A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

VIDA Gabriella: Néprajzi ásatás kerámiái Mezőcsáton

október 28-án: „Kováts Mihály Ifjú Legény Valki fél fazekos Mester ember eljegyezvén magának jövendő Házas Társul N. Horváth Sigmond hajadon leányát Sárát." Ennek az adatnak az ismeretében az 1782-es születést erre a fazekasra nem vonatkoztathatjuk, egy 35 éves férfit a XIX. század elején az akkori alacsony átlagéletkor ismeretében nem volt szokás ifjú legénynek nevezni. Az anyakönyv azt is feltüntette, hogy ez a Kovács Mihály tiszavalki lakosnak vagy születésűnek számított.

8 1808-ban a miskolci fazekascéh számadáskönyvében Hatalmas Pál tanítványaként találkozunk a nevével.

9 A legények társaságába 1811-ben vették fel. „Anno 1811 Die 25to Aug Kovats Mihály Borsod Vármegyéből, Valk Nevezető Helységből Származván Virág nevet választott magának Tuba Rózsa Szál."

10 Kovács Mihály tehát - mint az ismert csati fazekasok első generációjának tagjai mind - Miskolcon sajátította el a mesterséget.

11 A fiai tőle tanulták meg a fazekasságot. Az idősebb, Dániel (1819-1870) utód nélkül halt meg. A testvére, Bálint (1826-1886) leszármazottainak visszaemlékezése szerint végig egy műhelyben dolgoztak. Kovács Bálint fiai is fazekaskodtak, szintén egy műhelyben: Dániel 1864-ben született és 1914-ig élt, Bálint pedig 1927-ben halt meg 68 évesen. A stílusukról Domanovszky György a következőt írta: „Bizonyíthatóan a Kovácscsaládból három fazekas mindig együtt dolgozott. Ez az egyéni stílus kibontakozását akadályozta, legalábbis hátráltatta, és csak alig felismerhető változásokat hívott életre. ... Meg kell említenünk azt is, hogy Kovács Bálint (második) lányai szerint mind a négy Kovács nagyon zárkózott természetű és félénk volt, annyira, hogy a többi fazekassal ellentétben árujukat nem is maguk vitték a vásárra, hanem a házhoz jövő kereskedőknek adták el. Ezt azért tartjuk szükségesnek megemlíteni, mert így a többivel ellentétben nem is nagyon láthatták, hogy mások mit készítenek, így jobban őrizték a család keramikus hagyományait."

12 Amint az életrajzi adatok mutatják, 1892-ben már csak a család két utolsó fazekaskodó tagja, a két testvér élt, a kiásott törmelékek az ő kezük munkái. A selejtgödör tartalmát képező cserépdarabokból teljesen, vagy legalább rajzzal rekonstruálható mértékig mintegy 150 különböző edényt sikerült restaurálni. Méreteiben és teljes díszítésében rekonstruálhatatlan bár, de típusa azonosítható két félkész korsónak és egy kancsónak. Pontos statisztikát nehéz összeállítani, mert több esetben nem lehet tudni, hogy az összeragasztott fenék- ill. peremdarabok hány edényhez tartoznak, sőt az sem egyértelmű minden esetben, hogy szilkének, vagy tejescsupornak a töredékei-e. A Herman Ottó Múzeum néprajzi tárgygyűjteményébe 90 db-ot leltároztunk be. A selejtgödör edénytípusainak egymáshoz viszonyított arányaiból - mint arra már az idézett Kresz Mária megállapítás utalt - nem vonhatunk le általános következtetést a Kovács család 1892-es évi edényeinek összetételéről. Csupán annyit állapíthatunk meg, hogy 1892-ben egy pontosan meg nem határozható, de egy évben maximálható időtartam alatt a műhely selejttermékei a megtalált gödör anyaga alapján a következő, egymástól megkülönböztethető edények voltak: tál, tányér 61 db; tejescsupor 17 db; szilke 18 db; bögre 2 db; kancsó 1 db; korsó 2 db; fedő 8 db; tejkiöntő 1 db. 8 FüvessyA. 1991.418. 9 HOM HDGY. 76.13.3. 10 HOM HDGY. 79.4.1.2. 11 FüvessyA. 1995. 12 Domanovszky Gy, 1953. 23. 469