A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

VIDA Gabriella: Néprajzi ásatás kerámiái Mezőcsáton

csögöket stb. követelt. Mindenekelőtt ezt az igényt látták el a mezőcsáti fazekasok is. Viszont az edények használata miatt éppen ebből alig néhány darab maradt reánk. ... A használati edények nem annyira jellegzetesek, mint az úgynevezett díszedények. Ezeknél a készítőműhely is sokkal nehezebben állapítható meg."

4 Ebben a munkájában valóban csak a legjellemzőbb mezőcsáti díszedénytípusokról esik szó: Miska-kancsókról, madaras butellákról, tányérokról, állat és ember alakú butellákról, tintatartókról. A nagyobb magángyűjteményeknek a Néprajzi Múzeumba kerülését (Szentirmay László gyűjteménye) követően bővültek az ismereteink a csati termékskáláról, az új típusokat Kresz Mária be is mutatta.

5 Ezzel együtt is keveset tudunk a csati használati edényekről. Dr. Hoffmann András állatorvos és Kiss Károly, két helyi amatőr kutató a hetvenes években szemétgödör ásása közben talált rá a Kovács család hajdani portáján lévő egyik selejtgödörre. A kiásott töredékeket megszemlélte, restaurált darabjait több kiállításon bemutatta Kresz Mária. „A tanulság: az edényfajták összetételének vizsgálatánál háromféle mennyiség különböztethető meg: 1. más a néprajzi gyűjteményekben megőrzött tárgyak aránya; ebben több a díszesebb tárgy; például sok a kicsi pálinkásbutykos, kb. 20%-a a megőrzött emlékanyagnak; 2. megint más az ásatások által felszínre hozott töredékek számaránya; pálinkásbutykos például nincs a töredékekben; 3. és végül más az élet aránya, a valóságé, amely szerencsés esetben öreg fazekasok visszaemlékezéseiből tudható meg; Mezőcsátról és Tiszafüredről kiderült, hogy ott kicsi pálinkásbutykosból igen kevés készült, a termelés 1-2%-a; tíz-tizenöt egy égetésben; Miska-kancsó pedig még ritkábban!"

6 A bemutatandó anyag 1991 őszén került felszínre a Zrínyi u. 21. szám alatti ház kertjében, egy kupacból, vagyis egyszeri elásással kerülhetett oda. Ezen a portán hozta korábban napvilágra nagy mennyiségű töredékanyagát Kiss Károly és Hoffmann András. Éppen ezért folytattuk itt Kiss Károly segítségével a munkát. Azok a darabok jelentős eltéréseket mutatnak ezektől, velük nem egyszerre és egy helyre kerültek a földbe. A telek a Kovács családé volt, itt élt az 1927-ben elhunyt utolsó csati fazekas, Kovács Bálint. A valamikori fazekasműhelyre csupán egy idős szomszédasszony emlékszik, aki kislány korában gyakran járt a műhelyben. Emlékei szerint a ma is meglévő kis épületben egy kisebb és egy nagyobb kemence állt, a műhelyben folyó munkáról érdemben nem tudott beszámolni. A Kovács családot Domanovszky György a következőképpen mutatta be: „Kovács Mihály egészen biztosan fazekas volt és 1782-ben született. Felesége is fazekas családból, a Horváthok közül került a Kovács-családba és maga is szépen festett edényeket. ... Kovács Mihálynak két fia volt, Dániel és Bálint, akik apjuk mesterségét folytatták, amit feltehetően tőle is tanultak. ... Mezőcsáti születésű Kovács nevű fazekas a miskolci céhkönyvben nem szerepel. így nyitott kérdés, hogy Kovács Mihály a mesterséget hol sajátította el."

7 Füvessy Anikó a csati református anyakönyvek tüzetesebb vizsgálata révén rámutatott Domanovszky György tévedésére: „A csati református egyházi anyakönyv II. kötetében a házasságkötéseknél a következő, figyelemre méltó bejegyzést olvashatjuk 1817. 4 Domanovszky Gy. 1953. 9. 5 Kresz M. 1961., 1969. 6 Kresz M. 1991. 31. 7 Domanovszky Gy. 1953. 23. 468