A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 32. Kunt Ernő emlékére. (1994)

TANULMÁNYOK - HOFFMANN Tamás: A szántóföld művelése Európában

Négyezer év igavonás után lóerőhasználat De még ennél is lényegesebb változást jelzett az a tény, hogy a lovat eke elé fogták. Ez valószínűleg Norvégiában, Angliában és a csatorna másik oldalán következett be leghamarabb, talán a 9. században és döntően a 12. századot követően. Flandria, Brabant és a Német-Síkság parasztjai, másfelől az angolok zabot is termesztettek és a lótenyésztésben is új tájfajták keresztezésére tettek eredményes kísérleteket. Ezeken a tájakon a talajok ugyan könnyen művelhetők, ám csekély terméssel jutalmazzák a gazdákat. Mondhatni hátrányos helyzetűek a parasztok. Gazdálkodásukban az állattartásnak nagyobb szerepe van, mint a szántóföldi növénytermesztésnek. A lovak itt munkaállatok, a marhákat fejik, bár kevés a tejük. Legelő és takarmányzab elegendő jut marhának, lónak egyaránt. A változás tehát a kedvezőtlen adottságok miatt következik be. A 11-13. század között keletkezett összeírások a lóállomány jelentős növekedéséről adnak számot (olyik körzetben a munkaállatok 30-40%-át is meghaladta arányuk), s ez a szarvasmarhákat ugyan még nem vonta ki a munkavégzésből, de az évezredes gyakorlatnak, hogy ti. a lovakkal csak háborúzni és parádézni lehet - vége szakadt. Természetesen ott, ahol lovat fogtak az eke elé, javult az ekék konstrukciója is, ami csökkenthétté a vonóerő számát. A 13-15. századi ábrázolásokon gyakran láthatni olyan szántásjeleneteket az Atlanti-Európában, ahol egy, kettő vagy három ló van befogva. Máshol (Németországban, Franciaországban és Magyarországon) a 13-15. században nem megy ritkaságszámba, ha ökröket és lovakat vegyesen fognak össze, ha társultak szántanak, ami a parasztok állatállományának összetételére, néhány esetben a parasztok szegénységére vet fényt. Angliában, ahol a 11. században a nyolcökrös ekefogatot tartották ideálisnak, a 12. században már hatökrös normával dolgoztak (ami az eke tökéletesebb konstrukcióját sejteti), majd olyan adatok tűnnek fel, amelyek szerint a lovakat ökrökkel fogják össze. Az eke-team parasztjainak száma átlagosan mintegy fele a befogott állatoknak. Az innovációk Ezzel azonban a folyamat nem ért véget. Fritzherberg 1523-ban nyomtatásban megjelent mezőgazdasági kalendáriumában különféle ekékről lehet olvasni. Sommerset-ben az ekének hosszú, vékony szarva van, Kent-ben taligás ekét használnak, de ismernek olyant is, amelyen a kormánydeszkát az egyik oldalról a másikra lehet állítani. Buckingham és Leischester tájain csoroszlyával felszerelt, kormánydeszkával ellátott, aszimmetrikus vasú ekékkel szántottak és ezek között is voltak formai eltérések. Magától értetődik, hogy ezek a technikai változások minden egyes esetben azért következtek be, mert hatékonyabban akartak dolgozni. Ahol erre sor kerül, ott már nemcsak egyetlen alkalommal szántanak vetés előtt (vagy, mint ez irtásföldeken szokásos volt, vetés után). Már az ókori agronómusok is a háromszori szántást tekintették ideálisnak. Ezt a tradíciót a középkori földesurak is megtartották. A kolostori gazdaságok nem utolsósorban éppen azért váltak mintagazdaságokká, mert a legtöbb élőmunka-ráfordítást tudták eszközölni és ebben tudományos szakismereteiket kamatoztatva jártak el. A parasztnép tehát szeptemberben és októberben szántott az urasági földeken, majd februárban és márciusban ezt megismételte. Ahol tehették, aratás előtt, júniusban is beiktattak egy szántást. Egy 830 körül összeállított kalendáriumban arról lehet olvasni, hogy június az eke hónapja, júliusban szénát kaszálnak és augusztusban aratnak. A történelemben a szabályozott rend betartása mindig újabb és újabb akadályokba ütközött. Ezek a szántás és az ekék kultúrtörténetében a gazdálkodás kiterjesztésével voltak kapcsolatosak és a szűzföldek művelését tolták programként az 232