A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

DOBROSSY István: Miskolc infrastruktúrájának modernizálása és a „Speyer” bankkölcsön felhasználása (1925-1950)

A városgazdálkodásnak és városüzemeltetésnek ez volt az a pontja, ahonnan továbblépni újabb kölcsönök felvételével nem lehetett. 1939-ben felvetődött, s a háborús években kialakult a megoldásnak az az elképzelése, amely a város ingatlanának eladásából kívánta a tartozásokat megállítani, másrészt felszámolni. 1940-ben a Soltész Nagy Kálmán utcán 2 bérház, 1942-ben a Tízes honvéd utcai 2 városi bérház eladása vetődött fel. A Soltész Nagy Kálmán utcai bérházak becsült értéke 3 500 000 pengő, a Tízes honvéd utcai bérházaké 1 500 000 pengő volt. Eladásukhoz a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank egyetértését, hozzájárulását ki kellett kérni a városnak. A bank „a jelentős érdekekre való tekintettel, amelyek a szóban forgó transakció lebonyolításához fűződnek, a nagyméltóságú m. kir. pénzügyminiszter úr által az ügyben hozzánk intézett megkeresésére nem fogunk elzárkózni az elől, hogy a szóban forgó ingatlanok eladásához hozzájáruljunk, amennyiben a vételárra vonatkozólag megállapítjuk, hogy az a jelen viszonynak megfelelő. A tehermentesítés esetén azonban ki fogjuk kötni, hogy a vételár 12 1/2%-a hozzánk átutalandó azzal a rendeltetéssel, hogy ebből Speyer-kötvényeket szerezzünk be a város részére. Ezenfelül Miskolc városnak egy éven belül, de legkésőbb 1944. december hó 31-ig még egyszer ugyanilyen összeget kell hozzánk átutalnia, ugyancsak Speyer-kötvények beszerzésére. Ezen a kötvények intézetünknél letétként lesznek kezelendők".

86 Mivel az előírásoknak megfelelően Miskolc a városi tulajdonok, ingóságok értékesítését vállalta, nem volt akadálya, hogy Lichtenstein László főispán 1943. november 24-re összehívja a város rendkívüli közgyűlését. 8 napirend foglalkozott a Speyer-kölcsönnel, illetve annak következményeivel. így a két fővárosi bank 800 000 dolláros kölcsöne visszafizetése érdekében a Soltész Nagy Kálmán és a Déryné (Tízes honvéd) utcai bérházak eladásáról, az előírt Speyer-kölcsön kötvények vásárlásáról. (Ennek törlesztése ugyanis az 1931-ben bevezetett transzfermoratórium óta szünetelt. Ez azt jelentette, hogy a magyar állam felfüggesztette valamennyi cégnek, üzemnek, szervezetnek a külföldre történő hiteltörlesztését.) Döntöttek arról, hogy értékesítik a Kont utcai 7300 négyszögöles városi telket, és az ún. Posta-féle telket is, amely hasonlóan városi tulajdon volt, nagysága pedig 19 435 négyszögöl. A törvényhatósági útalap pénzét szintén dollárkötvényekbe fektették, s döntés született a város víz- és csatornaüzemének 27 218 dollár értékű kölcsöne visszafizetésére.

87 Az eladáshoz fel kellett oldani a nem Speyer jellegű építési hiteleket. 1927-ben kötött szerződést a város az Angol-Magyar Rt.-gal a Soltész Nagy Kálmán utcán épülő bérházak költségeinek meghitelezésére. Az épületeket 1929-ben átadták, s a város a szerződésben foglaltaknak megfelelően eleget tett a tőke- és a kamattörlesztésnek. 1929-ben a beruházási kölcsön 1.7.01 280 pengő volt. A szerződés szerint évi 166 474 pengő tőketartozást kellett fizetni. 1931-ben a bank úgy változtatta meg a szerződést, hogy a pengő helyett aranydollárban igényelte a törlesztést a Magyar Nemzeti Bank aznapi hivatalos átszámítási középárfolyama szerint. Ez ekkor 100 dolláronként 37 374 pengő volt, tehát 1 dollár 5,7 pengőnek felelt meg. A város tartozása a bankkal szemben így 288 162 dollárt tett ki.

88 A város a bankkal szemben nem tudott eleget tenni betéti kötelezettségeinek, s így 1940-ben 679 076 pengő hátraléka keletkezett. 86 B.-A.-Z. rn.Lt

. IV. 1925/e. 4. dob. 226/1943. 87 B.-A.-Z. m.Lt. IV. XXI. 501. 45308/1943. 88 B.-A.-Z. m.Lt. IV 1903/a. 32. köt. 74. kgy./1940. 108-114. 445