A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

HOFFMANN Tamás: Házak, tornyok, udvarok (Parasztházak a Mediterráneumban)

HÁZAK, TORNYOK, UDVAROK Parasztházak a Mediterráneumban HOFFMANN TAMÁS A hagyományos épületekkel kapcsolatos fogalmaink zöme valamilyen etnikumhoz kapcsolódik. Ez részint a kérdésfeltevéseknek, tehát elméleti (sőt ideológiai) meggondolásoknak, részint kifejezetten gyakorlati okoknak köszönhető: a kutatók vizsgálataikat egy-egy nyelvterületen belül végezték és nagyon ritkán vállalkoztak arra, hogy nagyobb európai övezetekben - összehasonlító igénnyel - gyarapítsák ismereteinket. A szakirodalom „német", „orosz", „angol" vagy „magyar" parasztházak (polgárházak) leírásából áll, ha valaki nagyobb térségben keresi az építészettörténet közös jegyeit, akkor is rendszerint etnikai gyökerű kulturális hatásokat akar kimutatni. Már Meitzen publikációi is ezzel a módszerrel készültek. Később, mintegy két emberöltővel ezelőtt Schier „házvidékek" témájának szentelt - közép-európai állapotok elemzését adó - könyve is azért íródott, hogy a szerző kimutassa, milyen német hatás érvényesült a kelet-közép-európai népek hagyományos építészeti kultúrájában.

1 Sok országban azzal magyarázták a tudomány történetében kialakult helyzetet, hogy „először össze kell gyűjteni a tényeket, az anyagot", aztán később lehet elmélkedni arról, hogy milyen okokkal lehet magyarázni a tények konvergenciáját vagy különbségeit. Csakhogy az utóbbiakat illetően csaknem minden egyes szerző kézenfekvő magyarázattal szolgált: a különbségek etnikai okokra vezethetők vissza. Még az olyan elemzések is, amelyek megkísérelték - történetesen - pszichés tényezőkre visszavezetni az épületállományban felfedezhető „strukturális" különbségeket, az etnikai okkeresés szokásaival nem tudtak mit kezdeni. A strukturalista Cusinier sem nem cáfolta, sem nem erősítette az etnikai okkeresét, inkább a tudomány hagyományaitól távoleső problémákat gyűjtötte csokorba a népi építészetről írt könyvében.

2 A legtöbb pozitív értéket Trier és Schepers munkairánya, „a történeti házkutatás" halmozta fel. Schepers túllépett a nemzeti korlátokon. Arról írt, hogy dél-európai divatok tűnnek fel az Alpoktól északra, s a falu-város kölcsönhatásai nyomán átalakítják az építészetet. A kutatás szervezeti feltételei azonban nem sokat változtak, úgyhogy a táji, nyelvi határok ma is horizontot jelentenek. A nyelvtudás és a munkavégzés hivatali korláta is ebben a keretben engedte mozogni őket.

3 Hiányoznak a multinacionális szervezeti keretei a tudomány művelésének. Ugyanakkor a régészetben a helyzet teljesen másként fest. A régészeti kultúrák elterjedésének vizsgálata nagy európai régiókban szokásos, úgyhogy ezen a munkaterületen inkább az információk szegénysége szab gátat az értékelésre hivatott rendteremtésnek, és a legtöbbször be kell érni a leletek szorgalmas leírásával a publikációkat olvasván. Talán a legmesszebb jutottak az ideális célokat közelítve a kulturgeográfusok, akik (főleg az angolszász nyelvterületen) nem korlátozták magukat politikai 1 Vö. Hahnel, 1972-1977.1-IV. bibliográfiájában közzétett irodalommal! 2 Cuisenier 1991. 3 Schepers, 1973. 121-135. 61