A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

DÖMÖTÖR Ákos: Változásvizsgálatok a Hangony-völgyi bejárók anyagi kultúrájában (Néprajzi tanulmány)

A sparhét számos tésztaféle viszonylag gyors sütésére adott lehetőséget. A takaréktűzhely melegíthető felületén sütötték a laskát. Attól függően, mivel ízesítették, ismertek mákos és lekváros laskát a Hangony völgyében. Az öntött laska elkészítése a csíkéhoz hasonlított, ugyanis a sütés után forró vízben főzték ki. A pampuszká-t (fánkot) serpenyőben sütötték a takaréktűzhelyen.

12 A palacsintát külön sütőtálban forgatták. A sparhét sütőjébe rakták a pogácsát, a mákosnyak-at (mákosgubát), a kőtt tésztából készült, csillag alakú mákos fentő-t tepsiben nyújtották szét, zsírban vagy olajban sütötték ki a herőcé-t (más szóval cukrozott fánkot). A kifli készítésekor vett péksüteményt vágták szét, belezték ki és töltötték meg túrós-tejfölös-tojásos keverékkel, majd forró zsírban sütötték ki. Ebben az esetben tehát a bolti kereskedelemből származó készétel az otthoni sütés alapanyaga lett. A bejáró munkások táplálkozásában így a hagyományos ételkultúra sokféleképpen fonódott össze az üzleti szolgáltatásokkal. A tűzhelyek változása magyarázatot ad a sütemények divatjának életmódbeli vonatkozásaira. A kemence még az első világháború után sok esetben a konyhában volt. Majd a sparhét használatának terjedésével nem egyszer összekötötték a kemencét a takaréktűzhellyel. A konyhában a kemence melegedésre, a sparhét sütésre-főzésre szolgált még a negyvenes években is. A sparhét annyira tért nyert a konyhában, hogy a kemence a két világháború közti években az udvarra szorult ezen a tájon, és benne csupán nagyobb ünnepek (lakodalom, búcsú, halotti tor) alkalmával sütöttek kalácsokat. Kiválóan alkalmasnak látszott a kemence a nagy mennyiségű tészta sütésére, hiszen az óriási kerek tepsik amúgy sem fértek volna a takaréktűzhelyekbe. A folyamatos sütés-főzés igényének kielégítésében a kemence mégis a takaréktűzhely alatt maradt. Különösen az ötvenes évek végétől fellendült a süteménykészítés divatja. Nem jelentett különös anyagi megterhelést a bejáró munkások háztartásaiban a cukor beszerzése. A sütemények otthoni előállításában a kemence teljesen idejét múlt eszköznek bizonyult, mert a leveles-vajas készítmények, piskótaféleségek könnyen huzatot kaphattak, vagy a húzogatás miatt tésztájuk szalonnássá válhatott. Nem beszélve arról, hogy a sütőkemencék tüzének a fokát nem lehetett szabályozni. A sparhét csak az ötvenes években hódította meg az ünnepi tészták készítésének jelentős területét. Sütőjében főleg a következő süteményeket készítették: Kossuth-kiflit, Laci-süteményt, négerkockát, rizskókot, szerencsi süteményt. Ezekkel az otthoni készítményekkel a könnyen emészthető cukor, a tömény szénhidrát bőségesen kiegészítette a vasmunkások táplálkozását. Tulajdonképpen az italok fogyasztásában ugyanolyan jellegű fejlődést lehetett megfigyelni a bejáróknál, mint az ételek esetében. A hajdani szőlőművelő kultúra emlékét meglehetősen elmosta az idő. A filoxéra a századforduló táján nagy pusztítást jelentett, és a korábbi bortermeléssel ezután felhagytak a Hangony völgyének lakói. A nagyapáktól maradt szőlőmetsző kés elvesztette eredeti funkcióját, és itt-ott zsúpszalma veregetésére szolgált. A cseréptető általános elterjedésével ez a korábban fontos eszköz a pajta lomtárába került. Már 50-60 éves férfiak sem tudták megmondani, mire szolgált. A paraszti szőlőművelés táji megszakadása olyan helyzetet teremtett, hogy a bejáró munkások gazdasági jellegű szabadidő-tevékenységükben teljesen felhagytak a szőlészet hagyományaival. Új, korszerű kiskertművelési módszereket alkalmaztak, de 12 Nemesik Pál: A borsodnádasdi kétlaki munkásság életmódjának változása. In: Foglalkozások és életmódok. Miskolc, 1976. 52. sq. 519