A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

GALUSKA Imre: Vázlatok a Harangod-vidék református egyháztörténetéhez

tás rendszerében bár ki voltak szolgáltatva hallgatóságuknak: a községnek és elöljáróinak, általában mégis megalkuvás nélkül vigyáztak az Isten szövetségének az érvényességére, és nem hunytak szemet az igazságtalanságok és vétkek láttán. így aztán mutatja a kesznyéteni lelkészek rövid szolgálati ideje is - sűrűn váltogatták az eklézsiákat, illetőleg az eklézsiákban egymást. Az esperesek futólevelei azonban, jóllehet a három éves dislocatio exercitiuma lehetővé tette a változást, nem győzték eleget inteni az egyházközségeket marasztásra, a lelkipásztorokat maradásra. Belső emberek Az előző fejezetnek a fent írt címet is lehetett volna adni, mert XIX. századi irataink a lelkészeket és tanítókat együtt belső személyeknek, belhivatalnokoknak nevezik, népünk pedig a legközelebbi múltig belső embereknek mondta őket. Réthi István, mikor 1822-ben a kesznyéteni iskolatanítói hivatalt kérvényezte, így írt a Tisztelendő Szent Székhez: „Énnekem Gyermekségemtől fogva a' belső Hivatalra volt minden igyekezetem..." Egy iratban „Belső Személyt nem illető cselekedet"-ről olvasunk. A belső hivatalnokok mellett viszont a községi jegyző pl. külső hivatalnok volt. Egy 1813-i currensben így áll: ,,a' Nótárius vagy más külső Személy..." A jelzőt az az ótestamentumi kijelentésen alapuló reformátori (zwingliánus) szemlélet magyarázza, hogy az egyház azonos a községgel, amint az egész Izrael Isten népe, gyülekezete; polis (falu) = ecclesia. Minden hivatalnok tehát az egyház, az eklézsia hivatalnoka, de így is mondhatjuk: a helység hivatalnoka, csakhogy a világiak a külső magisztrátust alkotják, míg a lelkész és a tanító: belső hivatalnok. (A Magyar Néprajzi Lexikon másképpen értelmezi a külső és belső magisztrátus különbségét, de megalapozatlan, s példatár nélkül.) Az eklézsia belső és külső elöljárói közötti különbségre jól rávilágít az 1825-ben az alsózempléni egyházlátogatók részére adott esperesi utasítás, melyben szó van lelkipásztorokról és oskola rectorokról, s rajtuk kívül „a külső Törvény Székeken vallásunkat díszesítő s védelmező Oszlop Férfiak"-ról, továbbá „az Ekklésia mind külső, mind belső Elölj árói"-ról. Császár és lelkipásztor Mint a magyarok Mátyás királyról, II. József császárról a csehek beszélnek történeteket, de a megyaszóiaknak is van róla hagyományuk, mikor Tállyáról Szikszóra menet útba ejtette őket. A bíró és a nemesek hadnagya a tanáccsal és bandériummal két nap étlen-szomjan várta a Koplaló-hídnál; innen a név. A nemesek hadnagya latinul üdvözölte, s a császár kérdésére, hogy hol tanult latinul, azt válaszolta, hogy ő is, mások is a megyaszói iskolában a rektoroktól. A rektor is üdvözölte - franciául, de a császár leintette, kíséretéhez fordulva: Mondják meg ennek a nagy tudományú férfiúnak, hogy nem tudom a szanszkrit nyelvet. Ui. a rektor a francia szókat úgy ejtette ki, ahogy le voltak írva. A császár igen hiányolta a papot, de az azt üzente: Megyek, de most dolgom van. - A harang megszólalván, a császár még bosszúsabb lett: „A harangját küldi maga helyett." S a helybeliek nem merték megmondani, hogy halottnak harangoznak. Beérve a helységbe, a pap a templom déli bástyájánál fényes ornátusban fogadta, s mikor a császár kérdőre vonta, hogy parancsára miért nem jelent meg, így válaszolt: - Mert velem az rendelkezett, aki mindnyájunknál hatalmasabb úr, kinek hívására mindnyájunknak meg kell jelenni, aki előtt le kell tennem a bibliát, felségednek pedig a koronát. - Ki az a hatalmas úr? - érdeklődött a császár. 638