A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 32. Kunt Ernő emlékére. (1994)

KÖZLEMÉNYEK - LOSONCZI Miklós: Munkácsy betyárja

MUNKÁCSY BETYÁRJA LOSONCI MIKLÓS A nagy festőt kezdettől jellemzi a meditáció mélysége és az együttérzés emberi melegsége. Mindez abból is adódik, hogy korán jutott árvaságra és gyermeki éveit a sors sanyarúsága övezte - az inas esztendők ridegsége. Akaratlanul is ezt érezte meg az esztétikai erények mellett „Siralomház"-ában a párizsi Szalon zsűrije és közönsége -, a mű ezért is kapott aranyérmet, miközben osztatlan siker kísérte Munkácsy Mihály bemutatkozását 1870 tavaszán. Munkács, Békéscsaba, Miskolc, Düsseldorf „az egész látóhatár" teljességével ruházta föl. Végvári Lajos monográfiája a hiánytalanság igényével tárja föl a festő életútjának minden állomását és elágazását az összegezés jegyében. így tudjuk meg, hogy Ludwig Knaus rossz tanácsot adott Munkácsynak, miszerint - s ez Malonyay jegyzete: „ne fecsérelje az idejét" a „Siralomház"-ra. A mű azonban már lobogott benne. Miután Végvári enciklopédikus gonddal kísérte végig Munkácsy önmagára találását, pontosan fogalmaz: „A Siralomház gondolata Munkácsy 1865-ben festett Búsuló betyárjához vezethető vissza".

1 Minden részletre kiterjedő figyelemmel utal arra könyvében, hogy Munkácsy ifjúságában pergő, riasztó élmény egy rablótámadás - ez ugyanúgy a „Siralomház" forrása, mint a '60-as évek francia és német festészetének betyárromantikája. Sőt, Végvári Lajos hipotézisként említi - olvashatta Eötvös József „A falu jegyzője"-t, amelyben a betyár Viola a regény egyik meghatározó alakja. Köztudott, hogy Eötvös ösztöndíjban részesítette Munkácsyt, aki portrét tervezett róla a hála rezdüléseként. Egy biztos - Eötvös és Munkácsy is nem bűnözőnek láttatta a két betyár alakját, miközben egyikük sem mentette föl rémtettüket. Az is érdekes, hogy Violához és Munkácsy „Búsuló betyár"-jához egyaránt cigány és cigányok társulnak; hírvivéssél és hegedűvel. Mindketten szép, vonzó férfinak ábrázolják a kivégzésre várakozót. Munkácsy Mihály dús fekete hajjal és fekete bajusszal jeleníti, Eötvös József hasonlóképpen: „Viola szép férfi volt. Magas homlokát félig eltakarták hollófekete fürtjei, amelyek leomlottak egészen a válláig; merész pillantású szeme feketén ragyogott; napbarnította vonásainak férfias kifejezése és a magas termetének minden mozdulatában megnyilatkozó természetes méltóság arra vallott, hogy olyan ember, akit gazdagon megajándékozott a természet, s aki a saját körében, bármily magas és alacsony körülmények között, az első helyet foglalja el."

2 Eötvös e sorokban arra utal, amit Munkácsy meg is festett a betyár „királyi méltóságú" figurájában, az emberi fenséget, melyet Ady is hangoztatott „mindenki önarcképeként", azt a lélekmagaslatot, melyet Henry Moore is véglegessé mintázott a „Király és királyné" kettősében. A sors fonákja Spitteler svájci költő 1 Végvári Lajos: Munkácsy Mihály élete és művei. Bp. 1958. 111. 2 Eötvös József: A falu jegyzője. Bp. 1978. 51. 461