A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)

KILIÁN István: Szűcs Sámuelnek, Miskolc helytörténészének élete és naplója

is, s így még a két évtizedet sem megérő fiatalemberekben szinte megrögződött, állandó szokássá vált az írás. Ez az önmaguk szabta parancs életük végéig eleven hatóerő volt. Ennek köszönhető, hogy mindkét Szűcs-fiúnak, Sámuelnek és Miklósnak is egy történelmi kort feltáró, egy teljes emberi életet magában foglaló írásműve, naplója maradt ránk.

49 Szűcs Sámuel „naplója" műfaji meghatározása nem túlságosan könnyű. Benne ugyanis sok a személyes elem, nagyon gyakran lírai fűtöttség fogja át a naponként vezetett sorokat. S ami leginkább megkülönbözteti minden más műfajtól, s ami éppen annak „ízét" is adja, az az, hogy szerzője naponként vagy ritkább időközökben ugyan, de rendszeresen jegyzi élményeit, emlékeit. Az utóbbi kritérium, gondolom, nem hiányzik Szűcs Sámuelnél. A többi ismertető jegy azonban igen, hiszen - személyes elemmel alig találkozunk, saját ügyeiről, bajairól a legritkábban ír. Ezenkívül azonban van még egy vonása Szűcs munkájának, s^ez az, amely egy kissé már a történetírás felé viszi a munka műfaját, ez pedig az év végi összefoglalás. írója nagyon precízen, a történész módjára évenként, sőt az egész ország sorsát eldöntő történések lezajlása közvetlenül az esemény után összefoglalja, summázza a történéseket. Évi összefoglalóinak megvan a kialakult vázlata. Legelőször a világtörténeti eseményeket veszi sorra, ezután fogja össze az országos, a megyei majd a városi politikai, történeti, gazdaságtörténeti eseményeket, s csak ezek után kerít sort családja és saját élete az évben megtörtént lényeges eseményeinek summázására. Az általános történeti felől halad egyéni sorsa felé. A naplónak rendkívül széles a műfaji skálája, igen sok alműfajt lehetne megkülönböztetni. Szűcs naplója inkább a napi krónika felé hajlik, s ezért írója inkább krónikás, mint naplóíró, pozitivista történész, aki naponként vagy hetenként fogja Össze, tisztázza le a feltehetőleg csak címszavakban lejegyzett élményeket. Ez a kérdés azonban már a krónikás munkamódszeréhez tartozik. 1838-ig nem vezetett naplót. Bécsben többször járt, első útja alkalmával már lejegyezhette a látottakat, s élményeit csak később összegezhette, tisztázhatta le. „A következők jutnak eszembe bécsi utamról". (I. 138.) Úti élményeit tehát természetesen nem minden nap, hanem visszaemlékezés-szerűén írta le. Apja halála után nem volt azonnal ideje arra, hogy a nekrológot megírja, s ezért a következőket jegyezte be: „mihelyt halmozott foglalatosságaim engedendik... s annak kidolgozásával elkészülhetek..." megírom apám életrajzát. (III. 128.) 1885-ben azt is bejegyezte füzetébe, hogy ötvenedik évfordulója annak, hogy naplóját vezeti. (XI. 459.) Ugyanebben az évben Budapesten országos kiállításon tett látogatást, s ehhez a következő megjegyzést fűzte: „a helyszínen jegyezni időm nem lévén az általunk látottak leírásánál idegen kútfőhöz kellett folyamodnom." (XII. 51.) Kiderül tehát, hogy krónikája vezetéséhez forrásokat is használ. Mik voltak a forrásai? Nyilvánvaló, hogy primer forrása az élmény vagy emlék volt. Személyesen vett részt néhány országgyűlésen, megyei üléseken, a Pesti Magyar Társaság gyűlésén, s az ott elhangzottakat saját tapasztalatai alapján összegezte. Úti élményeinek is - természetesen - személyes forrásai voltak. Később forrásai között már a hírlap is megjelent. Állandó olvasója volt a Pesti Hírlapnak, a helyi sajtónak. A megyét is érintő híreket bejegyezte krónikájába. Legjobb barátja, Telegdy Pál temetésén elhangzott beszédet szó szerint lemásolta. Nyilvánvaló, hogy a temetési beszéd közben jegyezgethetett, s így a lemásolt beszéd nem szó szerinti idézet. Lehetséges, hogy a paptól magától kölcsönkérte a leírt beszédet. Gyakran fordult elő, különösen fiatalabb éveiben, hogy a hozzáírt leveleket bemásolta füzetébe, vagy legalább azok lényegét összefoglalta. Később színházi élményeit színházi jegyzetekké szélesítette, 49. Szűcs Miklós életét vö. Kilián: 1972. b) 6-8. 305