A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

SZABÓ Júlia: Szinyei Merse Pál és a tájfestészet Magyarországon a 19. században

Szinyei Merse Pál: Kentaurok rohama 1873. (MNG 56.163.) Lajos, Mednyanszky László, Munkácsy, s leghűségesebben Paál László). Amit ezek a művészek ott létrehoznak, már árnyalatában sem nevezhető historizmusnak, ez a realizmus megjelenése. A tájkép és a mindennapi életet ábrázoló zsánerkép tisztul meg leginkább a történelmi rekvizitumoktól, bár tény, 1868-70-ben legérettebb történelmi tájképeit festi például magyarországi várakról, romokról Ligeti Antal (pl. a Magyar Tudományos Akadémia felolvasóterme számára), Kelety Gusztáv, Molnár József. A tájakat fényképező művészek (például Klösz György) is hosszú ideig még a történeti tájakat keresik. Az ő késői virágzásuk a 19. század elején kibontakozó német romantikus táj- és vedutafestészet utóhatása. Joseph Anton Koch és a német nazarénusok szinte a vallásos tájfestészetét követik és alakítják át a történelembe vetett hit apoteózisává. Szinyei velük szemben másfajta komoly műveltséggel, Schopenhauer és Nietzsche írásainak ismeretében szakított az „emlékezés" dicsőítésével és választotta több festményén az egyéni és kollektív „felejtés" kifejezését. A 19. század másik jelentős közép-európai festészeti műfajával, a portréval nem tudott szakítani, így festett tájba helyezett életképei mellett Gustave Courbet vagy Anselm Feuerbach festményeihez hasonlítható, tájba helyezett portrékat az 1870-es években (például Lilaruhás nő, 1874). Szinyei és társai, Benczúr, Liezen-Meyer, Wagner realista és plein air kísérleteinek szellemi forrása az 1869-ben rendezett müncheni francia kiállítás, amelyen láthatóak voltak a barbizoni mesterek, valamint Courbet és Manet művei. A müncheni akadémiával színezett realizmus olykor utat keresett a mitológia újszerű felfogása felé is, ehhez is eszmei alapokat nyújtanak Nietzshce írásai, Wagner zenéje és Arnold Böcklin különös, szimbolikus festészete. Szinyei bacchanáliákat, faunokat, nimfákat ábrázoló vázlatai jelzik ezt az utat, melynek kevesebb festmény a következménye, mint a biedermeier realista életkép (Barabás, Weber Henrik, Tibély Ká564