A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 32. Kunt Ernő emlékére. (1994)

TANULMÁNYOK - UDVARI István-VIGA Gyula: A Kárpát-medence peremén (a 18. századi Liptó vármegye történeti néprajzához)

A KÁRPÁT-MEDENCE PEREMÉN A 18. századi Liptő vármegye történeti néprajzához UDVARI ISTVÁN-VIGA GYULA A magyar néprajz az elmúlt évtizedek során már nem (elsősorban) azért nyúlt a történeti adatokhoz, hogy azzal a recens kutatások adatait, jelenségeit vetítse vissza, vagy annak előzményeit keresse meg, hanem a jelenségek fejlődésében, a fejlődés korszakhatárainak meghúzásával közelíti meg tárgyát, miközben az egyes korszakokról (is) minél teljesebb képet igyekszik rajzolni.

1 (Más kérdés, hogy a hazai néprajzot alapvetően jellemző tematikus és regionális kutatások nem kedveznek a teljes idősíkok kimetszésének.) A kutatók legjavát mindig is a sokirányú, sokszempontú interpretáció lehetősége foglalkoztatta, ráadásul az elmúlt két évtizedben a hazai néprajz számára is természetes lett a korábban - célként és lehetőségként sokat emlegetett interdiszciplinaritás. Ezt ma már talán külön fölemlíteni is fölösleges. Éppen ezért magunk a történeti antropológia célkitűzéseit elsősorban a tudományszak immanens folyamatai fejlődéseként tartjuk fontosnak, s nem mint a nyugat-európai és amerikai történeti-etnológiai iskolák közelítésének hazai átültetését.

2 Úgy véljük, hogy a hazai tudományág fejlődésének - mint bárhol a világon -, meg vannak a maga útjai és tévútjai, abban pedig semmi meglepő nincs, hogy a néprajz művelői egészében olykor nem tudtak elvonatkoztatni annak a társadalmi rétegnek a sorsától, amelynek átváltozását, átalakulását szemmel követhették. (Különösen akkor nehéz elvonatkoztatni, s az empíriától független tudományt művelni, ha a jelzett gazdasági-kulturális átalakulás láthatóan is elhibázott struktúrában zajlott, esetleges alternatívaként jelenítve meg a paraszti osztály régmúlt gazdaságát és kultúráját, vagy annak működőképesnek vélt korszakait, részleteit. A vidéki Magyarország egykori és mai sorsával átpolitizált közegben a tudományos módszerek alakulása sem csupán immanens folyamat, különösen nem, ha hozzászámítjuk a hazai értelmiség sokféle indítását, illetve az egész hazai társadalmi struktúra fél évszázados változásait.) Az, hogy a 18. századi Magyarország népeinek történeti-néprajzi vizsgálata kulcsfontosságú problémákat vet fel, ugyancsak nem új felismerés. Pl. Tálasi István 1955-ben felhívta a figyelmet a 18. századi történeti-földrajzi források feldolgozására, s elsősorban Bél Mátyás hagyatéka kapcsán igen fontos feladatokra és (várható) tanulságokra is utalt:

3 „... a magyar nép és az együttlakó, valamint a szomszéd népek anyagi műveltségét - a források néprajzi szempontú elemzésével - részlete1 Vargyas Lajos 1960. 5. skk; Paládi-Kovács Attila 1991. 128; Paládi-Kovács Attila 1993. 7-13.; Hoffmann Tamás 1976. 222-277. stb. 2 Lásd pl. Hofer Tamás (szerk.) 1984. kötet tanulmányait, különösen Klaniczay Gábor, Voigt Vilmos, Sárkány Mihály és Niedermüller Péter előadásait/írásait. 3 Tálasi István 1955. 11-12. 257