A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)

DOBÁNY Zoltán: A környezetátalakító munkálatok hatása a taktaközi települések 19. századi földhasznosítására

szén nem is lehetett legeltetni, csak a Tiszántúlon és a Hegyalján, az ott bérbe vett legelőkön. Az ártéri gazdálkodást a réti halászat (valamint a vadászat, pákászat, csikaszát stb.) egészítette ki (Petercsák T. 1980). Az ártér hasznosítható nyersanyagaiból építkeztek, szerszámokat készítettek és kereskedtek is velük. Az egymással részben - vagy teljesen összeköttetésben álló erek, folyóvizek és tavak a víziközlekedést tették lehetővé (árvizek idején kizárólag vízen lehetett a külvilággal kapcsolatot tartani). A vizek bősége a kender- és lenáztatást, valamint e haszonnövények helyben történő feldolgozását tette lehetővé. Az összességében nem nagy kiterjedésű ártéri erdőket is komplex módon hasznosították (épület- és szerszámfa, tűzifa, makkoltatás stb.)A gazdasági tevékenység centrumának tekinthető belsőségek az ármentes térszín peremére települtek, s a terepadottságokhoz alkalmazkodva halmazszerkezetű települések, illetve útifalu képét mutatták {Petercsák T. 1980). A 19. század közepéig alapvetően az itt felvázolt kép jellemezte a Taktaköz gazdasági életét, s azon belül a területhasznosítást. Két agrárövezet alakult ki: a Tiszát övező ármentes térszín nem összefüggő szántó, és a terület nagyobbik felét elfoglaló, szövevényes vízhálózattal rendelkező árterület magasabb részeit borító rét és legelő övezete. Az itt élő csekély számú népesség megélhetését elsősorban az óriási kiterjedésű, komplexen hasznosított ártér biztosította. Ez a differenciált ártéri gazdálkodás a termelőerők és a termelési viszonyok korabeli színvonalán a legtökéletesebb területhasznosítást jelentette (Frisnyák S. 1990). 4. Folyószabályozási és ármentesítő, valamint belvízlevezető munkálatok a 19. század folyamán A folyószabályozási és ármentesítő munkálatok - a komplex jelleg folytán - több lépcsőben, térben és időben eltérő mértékben valósultak meg. A Lányi S. által irányított, s az 1830-40-es években végrehajtott vízrajzi térképezés, valamint Vásárhelyi P. szabályozási terve tette lehetővé a munkálatok megkezdését. Az 1845-ben megalakult Tiszadobi Társulat - később Alsószabolcsi Tiszai Ármentesítő és Belvízlevezető Társulat - által vezetett munkálatok során 1846-tól a Tisza legveszélyesebb meandereit szüntették meg. A Taktaköz peremén több mint hat kanyarulatot vágtak le a szabályozás során. A Tiszaladánytól K-re kanyargó medret É-D-i irányú, a Tiszatardostól D-re elterülő mederszakaszt K-Ny-i irányú átvágással zárták el a Tiszától. A TiszadadaTiszadob közötti átmetszés Ókenézt régi helyének feladására kényszerítette. (Az új települést 1850 táján mérnöki tervek alapján a régi helytől 3,5 km-rel ÉK-re építették fel, ármentes területen.) A szabályozási munkálatokat követően az árvízvédelmi töltések kiépítésére került sor. Tulajdonképpen már a 18. századi térképeken is felfedezhetünk kezdetleges gátakat. Csobaj és Taktabáj között mintegy 2 km hosszú töltést építettek, s egy ettől lényegesen rövidebb töltés is húzódott Őkenéztől ÉK-re. E gátaknak azonban csekély jelentőségük volt, elsősorban azért, mert nem alkottak összefüggő védőrendszert. 1852-59 között megépült a Tokaj-Tiszalúc közötti jobb parti töltés, majd innen tovább a Taktát övező gát egészen Mezőzomborig (1859) (Ihrig D. 1973). Az árvízvédelmi gátak megépítése csökkentette ugyan az árvízveszélyt, de a külvizek (az É-i területekről lefutó patakok) továbbra is jelentős területeket öntöttek el. Problémát jelentett a belvizek elvezetése és a mocsarak kiszárítása is. Mindezen munkálatok szükségessé tették az állandó levezető- és övcsatornák megépítését. Ezt a hosszadalmas és bonyolult munkát a Taktaközi Belvízlevezető Társulat kezdte el. Fő feladata a külvizek, valamint a lehullott csapadékvíz elvezetése volt, sűrű csatornahálózat megteremtésével. Az 1900-as évek elejére elkészült a Takta övcsatorna. E vízfolyás Szerencs 399