A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

LÉNÁRT Béla: Népiskolák Borsod megyében (1867-1918)

ségeik rendkívül szűkösek, alacsonyak, sötétek, s valóságos fészkeivé lehetnek a legveszedelmesebb betegségeknek..." Menjünk csak be pl. a hejőpapi lányiskolába egy 1892-ből származó főszolgabírói jelentés alapján! „...Kérdéses lányiskola épület áll egy konyhának is használt előszoba, s ebből egy tanterem és a lánytanító egyszobás lakásából. A tanterem hossza 480 cm; szélessége 450 cm; magassága 250 czm, van rajta 3 ablak ... Padozata nincs - Éhez hasonló a tanító lakásául szolgáló szoba, melyben a tanító 5 tagból álló családjával lakik. Az iskolába járó tanköteles leánygyermekek száma 53. - Általában az egész épület rossz karban van." Nem kell túl szabadra engedni fantáziánkat. A gyermekek a tanító konyhájának is használt előszobából jutnak be egy nagyobb szobányi padlózatlan, alacsony terembe félszázán! (24 évvel a Törv. megjelenése után egy tanulóra 0,4 m

2 terület jutott, holott a 29. §. 0,72-1,08 m

2-t írt elő. Ha minden gyermek megjelent, akkor egy kislányra egy lm

3 jutott az előírt 1,3 lm

3 helyett stb.). Csupán annyi lehet vigaszunk, hogy egy ilyen iskolát 1892-ben már azonnal bezártak! Mégsem lehetünk nyugodtak, mert Hídvégi 1890-ben bár mintegy 264 jó iskolát talált, később is kísértenek a valóban kísérteties képek: - Főszolgabírói jelentés 1901-ből szól arról, hogy a sajónémeti iskola épülete mellett alig 7 méterre van a harangozó istállója és a tyúkól, mellette pedig „...két ronda árnyékszék... A növendékek a padokban nem férnek el, hanem a földön ülnek... Az iskolához nem tartozik játékra alkalmas udvar..." - Tanfelügyelői jelentések 1904-ből: Nyomáron „...a terem gondozatlan, sötét kis lyuk, bútorzata avult, alig használható... kútja egyáltalán nincs..." majd ugyanerről egy későbbi jelentésben: „...a terem alacsony, szűk és sötét szoba a templom udvar végében..." A hejőkeresztúri görög katolikus iskolát azonnal kilakoltatták, „...mert épülete rozoga, a falak repedtek, a gerenda szúette, zsupteteje korhadt, beázik, a tanszoba szűk, sötét, levegője dohos..." - Schandl Dénes monosbéli tanító 1913-ban panaszt emelt saját iskolája ellen, mert a „tanterem" 19,32 m

2 belterületű, mindössze 5 paddal rendelkezik, pedig 40-50 gyermek jár naponta oda. A bejárati ajtó 1,6 m magas, a tanító csak görnyedve tud belépni. Az épületen mindössze két 90 x 70 cm-es ablak van, ezért állandó a doh- és penészszag. Szükségtelen tovább folytatni a példákat, valószínű, hogy így is sikerült betekintést nyújtani az egykori népiskolai állapotokba. Természetes az is, hogy az ilyen iskolák fenntartói felszólítást kaptak a helyzet megoldására, és a valóban tűrhetetlen állapotú iskolák azonnali bezárása a század elejétől már meglehetősen nagy szigorral megtörtént. A teljes képhez azonban az is hozzátartozik, hogy a századforduló után igazán szép, korszerű épületek is készültek, e téren elsősorban az állami, társulati iskolafenntartók jeleskedtek. Miskolc izraelita, majd községi, Ózd, Diósgyőr társulati intézményei európai színvonalúak voltak, s egy-két gazdag egyházi fenntartó is épített minden törvényes igényt kielégítő falusi iskolát. d) Elemzésünk utolsó aspektusaként szólnunk kell még arról, hogy minden település (község, nagyobb puszta, tanya stb.) rendelkezett-e saját iskolával, vagy megvoltak-e a szomszédos településre való átjárás feltételei? Ballagi Károly 1885-ös jelentésében 9 olyan község szerepelt a megyében, amelyben nem volt népiskola (Felsőgyőr, Külsőbőcs, Alsóbarcika, Kisbarca, Center, Omány, Senye, Debréte, Répáshuta). Répáshuta kivételével azonban minden más településről meg lehetett közelíteni egy szomszéd falu iskoláját gyalog, 1 órán belül. így csak a kis 385