A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 32. Kunt Ernő emlékére. (1994)

TANULMÁNYOK - CSÍKI Tamás: A miskolci zsidóság térfoglalása és az izraelita nagypolgárság a dualizmus évtizedeiben

dóság - s ez már gazdasági térnyerésüket jelzi - továbbra is az iparszabadság, a szabadkereskedelem - egyáltalán a szabad verseny - liberális elvei mellett foglalt állást. De hogy is nézett ki Miskolc gazdasági élete a múlt század végén? Mi jellemezte ipari, kereskedelmi struktúráját, bankéletét, milyen lehetőségek álltak tehát a miskolci zsidóság előtt?

10 1900-ban a népesség 42,5%-a már szorosabban vett ipari foglalkozású.

11 Ugyanakkor - bár a gyáripar fejlődése is ezekben az évtizedekben bontakozott ki, és általános tendencia, hogy az önálló iparosok egyre nagyobb számban kénytelenek pl. vasgyári vagy vasúti munkásként (esetleg napszámosként) elhelyezkedni - a miskolci iparra továbbra is a kisipari jelleg volt jellemző.

12 Találunk még, igaz rendkívül alacsony számban (54 fő) a házi és népiparral, illetve vándoriparral foglalkozókat, de a szűkebb értelemben vett iparosoknak is több mint 90%-a - miként pontosabban is látni fogjuk - öt segédnél kevesebbet foglalkoztató kisiparos.

13 A legnagyobb vállalatok természetesen a nehéziparban jöttek létre (1870-től egy nagyolvasztó, '71-től hengerde is működött). 1900-ban a vasúti műhely 538 segédet, a két gazdasági gépgyár összesen 77 segédet alkalmazott. Ez utóbbiak zsidó tulajdonban voltak, csakúgy, mint a 37 segédet foglalkoztató gőztéglagyár, és a 145 segédet foglalkoztató gőzmalom. (1900-as adatok.) A legnagyobb könnyűipari vállalatok 1900-ban alig haladták meg a 20 fős nagyipari keretet (asztalosüzem 23 segéd, légszeszgyár 26, cukorkagyár 27 segéd).

14 Az ipar szerkezetére vonatkozóan az alábbi adatok állnak rendelkezésünkre. (A továbbiakban valamennyi adat az önállók és segédszemélyzet együttes számát jelöli.) 1900-ban a vas- és fémiparban 2111-en dolgoztak, a gépgyártásban 755-en, az építőiparban 592-en. A könnyűipari ágazatok között legtöbben a ruházati iparban dolgoztak (1988-an, ebből szabó 458, cipész, csizmadia 826), majd a fa- és csontiparban (437-en), illetve a kő-, föld-, anyag- és üvegiparban (151-en). A bőrgyártásban 72-en, a fonó- és szövőiparban 52-en, a papírosiparban 11-en dolgoztak.

15 Látható, hogy a nehéz- és könnyűipar között egy bizonyos egyensúly alakult ki 1900-ra, annak ellenére, hogy ez utóbbi szinte kizárólagosan kisipari keretek között maradt. Jellemző továbbá a miskolci iparfejlődésre is, hogy nagy jelentőségűvé vált az élelmiszeripar (599-en dolgoztak itt 1900-ban, 171 hentes és mészáros, illetve 152-en a malomiparban, 139-en a sütőiparban), ezzel szemben a modern iparágak alig fejlődtek. (Pl. vegyészeti ipar 51 fő, sokszorosító és műipar 103 fő.) Nagy jelentőségűvé vált viszont már a múlt század végére a „szálloda-", vendéglő-, kávés stb. ipar (512 fő).

16 10 E kérdések részletes megválaszolása meghaladná e tanulmány kereteit. Egyébként e témakör modern szemléletű, monografikus igényű feldolgozása sem készült még el. További probléma, hogy amennyiben egy időmetszetet ragadunk ki (a források erre adnak leginkább lehetőséget), akkor éppen azokat a lényeges gazdasági változásokat nem tudjuk érzékeltetni, melyek Miskolcon is lezajlottak a múlt század utolsó évtizedeiben. 11 Gyimesi Sándor: Miskolc történetének néhány kérése a kapitalizmus korában 1850-1914. (kézirat) HTD. 77. 272. 506. 12 A „kisipar" definiálása, illetve, hogy kit tekintünk kisiparosnak (és általában kispolgárnak) többféle - egymással összefüggő - szempont szerint történhet. Elsősorban a segédszámot, a jövedelemviszonyokat (esetleg az életmódot, iskolázottságot) lehet kategóriaalkotó tényezőként említeni. 13 S. K. Népszámlálás II. 1900. 448.1. 14 Uo. 987.1. 15 Uo. 449.1. 16 Uo. 449.1. 297