A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

LÉNÁRT Béla: Népiskolák Borsod megyében (1867-1918)

bükki község népiskolai helyzetét kellett rendezni. Erre Szabó Károly már 1879-ben tett lépéseket, ugyanis sem a helyi egyház, sem a község nem vállalta az iskolaépítést. Ilyen esetben, csakis állami iskola létesítésére kerülhetett sor. Szinte hihetetlen, de csak 1892ben, a Törv. megjelenése után 24 évvel (!!) nyitotta meg kapuit Répáshuta állami intézménye. Szerény számítások szerint mintegy 800 tanköteles nőtt fel úgy, hogy nem járt iskolába! A más település iskolájába való átjárás akkor okozott gondot, ha az intézmény a saját falu gyermekeit is nehezen tudta elhelyezni. Ilyenkor bizony megindult a perpatvar, amelynek nehézségeit elsősorban a bejáró gyermekek és szüleik érezhették. így jártak a debréteiek, miután Viszló egyházi iskolája nem vállalta elhelyezésüket. Itt is csak állami iskola emelésével lehetett megoldani a problémát. így kapott a piciny Debréte 1895-ben állami iskolát. Volt a megyében néhány olyan puszta, vagy a Törv. megjelenésekor még olyan kis lélekszámú település, ahol a tanulók száma miatt nem kellett népiskolát létesíteni. A 80-as években a gyors ipari fellendülés következtében azonban e helyek lakossága gyorsan duzzadt, a népoktatás megoldása halaszthatatlanná vált. A megoldás itt általában állami, állami és társulati közös, tiszta társulati vagy községi iskolák létesítése volt. így Perecesen állami, Kaczolabányán (Sajókaza mellett), Klementina-tanyán, Királdon, Királypusztán (Abod mellett), Vasvárpusztán (Bolyok mellett) községi-társulati, Herbolyabányán, Ormospusztán tisztán társulati iskolák kezdték el működésüket, rendszerint jó színvonalon. Összegzés: Borsod megyében a dualizmus korában a 6-12 éves tanköteles korosztályú népiskolai tanulók elhelyezésére globálisan megfelelő számú iskola és tanterem állt rendelkezésre. A helyzetet azonban egyrészt az egyes iskolákban előforduló hihetetlen túlzsúfoltság, másrészt az intézmények jelentős részének korszerűtlensége, avultsága tette rendkívül problematikussá. Ezen csak folyamatos korszerűsítéssel, új iskolák építésével lehetett segíteni. E területen némi segítséget jelentett, hogy az egyházi fenntartók mellé lassan felsorakoztak az alternatív (állami, községi, társulati, magán stb.) fenntartók is, amelyek elsősorban épp a kritikus helyeken segítették elő a rendezést. A kettős probléma felszámolása végighúzódott a korszak teljes egészén, és csak a tízes évek elejére sikerült nagyjából stabilizálni Borsod megye népoktatási infrastruktúráját. E tény jó alapot teremthetett volna a népoktatás tartalmi, minőségi fejlesztésére, sajnálattal kell azonban megállapítanunk, hogy e kedvező lehetőségek indulási pontján a kitörő világháború megakadályozott minden ilyen irányú továbblépést. A háború után viszont itt is merőben megváltozott körülményekkel kellett számolni. Ez kiheverheteden tragédiája nemcsak megyénk, hanem az egész magyar nemzet népoktatásának! 386