A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)

DOBÁNY Zoltán: A környezetátalakító munkálatok hatása a taktaközi települések 19. századi földhasznosítására

közelében a Szerencs-patakból indul és Kesznyétentől É-ra torkollik a Sajóba. Felveszi a külvizeket (Gilip-, Harangod-, Jaj halmi-patak, Sósér) és számos belvízlevezető csatorna vizét. A 19. század utolsó évtizedeiben megkezdett munkálatok áthúzódtak e század elejére, s 1920 körül már 180 km hosszú csatornahálózat épült ki. Ezzel alapvetően, de nem véglegesen megoldották a Taktaköz belvizeinek a levezetését és a külvizek távoltartását. Az ebben az időszakban épült csatornákat főleg az egykori folyómedrek maradványaiban vezetve alakították ki. E csatornákban a rendkívül kis esés miatt a víz lassan tudott lefolyni, a csatornák medre rövid idő alatt feltöltődött, aminek messzemenő következményei lettek a későbbiekben. Az 1846-tól folyó munkálatok eredményeként a Taktaköz területén végül is több mint 10 000 hektár vált hasznosíthatóvá. Az elmúlt századokat jellemző bonyolult vízrajzi hálózat némileg egyszerűsödött, de fő jellemvonásait még hosszú ideig megőrizte. 5. A mezőgazdasági terület művelési szerkezetének átalakulása a 19. század második felében A környezetátalakító munkálatok következtében a vizenyős, mocsaras térszínek egyre kisebb területre szorultak vissza, s a korábbi ártér jelentős hányadát művelés alá fogták. Az időben elhúzódó ármentesítő és belvízlevezető munkálatok késleltették ugyan az agrártermelés strukturális átalakulását, de a módosulás jelei már az 1870-es években felismerhetőek voltak. A természeti környezetben bekövetkezett változás, valamint a század utolsó évtizedeire jellemző, többé-kevésbé a Taktaközben is jelentkező társadalmi-gazdasági fejlődés a korábbi viszonyokhoz képest megváltoztatta a gazdálkodás feltételeit, lehetőségeit. A Taktaköz peremén haladó, Nyíregyházát Miskolccal összekötő vasútvonal megépítése (1859) lehetővé tette, hogy a vasútvonallal szomszédos területek bekapcsolódjanak a tágabb térséget átfogó kereskedelembe. Ez, valamint az úthálózat meginduló fejlesztése az addig alig megközelíthető taktaközi települések elszigeteltségét csökkentette. Korábban az utak rendkívüli rossz állapota nem tett lehetővé nagyobb arányú kereskedelmet. Kedvezően hatott a peremterületeken fekvő települések fejlődése is. (Tokaj, Szerencs stb.). E települések az összességében nem jelentős, de taktaközi viszonylatban fontos áruféleségeknek biztos piacot jelentettek, és árutovábbító tevékenységük is számottevő volt. A környezeti változások, a mezőgazdasági termelés költségeinek megváltozása, a gabonakonjuktúra stb. s talán mint legfontosabb tényező a gyarapodó népesség (alig több mint 100 év alatt a népességszám két és félszeresére növekedett a vizsgált településeken) a szántóterület erőteljes növelését, a földhasznosítás gyökeres megváltozását, végső soron a gazdálkodás strukturális átrendeződését eredményezte. Az ugaros földművelési rendszer a megnövekedett igényeket már nem tudta kielégíteni. Szükségessé vált egy, a korábbinál intenzívebb földművelési rendszer bevezetése, ám ehhez a feltételek a taktaközi településeken csak korlátozott mértékben teremtődtek meg. A tőkehiány, a csekély szakértelem, valamint a régi termelési tradíciókhoz való ragaszkodás az új technikai eszközök és technológiai folyamatok elterjedését is akadályozták. Mindezek ellenére a mezőgazdasági tevékenység jellege egyre inkább a szántóföldi növénytermesztés és az istállózó állattenyésztés felé tolódott el, míg a Taktaközt évszázadokon át jellemző ártéri gazdálkodás lassan elsorvadt. A 19. század második feléből származó (1865-1985), a mezőgazdasági földalap művelésági megoszlását bemutató statisztikai adatok elemzése alapján pontos képet nyerhetünk az átalakulás mértékéről. A szántóterület kiterjedése az 1850-es években még számottevően elmaradt az országos átlagtól. A szabályozási és belvízlevezetési munkálatok csak a század utolsó 400