A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

HOFFMANN Tamás: Házak, tornyok, udvarok (Parasztházak a Mediterráneumban)

becsben tartották. Mindent egybevetve a kontinens lakossága csak a középkor elmúltával kezdett változtatni a konyhafelszerelésen és a kulináris hagyományokon.

11 Ezzel szemben délen és északnyugaton már a középkorban átalakították a lakberendezést, kivált a nemesek és a polgárok, de a divat ereje a 16-17. században ragadta magával a parasztokat is, majd elárasztotta Közép-Európát. Kezdetben mindenki ácsolt bútorokat használt. Elengedhetetlen volt egy láda és a bölcső. Az ülőalkalmatosságokat rendszerint három lábbal készítették el, ahogyan a közelmúltban a cipészek műhelyeiben látható székecskék őrizték a hagyományt. A szokások mélyen nyúlnak a prehistoria rétegeibe. Mindenesetre a vaskorban a famegmunkálás technológiája sokat javult a vonókés és a faragószék alkalmazása révén. Ennek ellenére a bútorok együttese, s magának a lakberendezésnek a száma, változatossága (vagy talán éppen ez utóbbinak hiánya) maradt a régiben. Még az ágyakat is talán csak a tehetősebbek engedhették meg kényelmük reményében. Egy favázra (mely lábakon állott) hálót vagy hevedereket erősítettek, esetleg bőrszíjakat, vagy pedig a keretet befonták vesszővel. Ezt a fekvőhelyet már Egyiptomban is jól ismerték, a sírokban talált ágyak, dikók és az ugyanonnan előkerült házmodellek szolgálnak bizonyossággal. Másként négy faoszlopot faragtak, amelybe hosszanti hornyot véstek, hova is bárddal hasított hosszanti és a végeknél rövidebbre vágott deszkákat illesztettek. Ez a megoldás talán a vaskorban gazdagította a faragók leleményét, ám az ágy csak a középkorban vált általánosabban használt bútordarabbá. A lakberendezés szegényessége magának a lakásnak a szűkösségével és hőháztartásának fogyatékosságaival függött össze. Valamennyi lakóházban arra kényszerültek, hogy a füstöt szagolják; kürtők és kémények csak a 12. századtól kezdtek terjedni az Alpokban és attól északra a nemesi épületekben (elsősorban a toronyházakból alakuló várak teremházaiban), majd a polgárházakban és a középkor végén a falusi parochiákon, nemkülönben néhány gazdagabb paraszt házában. Ennek következtében az ülőalkalmatosságok és az asztalok mai méretei csak akkor alakulhattak ki, ha a tűz füstjét már elvezették és szobát rendeztek be. Addig is, ha tehették, alvókamrát falaztak el (ezért a legegyszerűbb megoldás a két osztatú ház!), itt viszont hidegben aludtak. Itáliában már a 11. században az ágyakat tetővel és függönnyel szerelték. A divat lassan terjedt az alantas rétekegben.

12 Itáliában és az Alpoktól északra még sok minden tisztázandó a lakberendezés divattörténetének tényeit illetően. Ezek a problémák nyilvánvalóan mind az épületek használatával kapcsolatosak. De már a nemesek tornyaival is filológiai nehézségek vannak. A turris ugyan mindenütt lakótornyot jelent a latin szövegekben, de a domus (a ház) lehet földszintes és emeletes egyaránt. Jószerével parasztház is lehetett. A camera (kamra) és a sala (a terem, a lakóhelyiség, az ebédlő stb., tehát a nappali tartózkodás belső tere) jóllehet egyértelmű kifejezések, azonban a szövegekben ezeket gyakran felcserélik és csak a szövegkörnyezetükben értelmezhetők. Mindenesetre a 10. század óta az aula a legfontosabb lakóház, ez a torony és később a várpalota. Még a királyi lakóhelyeken (pl. Aachen-ben) is így van. Az épületet félig földbemélyített raktárhelyiségekre falazták fel. Mellette istállók és a fegyverek tárolására való épületek álltak. Páris-ban, Brügge-ben ugyanígy építkeztek. A városokban azonban a korai középkorban még ritkán építettek tornyot. A nemesek vidéken laktak. Mind, egytől-egyig rablótanyákon éltek. Persze tornyaik méretei is kisebbek, mint az 11 Tauber, 1980. 12 Hinz, 1978. 316-319.; Lorcin, 1992. 15-20.; Mohrmann, 1985. 513-530.; Ottenjann, 1985. 531-544.; Schütte, 1985. 545-568.; Windisch - Graetz, 1982. 73