A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

GYULAI Éva: A miskolci szőlő és birtokosa a diósgyőri uradalom zálogbirtoklásának első századában (1540-1600)

ros státuszába, a királyi földesúri joghatóság számos olyan privilégiummal ruházta fel, melyeknek magánföldesúri mezővárosok híjával voltak. 1563-ban, az ideiglenes és rö­vid királyi birtoklás idején a miskolciak ezt a féltve őrzött kiváltságlevelüket is bemu­tatták a Kamarának, amely így regesztazta és véleményezte az oklevelet: „Anna királyné oklevele arról, hogy a miskolci polgároknak privilégium jogán összes javaikról szabad végrendelkezést engedélyez, 1503. Buda, február 11. Megengedhető ez a sza­badság, kivéve a magszakadás esetét, amikor ez az oklevél nem érvényesíthető. (Conce­denda ea libertate videtur dempto seminis defectu, cum nec litteris Mis is casus N „107 contineatur). A szőlő különleges birtokjogát csak erősítette a mezővárosi jogszokás majd ural­kodói kiváltságlevél, amely más jobbágyi tulajdont is az írásos végrendelkezés hatálya alá von. Sajnos ilyen végrendelet irat formájában alig maradt ránk a 16. századból, nem­csak az írásbeliség viszonylag kezdetleges volta miatt, hanem egyrészt: mert ezeket csak a család őrizte, s így elenyésztek, másrészt a Városkönyvbe általában csak a kétes, vitás, megtámadott vagy megtámadható végrendeletek kerültek be. Az első testamen­tumra vonatkozó bejegyzés nemcsak a szűkszavú végrendeletet őrizte meg, hanem a végrendelet megtámadásának a tanács előtt lefolyt processzusát is. „Mikor törvényre begyűlt volna mind az egész tanács, akkor állának elő ez mi városunkban lakozó jám­bor személyek: immár ez Sánta Jánosné idegen volna a Sánta János jószágában, hanem minket illet, mert mi vagyunk vérek benne és minden jószág az őstől maradtól függ. Mely dolgot mi (ti. a tanács) bizonyosan megértettünk jámbor tanúk által és Sánta János testamentumát is megértvén, ilyen törvényt találtunk." 193 A város tanácsa, amely a sző­lők birtokjoga felett és minden más kapcsolódó ügyben illetékes volt, őrizte a végren­delkezők testamentumát, melynek tanúi a tanács tagjai voltak: „1574. Nemes Jakab vette ki az Bana András testamentum levelét Tejfeles Gergely bíróságában mind az egész tanács előtt, az kik testamentumosak voltak." 194 Testamentum szólhatott csak sző­lőről is, mint 1585-ben az alábbi bejegyzés, amelyben az örökhagyó holta után is ren­delkezik szőlője sorsáról, azt a család birtokában, szinte ősiségként megtartandó: „Péntek János hagyott egy szőlőt testamentomban az feleségének holtig, mely szőlő maradott Péntek Andrástól, úgy, hogy ha holta történik a feleségének, maradjon a Pén­tek András gyermekire, de az szőlőt se pénzen el ne adhassa, se penig el ne parlagít­sa." 195 Péntek András hagyta férfiágú rokonára a szőlőt, aki feleségének testálja, annak halála után azonban visszaszáll az eredeti tulajdonos gyermekére. 1595-ben a Süveges család támadja meg Galambos Péter testamentumát, amely­ben kizárólag fiára, Gergelyre hagyta örökségét, pedig Galambos Péter felesége Süve­ges lány volt, s „azzal kereste azt, ami volt". 196 A testamentumokban a legkülönfélébb kondíciókat kötheti ki a végrendelkező, mint Bárius Györgyné, aki apai örökségét: bedegvölgyi szőlőjét, pincéjét, házát, kertjét atyafiára hagyja azzal a kikötéssel, hogy neki „békességgel, tisztességgel és jámborul, nyugalomban minden módon gondját viselje". Ha ez nem így lenne, a testamentum ér­192 OLNRA 266/10 193 M.jk. 112. 194 Uo. 109. 195 Uo. 251. 196 Uo. 422. 178

Next

/
Oldalképek
Tartalom