A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)
DOBROSSY István: Miskolc infrastruktúrájának modernizálása és a „Speyer” bankkölcsön felhasználása (1925-1950)
néhány hétig tartott.) A városban még két piacot engedélyeztek. Egyiket a Vörösmarty utcán, ez volt az ún. kispiac, a másikat pedig a Werbőczy, mai Dózsa Gy. utcán. A vásárcsarnok az 1944. június 2-i bombázáskor - közvetlen környezetével együtt - súlyos károkat szenvedett. A visszaállítás során, 1945-1946-ban elvesztette külső díszeit, a timpanon fölé emelkedő faragvány-kompozíciót (Somló és Fia miskolci szobrász és kőfaragó mesterek munkája volt), s nem került vissza az óraszerkezet sem. 38 A vásárcsarnokra vonatkozó dokumentumok ismeretében valószínű, hogy a kölcsön felhasználása során itt adódott a legtöbb gond, hiszen a város még saját költségvetésében 1937-ben és 1938-ban tervezett támogatását sem tudta biztosítani. A Speyer-kölcsön felhasználásakor külön beruházásként szerepelt az új vásártér kialakítása. Ez ugyan nem a mai Búza teret jelenti, hanem a Szentpéteri kapu, avagy a Halicka irányába az állatvásárteret. Témájuk szerint annyira összekapcsolódnak, hogy megemlítését itt tartottam szükségesnek. Az új vásártér építkezéseit a törvényhatósági bizottság a 101/1926. és a 191/1926. számú közgyűlési határozataiban döntötte el. Eszerint 92 327 p. összeget kívántak a munkára fordítani, amely már 1929-re elérte a 294 703 pengőt, tehát a tervezett költséget több mint kétszázezer pengővel meghaladta. A beruházás fedezetét a város már a második Speyer-kölcsönben és a Miskolci Pénzügyigazgatóság lényegesen kevesebb, mintegy 6000 pengős hozzájárulásában látta. A költségtúllépés magyarázata az, miszerint a „túlkiadás oka elsősorban az, hogy a vásártér létesítési munkálatai nagyrészt nem vállalkozásokba adás útján, hanem házilag végeztettek el. ilyenek voltak az útépítés és a tereprendezéssel kapcsolatos földmunkák, mészkő, kavics, salak és egyéb anyagok beszerzése, hídmérleg beállítása, korlátoszlopok, jegyszedőbódék, kapuk építése, valamint a különféle címeken felmerült napszámok." 4. Városi Zálogház Zálogintézet létesítésére a törvényhatóság 80 000 pengő hitelt jelölt ki a Speyerkölcsön terhére. Ezt az 59/1926. számú közgyűlési határozattal hagyták jóvá. Az intézet elkészült, s a 64/1934. sz. közgyűlési határozat elfogadta ennek átadását a Postatakarékpénztár részére, tehát a város ekkor már eladta az intézményt. A városi zálogház működéséről először 1900-ban szerzünk tudomást. Ekkor említik, hogy az 1881. évi XIV. te. értelmében ékszerek és ruhaneműek után csak 12-16% haszon szedhető s ezzel szemben Miskolcon 24, illetve 32% is gyakorta előfordul 39 . A magánzálogházak jóval kisebb haszonnal dolgoztak. Sajtóhirdetésekből vagy korabeli visszaemlékezésekből tudjuk, hogy az első magánzálogházak mikor alakultak, szerveződtek meg Miskolcon. A városi lak- és címjegyzékek ugyanis sem 1895-ben, sem 1912-ben a zálogházakat nem tüntették fel. A Borsod c. lap 1886. március 24-én jelentette meg Krausz József „magán zálogintézeté"-nek hirdetményét, amelyben az elévült zálogtárgyak ún. arany, ezüst, egyéb ékszer, értékpapír, ruha és különféle fehérneműek „közelbeli" értékesítésére, elárverezésére hívja fel a lakosság figyelmét. 40 A tanácsköztársaság bukását követően a Reggeli Hírlap munkatársa sorra felkereste a miskolci zálogházakat, s a következőkről számolt be: Miskolcon mindössze három 38 Dobrossyl. 1995b. 114-117. 39 Szabadság, 1900. április 7. 40 Borsod, 1886. 12. szám. 432
