A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

DÖMÖTÖR Ákos: Változásvizsgálatok a Hangony-völgyi bejárók anyagi kultúrájában (Néprajzi tanulmány)

A bejáró munkások ruhaviseletének a módja is lényeges változásokon ment át. Különféle ruhadarabokat húztak magukra, és a részben megmaradt népviselet észrevehető etnikai csoportkülönbségeket fejezett ki közöttük. A városiasodás mértékének eltérései a hegyhátiak (mályinkaiak, tardonaiak), hegyen inneniek (arlóiak, hangonyiak, domaháziak) öltözködésében megmutatkoztak, de ezek az apró részletek rendkívül gyorsan módosultak vagy kiegyenlítődtek. Az ózdi vasgyár falusi dolgozói, köztük a Hangony-völgyiek agyonhasznált ruhákat öltöttek magukra a két világháború közti években. Azokat a ruhadarabokat használták bejárásra, amelyeket már ünnepekre nem vehettek igénybe. Az elhasznált, szakadozott cájgnadrágokat hétköznap még viselték a háborús károk helyreállítása idején és az újjáépítés éveiben. Gyárba járáskor ruházatuk darabjai különböző viseltes öltönyökből származtak. Összesen legfeljebb két ingük volt 1945 előtt: egy „ünneplő" és egy „viselő". Az ingek kopott nyakát többször megfordították az asszonyok, mert pénz híján új ingre nem futotta. Csak akkor bújtak nagykabátba, és öltöztek fel tisztességesen hétköznap, ha a bíróhoz mentek. Az öltözködésben érvényesített takarékossági elvre egy táji közmondás ismételgetésével emlékeztették a fiatalokat: „Rosszval kíméljük a jót!" A férfi felsőruhák között háromfajta réteget lehetett elkülöníteni egymástól. A régi paraszti öltözékhez tartozott a csizma, a csizmanadrág vagy priccses nadrág és a kislajbi vagy ujjas. A pantallóból és a bakancsból álló agrárproletár viselet a két világháború közti korszakban szaporán terjedt, mert kevés embernek volt pénze drága csizmára. Az elhasznált csizmaszárat idővel levágták, hogy lábukra tudják húzni a hosszú nadrágot. A nagyipari munkás öltözéke 1945 után a következő volt. Az ósdi ruhadarabnak számító cájgruhát a pufajka szorította ki. Az üzemből kiutalt, bolti vászonból készült kék munkaruhát otthon is viselték. A különfajta félcipők elsöpörték a kapcás bakancsok emlékét is. Az úri divat majmolását jelentő priccses nadrág nem indított láncreakciót a felbomló paraszti ruházatban. Végeredményben az agrárproletár viselet az ipari munkás szabványosított öltözékének előjátéka volt, amely gyorsította az ünnepi-hétköznapi készruhák befogadását a helyi társadalmakban. A paraszti viselethez tartozott a surc. Ezt a kötényt asszonyok és férfiak egyaránt viselték. Sifonból vagy klottból készítették. A hagyományos paraszti élettől távol álló bejáró munkások már akkor sem vették fel, ha mezőgazdasági munkát végeztek. Jót mulattak azokon az élemedett parasztokon, akik a nagy hőségben csupán ebben jártak. Az egyik hangonyi anekdota szerint Bálint bácsi meztelen testére kötötte fel egyszer a surcát, és így fogta a halom vásárolt cseresznyét. Útközben rákiáltottak: „Bálint bácsi, dugja el!" De az öreg elértette szót, és dohogva válaszolt: „Mért dugnám el? Pénzért vettem!" A gyári munkavállalás hatott a Hangony-völgyi lakosság kozmetikájára, felkeltette a testápolás iránti igényeket. A gyári fürdőket naponta használták a kohászati dolgozók. Az üzemi munkakörülmények egyes helyeken különös gonddal végzett testápolást tettek szükségessé (a bőrfelület hintőporral és kenőcsökkel való kezelését). A bejáró munkások borotválkozásnál kölnit használtak. A városba dolgozni járó asszonyok körmüket lakkozták, és terjedt körükben a spray-k alkalmazása. A testápolás fejlődése hatott a ruházat kezelésére. Az otthoni állattartás, jószágnevelés meglehetősen korlátozta a „városias" kozmetika terjedését. A bejáró munkások viseletéről szóló áttekintésben egyáltalán nem törekedhettem teljességre, mert célul csupán az 1945 óta eltelt néhány változástendencia megrajzolását 513