A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

SZABÓ Júlia: Szinyei Merse Pál és a tájfestészet Magyarországon a 19. században

roly festészete Magyarországon, Kari Spitzweg, Waldmüller festészete) előzményekre is visszavezethető realista plein air tájkép-életképnek. Az 1870-es években Magyarországon a modernség vágyott helyszíne a historizáló és realista tendenciák Párizsa, ahol elismerést és hírnevet kap a német naturalista és holland hagyományok nyomán alkotó Munkácsy Mihály és Paál László. A már patinássá vált és elmélyült természettudományok színhelyeként tisztelt Barbizont több magyar festő felkeresi Münchenből, Düsseldorfból, holland és angol tanulmányutakról érkezve. Barbizon és Magyarország kapcsolatai hosszú ideig tartanak és visszautat is engedélyeznek a müncheni akadémikus életkép-táj kép műfajához, mint ez Mészöly Géza vagy Deák Ébner Lajos festészetéből látható. A teljes francia realista orientációt Paál László, néhány kitűnő tájképén Munkácsy és a nagy műveltségű, realizmust, impresszionizmust, szimbolizmust megértő Mednyánszky László festészete képviseli. A francia naturalizmus (Jules Bastien Lepage, Dagnan Bouveret és társai) művészete csak az 1860-as években lesz a Párizsba érkező fiatal magyar festők eszményképe. Egy sorozat szinte fotonaturalista festményt készít még az 1890-es évek elején is Ferenczy Károly, Csók István, Iványi Grünwald Béla. Ezzel párhuzamosan Emil Zola regényei sorra megjelennek németül vagy magyar nyelven Budapesten, s a Münchenben élő művészekre (Hollósy Simon és magániskolája 1886-tól) is ugyanezek a naturalisták hatnak. A magyarországi kritika is előnyben részesíti a naturalistákat az impresszionista túlzásokkal szemben. Az impresszionizmus, posztimpresszionizmus, szimbolizmus ismert volt Munkácsy Mihály és tanítványai számára, de míg a Párizsban élő mester elutasította ezeket az „új bolondériákat", a tanítványok közül egy, Rippl Rónai József elhagyja mestere műhelyét 1889-ben és impresszionista kiállításokat, posztimpresszionista műtermeket látogat, szimbolista irodalmi lapokkal (Le Revue Blanche, Gil Blas) áll kapcsolatban, s az 1889-ben alakult Nabis csoport tagja lesz. Nála a táj ebben a korszakban stilizált, impresszionisztikus egyszerre (pl. Alföldi temető, Vörös ruhás nő). A budapesti közönség 1896-ban a több mint két évtizedes művészi eredményt, Szinyei festészetét fogadja be a még mindig élő historizmus mellett, s a barbizoni hagyományok képviselői, a realizmus mesterei is nagy tiszteletet élveznek. A modern művésztelep - a nagybányai iskola (1896-tól létezik) - mégis ismét müncheni eredetű, bár növendékei második nemzedékében 1905-től erősödnek Párizs modern tendenciáinak hatásai. Gauguin, Cézanne művészete mellett már a legfrissebb irányzat, a Fauves jelenléte is megfigyelhető. A müncheni historizmust ekkor már tudatosan elvetik művészek százai, sőt igyekeznek szakítani a realizmus és naturalizmus kifejezőeszközeivel is, helyette önálló törvények, szín, formaegyensúlyok szerint építik fel képeiket. A művészet minden ágában teret kap a stilizáló szecesszió, Art Nouveau, Jugendstil, mely francia, bécsi, müncheni változatában már 1890-től megjelent, először a rajzművészetben, majd az építészetben, iparművészetben, szobrászatban, festészetben. A magyar művészet a 19. század utolsó harmadában behozza százados, évtizedes lemaradását és Európa művészetének szerves része lesz. *** Több típusa létezik a tájfestészetnek 1870 körül Magyarországon, amikor Szinyei Merse Pál nagy felfedezésein munkálkodik. Még él a klasszikus, eszményi táj, a 17. századi francia művészet és a Markó Károly által teremtett iskola hagyománya, igaz, fontossá válnak az antikvitás tájai mellett az utazások és hazai barangolások idején felfedezett egyéb európai, ázsiai, amerikai tájak is. 565