A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/2. (1993)

RÉVÉSZ László: Veretekkel díszített lószerszámok a honfoglalás kori női és férfi sírokból

VÉRETEKKEL DÍSZÍTETT LÓSZERSZÁMOK A HONFOGLALÁS KORI NŐI ÉS FÉRFI SÍROKBÓL RÉVÉSZ LÁSZLÓ /. Lószerszámdíszek a női sírokból. A magyar honfoglalás kori leletanyag karakterisztikus csoportját alkotják a rozettás lószerszámveretek. Szerepüket már a századforduló táján felismerte a kutatás és megtalálta analógiáikat is a keleti steppéken. Ezt követően Fettich N. foglalkozott részletesebben ezen emlékanyaggal. Felvetette annak lehetőségét, hogy a rozettás veretek formai gyökereit a bőr- vagy textil rátétes díszítményekben kereshetjük, s mintakincsükben a kazár hatás dominál. Mindezek alapján a minuszinszk-vidéki eredet mellett tört lándzsát, és úgy vélte: Még a hazai X. századi sírokban talált veretsorok döntő többsége is a Kárpátoktól keletre, Ny-Levédiában készült. A rozettás lószerszámzat rekonstruálását László Gy. végezte el a koroncó-bábotai és gyomoréi leletek segítségével, s módosította Fettichnek a hencidai veretsort helyreállító munkáját. Már ő is felfigyelt arra, hogy a hiteles leletek javarésze női sírokból való, s úgy vélte: az előkelő asszonyok hozományba kapták a díszes lószerszámot. E kérdést a lelőhelyek összegyűjtésével Szőke B. tisztázta. Megállapította, hogy Erdély és a Kisalföld északi részének a kivételével a rozettás lószerszámok az egész Kárpát-medencében elterjedtek, s az azokat használó nők ruházata, ékszertípusai meglepően egységesek: Jellemzőik az öntött, áttört hajfonatkorongok, a fejes gyűrűk, pántkarperecek és a veretes csizmák, hagyatékukat a vezető- és középréteg első csoportjába sorolta, mely élesen elválik a csüngős ruhadíszekkel jellemezhető második csoporttól. A kutatás következő állomását Mesterházy K. munkája jelenti, aki Szőke B. nyomdokain járva megállapítja, hogy a rozettás véreteket tartalmazó temetkezések legtöbbje magányos sír. Más részük páros sírokból vagy kiscsaládi temetőkből látott napvilágot, s ismét mások köznépi temetőkben, vagy közvetlenül azok szomszédságából kerültek elő. Ezek használói véleménye szerint egy falu, vagy még nagyobb közösség élén állottak, vagy a főnök felesége(i) lehettek. Megállapítja, hogy a többnyire rendkívül kopott véreteket hosszú ideig, alkalmanként több generáción keresztül használhatták, mert rangjelző tárgyak voltak. Sírba kerülésük legkésőbbi időpontját a 960-70-es években határozza meg. Véleménye szerint az egyenletesen eloszló rozettás lószerszámos sírok egy-egy nemzetségfői szállásra utalnak. Legutóbb Kiss A. már 63 lelőhelyet gyűjtött 1 HampelJ., 1907. 69., 81.; NyáryJ., 1873.19.; Posta B., 1896. 36. 2 Fettich N., 1931. 72-77.; Fettich N., 1937. 95-99. 3 László Gy., 1943. 22-32., 21., 22. kép 4 László Gy., 1944. 328. 5 Szőke B., 1962. 11-19. Megállapításai nem előzmény nélküliek kutatásunkban: MÁT Nagy G., 1906.406-407. felfigyelt arra, hogy a rozettás leletek és a csüngős díszek csak a legritkább esetben találhatók együtt. Véleménye szerint ennek az a magyarázata, hogy a két ágból összetevődött magyarság egyik csoportja a kazár, a másik az altáji türk hatalmi körből szakadt ki, s azok ötvöshagyományait örökítette tovább. 6 Mesterházy K., 1980. 95-131. 351