Földesurának minden terményből in natura kilenceddel és robottal tartozott, amit igyekezett mindig pénzre átváltani. Az egyház felé pedig dézsmaadási kötelezettsége volt. Az egri püspököt illető miskolci király dézsmát Miskolc város bírája és nemes tanácsa már 1701. április 19-i bérleti szerződésében kiárendálta. Az évi bérösszeg 400 magyar frt. volt, valamint Szent Márton napjára két hordó bor, a tapolcai jobb szőlőhegyekről. A bérben nem volt benne az „octava" és a „quarta", melyet ha pénzben akartak fizetni, az további 100 frt.-ot jelentett.

38 Az 1701. évi keretek között kötik meg a dézsma bérleti szerződést 1702. szeptember 23-án, 1706-ban, 1708. április 24-én, 1713. és 1714. évben valamint 1715. szeptember 26-án is, de a két hordó bort már nem Szent Márton napjára, hanem karácsonyra kell adniok a miskolciaknak. A „cives Miskolczienses" a király dézsmát 500 frt.-ért történő kiárendálása úgy tűnik, hogy elfogadható összeg volt a város lakói számára. Mindezt abból gondoljuk, hogy a fennmaradt ilyen típusú források többsége a város vezetésének vagy a megye közbenjárásának kezdeményezéséből születtek. Álljon itt példaként az 1702. szeptember 23-án készült Borsod vármegyei átirat, amelyet Telekessy István egri püspöknek küldött városunk, és a város közgyűlésén is kihirdettek. „...mind annyi változó üdőkben ... kevés hátra lévő Nemesi Szabacságunkban, Király Dézsmás Uraiméktul hatalmasul militaris executióval háborgattatunk, s háborgattatván Sokab a kik Soha sem adtának Dézmát közülünk minden Nemesi szabacságot fére tévén Dézmás Uraimék feles kölcségével Szegénységnek és sok terhel adigállyál privilégium mutatására: Mint hogy pedyk az idegen törvénytelen dolgoknak véghez viteleket Nagyságod intimatiojábul... állítják el követni sokszor írt Dézmás Uraimék, Nagyságodat tartozó kötelességgel alázatossan kérjük, hogy ez olyan Törvénytelen cselekedeteket hazájokhoz és annak Törvényéhez való szeretetitül viseltetvén városunkhoz és jó emlékezető Praedecessorinak Dézsmálásban nyomdokát követni méltóztassék..."

39 Megjegyzendő, hogy sokan azért háborogtak, mert „az elmúlt háborús időkben Leveleik elvesztették". Miskolc városa igyekezett elkerülni a hasonló szituációt, és ezért ment a dolgok elébe e levelével, hogy az egri püspök legyen tekintettel a hasonló eseteknél. Egy tanulmány erejéig Bencsik János volt az, aki Miskolc contribuens társadalmát vizsgálat alá vette a török hódoltságot követő évtizedben. 1688 és 1703 közötti időszakból hat korabeli összeírás faggatásával kísérelte meg a város lakosságának teherviselő képességét bemutatni. A conscriptiok sorrendjében 1688-ban 697, 1692-ben 673, 1694ben egyik alkalommal 690, másik alkalommal 274, 1698-ban 529 és 1703-ban 326 az a nem nemesi lakosság, amely „búzabeli impositio" vagy „ökröknek és teheneknek gazdái" és „Porció fizetők" listájára került fel. Bencsik János számításaiból és forrásközléséből ismerjük, hogy a lakosság egy hónapos porció összege az 1690-es években kb. 1200 frt. összegre rúgott. A marhás gazdák ezen időszak alatt összesen kb. 300 kereszt búzát voltak kötelesek aratni és keresztbe rakni. A városlakó jobbágygazdák ekkor 400 és 500 közötti ökör és tehén birtokában voltak.

40 A jobbágyi sorban sínylődök között 38 Hm. L. Egri Érseki Gazdasági Levéltár, 775. sz. raktári köteg vagy e forrás másolata: HOM HTD 71.10.39. 39 Hm. L. Egri Érseki Gazdasági Levéltár 775. számú raktári köteg vagy HOM HTD 72.1.34. 40 Mindezek részletekbe menő táblázatos kimutatását lásd: Bencsik J., 1991. 119-130. 114