A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 32. Kunt Ernő emlékére. (1994)

TANULMÁNYOK - TOMKA Péter: Belső-Ázsia a magyar népvándorlás kori régészet látókörében (magyar és angol nyelven)

zelmúltban tanulmányozott vagy még ma is tanulmányozható a népvándorlás kori élet számos formája, ahol a feltárt források (a kínai könyvek, a türk feliratok, a Mongolok Titkos Története, a gazdag altáji és Bajkál-vidéki néprajz) állnak rendelkezésre, amelyekkel - szerencsés esetben - magyarázhatjuk, érthetővé tehetjük a sztyeppe Ny-i végén tapasztaltakat. Következik ebből, hogy a magyar népvándorlás kori régészet mindvégig érzékenyen figyelte Belső-Ázsiát. Még külön romantikus szimpátiával is, hiszen kezdetben errefelé sejtették a magyarság gyökereit, de ettől függetlenül is: a hun, az avar néppel való érzelmi azonosulásnak mély és messze vezető szálai vannak, amelyek közül csak egy a nemzeti büszkeség, amely akár mondvacsinált dicső ősöket kíván magának, akár összehasonlítani próbál: lám, a híres hunok, avarok eltűntek, de mi magyarok túltettünk rajtuk... 2. Rövid tudománytörténeti vázlat Azóta, hogy a XVIII. századi nagy francia sinológus, Deguignes márki megtalálni vélte a kínai forrásokban az európai hunok és európai avarok elődeit a Hiungnu és a zuan-zuan néven nevezett népcsoportokban és amióta Pray György szinte azonnal csatlakozott ezekhez a nézetekhez, komoly kétely nálunk szinte a közelmúltig nem merült fel ezzel kapcsolatban (Ligeti L. óvatos megfogalmazásai, Czeglédy K. Közép-Ázsiára vetett tekintete és kompromisszumkészsége, az iranisták ellenállása ellenére sem). Egy-egy belső-ázsiai felfedezés fel-felerősítette a heurékahangulatot, amit azonban csak ritkán követett komolyabb elmélyülés. A XIX. század második felében első tapogatódzó lépéseit tevő magyar népvándorlás kori régészetet először etnológiai híradások érték (Vámbéri Árminra gondolok), de szinte ezzel egy időben megindult az információáramlás az oroszországi múzeumok felől is. Rómer Flóris, a magyar régészet atyja, 1874-ben járt Moszkvában és Péterváron, ahol a látottak alapján bizonyítottnak látta, hogy a honfoglalók az Altaj-vidékről jöttek ide. Emellett leírta Radlov 1865-ben, katandai sírmezőn ásott leleteit: fából faragott ló, teve és csodaállatok, mind finom aranylemezzel bevonva ... erre még az előadás vége felé vissza szeretnék utalni. Nagy Géza 1893-ban (majd Munkácsi Bernát kiegészítő-kommentáló tanulmányában 1896-ban) a lovastemetkezések rokonságát kutatva emlegeti a mongol kori utazók (Piano Carpini, Rubruquis, Marco Polo) adatait, és bizonyos kelet-ázsiai, mongol vagy török törzsek recens temetkezési szokásait is - elsősorban Katanov gyűjtésére hivatkozva, amely rövidesen, a Budapesten meginduló Keleti Szemle 1. számában is napvilágot látott. Közben gróf Zichy Jenő ázsiai expedíciója résztvevőjeként Posta Bélának, a korszak másik nagy alakjának is alkalma nyílt oroszföldi (sőt szibériai) gyűjteményeket tanulmányozni. Tapasztalatai hozzájárultak - ma ismét modern - paleoetnográfiai szemléletmódja kialakításához. A hazahozott, kiadott információk, dokumentumok adtak alapot Nagy Gézának ahhoz, hogy - a kengyelformák alapján - kijelenthesse: az avar őshazának a Minuszinszki-medencét lehet tartani. Az avar kor kutatását (datálást) vitte előbbre a minuszinszki, tuvai, mongóliai csészetartó kőszobrok (a kamennaja babák) türk kori meghatározása, a rovásfeliratok (Radlov megfejtése nyomán történő) ismertetése, a szobrok ábrázolásainak (pl. szablyatípus) felhasználása. Külön fejezetet érdemel Felvinczi Takács Zoltán munkássága. 1913-1935 kö168