A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

DÖMÖTÖR Ákos: Változásvizsgálatok a Hangony-völgyi bejárók anyagi kultúrájában (Néprajzi tanulmány)

tűztem ki. A kohászati dolgozók és házastársuk ruhatárainak megfigyelése és számbavétele a következő tanulságok levonására adott alkalmat. Általános jelenség volt a bejárók öltözködésében 1945 után a ruhadarabok számának növekedése és a hagyományos viselet teljes kiszorulása. Az 50-60 évesek korosztályába tartozók főként készruhákat vásároltak, a 25-35 évesek inkább csináltatott öltönyöket hordtak. Az 50-60 éves nők ruhatárában még megmaradtak a korábbi években divatos kosztümök. A felsőtest férfiruházatában az általánossá vált, praktikus ingpulóver két, korábban különálló ruhadarab funkcióját egyesítette, és a trikó (vagy „atléta") többrétegűvé tette az öltözködést. Az 50-60 éves férfiak közül sokan szokatlannak tartották az ing alá vett trikót, és nem viselték. A készruhák nagymérvű elterjedése annyira egységesítette az öltözködést, hogy a férfiak és a nők viseletének jelentős közeledését idézte elő. A bejáró munkások feleségeinek ruhatára a női nadrág elterjedését mutatta. Általában a 40-45 évesnél fiatalabb nők hordtak nadrágot is, az említett korhatárnál idősebbek csak szoknyát viseltek. A ruhadarabok integrációját jelentő harisnyanadrág az alsótest női ruhadarabjainak jellegbeli egyezését teremtette meg. Az új ruházat részei mint a tudat fejlettségét kifejező szimbólumok az össztársadalom szintjén mozogtak, és különféle reakciókat váltottak ki a helyi közösségek eltérő korcsoportjainak tagjaiból. Táplálkozás A hagyományos paraszti táplálkozás átalakulása együtt járt a konyha régi eszközvilágának a felbomlásával. A kemencét már 1945 előtt a sparhét váltotta fel, és ezzel az otthoni kenyérsütés visszaszorult. A Hangony völgyében, minden községben találkoztam udvaron sürgölődő asszonyokkal, amint kemencéjükben lakodalomra kalácsokat és óriási lepényeket sütöttek. Tehát az udvari tűzhelyeken többé nem a mindennapi kenyeret állították elő, mert ezeknek a szerepe a táj községeiben az ünnepi sült tészták elkészítésére szűkült. A konyha új berendezései megváltoztatták a bejáró munkások életmódját. A gáztűzhely meggyorsította a melegítést. A kávét ezen főzték meg, és rajta készítették napközben az ételeket. A sparhét emellett sem vesztette el jelentőségét. Mivel gáz meglehetősen korlátozott mennyiségben állt rendelkezésre, a sütés-főzés a régi takaréktűzhelyen történt. A sparhét egyúttal kályha volt. Télidőben mellette éltek és melegedtek a család tagjai. Nyáron, amikor nem kellett fűteni, gyakrabban vették igénybe a gáztűzhelyet kizárólag sütésre-főzésre. A hűtőszekrény a tárolásban és a táplálkozás szerkezetének átalakításában igen jelentős szerepet játszott. A hűtőszekrény lehetővé tette a sütemények, a tejtermékek és általában a romlandó élelmiszerek néhány napra való eltételét, így lényegesen hatott a régebbi egyoldalú étrend kiegészítésére. Az edények hamar szabványosodtak. A bádogfazekak, a zománcedények majdnem teljesen kiszorították a korábbi cserepeket. A jelenlegi evőeszközöket boltban vásárolták. Készleteket a szülők vettek lányaiknak stafírungba, hétköznap olcsó alumíniumkanál meg fanyelű bicska is megjárta. Az evőeszköz régi alkalmazására jellemző volt, hogy késsel és villával ritkán szoktak egyszerre étkezni. A kés nemcsak vágásra, hanem a falat felszúrására is szolgált. A villa úgyszintén kanalazásra is megfelelt. Bár a bolti fémkanál több funkciója az egykori pásztorkanál formájú ivóedények bebizonyíthatatlan továbbélő alkalmazásának gyakorlatát sugallja, mégis helyesebb azt megállapítanunk, hogy a gyermeki fokon 514