A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)

HOFFMANN Tamás: „Az új gazdálkodás”. Kultúrnövények és haszonállatok az Alpoktól északra

inkább a füstölt disznóhússal, meg rendszeresen a baromfiakkal. A jólét csalóka programját, mely szerint „minden polgárnak tyúk főjön fazekában" aligha kínai példák nyomán fogalmazták meg. Mégis program lett, alighanem hasonló okok miatt: a fogyó legelők és a szaporodó tömegek ellentmondásában a legolcsóbb húsétel a baromfi. Persze szükségmegoldásokkal mindenki igyekezett úrrá lenni a nehézségeken. A marha igaereje mindenekelőtt való érték a nincs csapdájában. Csakhogy ott, ahol a marha télen nem, vagy alig talált legelőt, tavasszal már nem is tudta húzni az ekét, tejet pedig egy cseppet sem adott. A leromlott jószágnak az éhhalál küszöbén még a szalmatetőt is lebontották, aztán feletették vele, csakhogy lábra kapjon. Mások előrelátóbbaknak bizonyultak: lombot meg szénát gyűjtöttek a jószágnak és télen etették fel a készleteket. Ezt talán az Alpokban kezdték el, mindenesetre a középkor végére már elég széles körben alkalmazták és napjainkig kitartanak mellette. Itt olyan feleslegekkel rendelkeztek a proteingazdag fűtakarmányból, hogy a városi piacokra vajat és sajtot szállító gazdák tehenészeteinek egész hálózata fejlődött ki az elmúlt fél évezredben. De ez kivételszámba ment. A szokványos megoldás: a télen éhező marha látványa mindenütt. A helyzeten csak vetett takarmányokkal tudtak segíteni, fehérjedús pillangós virágúakkal és répával. Ezek azonban kultivációt igényelnek és elfoglalják a helyet az emberi tápláléknövények elől. Végeredményben csak a célszerű vetésforgók alkalmazásával jutottak ki ebből a csapdából - az elmúlt hat-nyolc emberöltő alatt. Valamivel kedvezőbb sorsra jutottak a lovak, bár ezek is többet szenvedtek a kelleténél - takarmány hiány miatt. Elődeiket füves mezőkön, a Kaukázus előterében szelídítették meg - talán négyezer éve - mindenesetre Elő-Ázsia civilizációs forradalmát követően. (Jobbára ekkor, vagy valamivel korábban tudták az elefántokat Indiában és a tevét Közép-Ázsiában az embernek szolgálatába állítani.) A lovak hasznosítása azonban csak mérsékelten sikerült. Egészen addig, amíg Ázsiából az elmúlt évezredben nem jutott el kontinensünkre a nyereg és a hám, sem hátalni, sem fogatolni nem nagyon lehetett őket. Inkább díszelegtek velük. Temetési menetek, katonai parádék kellékei voltak. Minthogy a sztyeppékról származnak, a lovak csak vegetálnak az erdőkben. Már a prehistorikus csontvázak figyelmeztetnek a testméretek csökkenésére. Ennek ellenkezőjét kontinensünkön csak ott tapasztalni, ahol takarmánnyal töltötték ki a növénytermesztés és az állattartás kezdettől fogva jól felismerhető hézagát. Az egész problémát végül is csak a középkorban oldották meg. Ekkor vezették be az Alpoktól északra a vetésforgókat, ami elegendő takarmányt biztosított, de csak a majorokban. Az Atlanti-Európában az abrak csaknem minden gazdaságban beilleszkedett a középkori termelési rendszerekbe. De ettől keletebbre még a modern idők hajnalán is általános volt az éjszakai legeltetés nyaranta, télen pedig a koplaló lovak sanyarú látványa. Az „új gazdaság" mindenesetre felszámolta ezeket a problémákat. Munkával helyettesítette azt, amit addig a természet ingyen kínált. Ebből nyilvánvalóan következik, hogy a gazdálkodás - az elmúlt fél évezred urbanizációját megelőzően - mindenekelőtt alkalmazkodás volt a természeti feltételekhez. Ennek messzemenő, sőt hosszan tartó következményei lettek. Az európai mezőgazdaságban termesztett növények zöme a prehistória rétegeiben honosodott meg és aránylag kevés változáson ment keresztül. Bár a mediterrán tájakon megjelentek új növények is (a füge, az olaj, később a citrusfélék), de ezeknek egyikét sem művelték az i. e. III. évezred előtt, másrészt egyik sem terjedt el a kontinens belsejében. Az agrártáj kialakulásának döntően klimatikus okai voltak. Délen évelő növények mellett a szintén elő-ázsiai eredetű cereáliák és zöldségek biztosították a betevő falatot, az Alpoktól északra azonban már zömmel csak egynyári növények váltak az agrárcivilizáció alapjává. A vad alanyokból háziasított gyümölcsök és szőlőfajták jelentősége meg sem közelítette soha a déli tájakon termettek hozamait. Ennek ismét az éghajlat volt a legfőbb oka. 418