A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)

KILIÁN István: Szűcs Sámuelnek, Miskolc helytörténészének élete és naplója

egy-egy társulatnak teljes tagnévsorát leírta, a társulat elköltözése után pedig értékelte munkáját, s megírta véleményét a színészi telesítményekről. Honnan szedte ezeket az egészen pontos adatokat? Hiszen olykor még a jegyek árát is feljegyezte. Egészen bizonyos, itt is igyekezett előbb személyes ismeretekre szert tenni, később azonban felhasználta a helyi sajtó erre vonatkozó pontos közleményeit is. Még a piaci árakat is feljegyezte, ezeket többnyire a sajtóból vette. 1846-ban fordult elő, hogy a Miskolczi Értesítő a piaci árakat nem közölte, s minthogy ő ezt elmaradhatatlannak tartotta, utánakutatott a szolgabírói hivatalban. (V. 104.) A sajtó bővülésével, a helyi sajtóorgánumok szaporodásával naplója is egyre terjedelmesebbé vált, s műfaja is megváltozott. Míg korábban Szűcsöt személyes emlékei inspirálták, később - főleg a hetvenes, nyolcvanas években - külső források hatottak rá. Jellemző sajátossága ennek a munkának, hogy egy-egy történeti kor, egy-egy nagyobb esemény, egy-egy emlékezetes utazás élményeit a szerző összefoglalta, s az adatok halmazában rendet akart teremteni. Ez a szintézisre való törekvés már a történetíró tudatos tevékenysége. S ez a tény teszi a munkát többé, mint egy közönséges napló. Ha pedig végigolvassuk a szépen gyöngyöző, jól olvasható sorokat, akkor meggyőződhetünk arról is, hogy tudatos kutató, író, történetíró volt, aki nemcsak egy-egy élményanyaga ügyes összefoglalásával, hanem ugyanannak színes, olvasmányos leírásával is bizonyítja írói-történetírói készségét. Ez a napló tehát igényesebb, objektívebb azoknál a naplóknál, amelyekben elsősorban a szubjektív hang érvényesül. Ezek szerint tehát Szűcs teljesen szárazon, kora jeles eseményei mellett érzéketlenül ment volna el? Csak lejegyezte az eseményeket, s azok benne semmiféle érzelmet nem keltettek? Van-e érzelmi telítettsége ennek a krónikás könyvnek? Szűcs Sámuel nem érzéketlen ember. Tud lelkesedni, tud nagyon örülni, tud elkeseredni. Örömének vagy fájdalmának azonban nem személyes okai vannak. Egykedvű nyugalommal viseli el, ha neki vagy családjának valami az életben nem sikerül, sem testi fájdalom, sem személyes anyagi vagy erkölcsi siker nem tud benne elkeseredettséget, vagy indokolatlan örömet okozni. Örömei vagy bánatai tehát szinte nincsenek. Ezért érzi Csorba Zoltán kicsit száraznak Szűcs stílusát.

50 Ez a testi, lelki kiegyensúlyozottság jellemző egész életére. S amennyire egykedvűen viseli el személyes sérelmeit, s amennyire mérsékelten tud örülni saját sikereinek, annyira bosszantja, ha politikai álmai egymás után kudarcba fulladnak. A szabadságharc végtelenül elkeseríti, s nem vigasztalódik a kiegyezés után sem. Egy nemzet vagy egy megye, vagy még szűkebb körben egy város sorsa tudta csak felhevíteni. Nem hangzik bizonyára túlzó kijelentésnek, ha azt mondom, hogy csak a haza sorsa tudta érzékenyen érinteni. Reformkori álmai megvalósulásának láttán örvendezett, a bukás elkeserítette. A szubjektív hang azonban e „történetírói, krónikaírói szárazság" ellenére is átmeg átsüt írásában. Érzelmeiről azonban szinte csak egy-két szó erejéig ad számot. Amikor először elhagyja az országot, pusztán annyit jegyez meg: „.. .kint valánk édes honunk földéből, 's e' perez, valamely megdöbbentő érzést költe-fel, keblemben, hasonlót, a' szülői háztól távozóéhoz...". (I. 48.) Hazaérve még jóformán ennyit sem ír: „Kellemes érzés vala ismét édes hazánk' földén lenni...". (I. 67.) Az édes hazához való kötődésnek egyébként még számtalan jelét tapasztalhatjuk írásában. Egyéni véleményének, érzéseinek többnyire csak egy-egy élmény, vagy történeti esemény összefoglalása alkalmával enged helyet. így lengyelországi útja, ausztriai tapasztalatai, a pozsonyi diétán eltöltött napok összefoglalása alkalmával nem késlekedik saját véleményének is hangot adni. Elítéli a lengyelt, mert sok szeszt iszik, sajnálkozik felettük politikai széttagoltságuk miatt, Ausztriát rendőrállamnak tartja, s úgy érzi, hogy a magyar sokkal szabadabb az osztráknál. Miskolci, eperjesi, késmárki diákévei során tanárok, elsősor50. Csorba Zoltán: im. 1966. 8-9. 306