A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)

S.KOÓS Judit: Újabb őskori emlékek a miskolci múzeumban

gek alkotják. A köpűn oldalt két, egymással szemben lévő szegecslyuk, melyek formája lekerekített sarkú négyszög. A köpű egyhelyütt sérült. Méretei: hossza: 17 cm, a köpű átmérője: 2,4 cm. Lelőhelye: Sucany (Szucsány, Szlovákia, Túrócszentmártoni [Martín] járás). Leltári száma: 92.77.1.(1. tábla 4.) 4. Kézfejvédő tekercs* négyszögletes átmetszetű bronzhuzalból készült, finoman vésett, sraffozott háromszögekkel díszített. A vége letörött. A huzal átmérője: 0,9 cm. Lelőhelye: MegyaszóPénzverem-dűlő. Leltári száma: 76.21.1. (1. tábla 1.) 5. Karperec:

1 tömör bronz karperec, ovális formájú, nyitott, egyenesre levágott végű, kerek átmetszetű, gazdagon díszített. Díszítését párhuzamosan futó, vésett vonalkötegek, a közöttük lévő ferde bekarcolások, V alakú létraminták alkotják. Méretei: legnagyobb szélessége: 7,7 cm, súlya: 170 g. Lelőhelye: Megyaszó-Topolyka (2. tábla 1.). 6. Karperec: üreges bronz karperec, kerek, nyitott, pecsétlőszerűen kiszélesedő végű. Az előbbinél sűrűbben borítják felületét a finoman vésett, párhuzamosan, ívelten és ferdén futó vonalkötegek. Méretei: legnagyobb szélessége: 7,7 cm, súlya: 80 g. Lelőhelye: Megyaszó-Topolyka (2. tábla 2.) //. Az ismertetett leletek közül a legrégebbi a sajópálfalai rézcsákány (1. tábla 3.). E tárgytípus nevezéktani sajátosságairól és az ezzel kapcsolatos problémákról fejti ki véleményét Hajdú Zs. egy 1990-ben megjelent cikkében.

8 Mivel az ebben foglaltak átgondolása és megvitatása kimeríti egy anyagközlő cikk kereteit, ezért megmaradunk a közismert „rézcsákány" elnevezésnél. A tárgyalt darab elhelyezése térben és időben - szórványként való előkerülése miatt - tipológiai módszerekkel történhet. A munkát jelentősen megkönnyíti, hogy az elmúlt évtizedekben több monográfia látott napvilágot Délkelet-Európa fémművességének e termékéről.

9 A magyarországi rézcsákányokat Patay Pál foglalta rendszerbe, munkánk során az általa kidolgozott tipológiát követjük.

10 Ennek ismeretében a sajópálfalai példány a java rézkori székely-nádudvari típus monostorpályi variánsához hasonlítható, ezen belül is a „B.-A.-Z. megyei" csákánnyal hozható párhuzamba (Patay 235.).

n Igaz ugyan, hogy a nyél és a kar befelé kiszélesedő félkörívei miatt oldalnézetben a sajópálfalai eltérő formát mutat, de egyéb jegyeiket tekintve sok azonos vonást fedezhetünk fel: mindkettő alul-felül peremgyűrűs, a nyéllyuk trapéz alakban kiszélesedik, fokuk téglalap alakú, hosszuk és súlyuk alig eltérő (24,2 cm-23,8 cm; 1850 g-1950 g). 6. Szabó József, az Északterv munkatársa hozta be a múzeumba. Az erről szóló jelentést 1.: Gádor-Hellebrandt, 1977. 7. Mindkét karperec a megyaszói általános iskola tulajdona, ahonnan feldolgozás céljából megkaphattam azokat. 1966-ban a Pincéktől Alsódobsza felé vezető út bal oldalán fekvő táblából, Topolyka nevű határrészből Hajdú Dezső és Karnizs János traktorosok - elmondásuk szerint - l-l szakajtó bronztárgyat vittek haza. Karnizs elosztogatta, míg Hajdú Dezsőtől ellopták, ill. néhány darab elkallódott. Hosszas kutatómunka és Hajdú Dezső segítsége ellenére is csak ezt a két tárgyat sikerült fellelni a helytörténeti gyűjteményben. Fentiek, ill. a község régészeti múltjának leírását 1. Hankó Zoltán: Megyaszó históriája c. könyvében, mely 1990ben jelent meg. 8. Hajdú Zs., 1990. 87-88. 9. Vulpe, A. 1970.; Novotná, M. 1970.; Todorova, H. 1981. 10. Patay P., 1985. 11. Patay P., 1985. 51-52. 19. tábla. 8