A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)

OROSZ György: „Add nekik a te szent nevedet”. Zarándok-énekesek és énekes vándorkoldusok a Kijevi Ruszban

és „kegyes" zarándoklatot végzők (ide sorolom a kalikák társadalmilag heterogén összetételű csoportját) a szentek közbenjárását szerették volna kieszközölni, de főképpen a hosszú és korántsem veszélytelen utazás személyes aszkézise révén (zarándoklás = aszketikus „hőstett") elnyerhető üdvkeresés jellemezte őket.

114 A középkori zarándoklatok motívumrendszerében van egy másik szint is, amikor az emberek a csodák iránti érdeklődésből és az ereklyék gyógyító erejébe vetett hit miatt vágtak neki az útnak.

115 A „kegyes" zarándokoktól eltérően sok más, különböző betegségekben szenvedő társuk viszont (ide sorolom a kalekák csoportját) testi gyógyulást remélt az utazástól. Mind a „kegyes" zarándokok, mind a gyógyulást keresők - bár a motiváló célok össze is kapcsolódhattak - az úton és a kegyhelyeken himnuszokat és indulókat énekeltek. A kalika és a kaleka (eredeti jelentése: 'nyomorék') véleményem szerint a zarándoklatok motívumrendszerének más-más szintjét jelölik: a „kegyes", illetve a gyógyulás céljából végzett zarándoklatot. A két szó szinonimaként való használatát az tette lehetővé, hogy mindkét zarándoktípus tevékenységében vannak hasonló mozzanatok: vándorútra indulnak, útközben és a kegyhelyeken énekelnek, és Isten nevében kéregetett egészséges és nyomorék, szegény és gazdag. Nem feltételezhető, s erre eddigi kutatómunkám során semmilyen utalást nem találtam, hogy az orosz egyházi népénekeket, illetve ezek prototípusait a fejedelmi udvarok lakomáin előadó énekesek vakok, nyomorékok lettek volna. Ezen énekek elsődleges hordozó rétegét, úgy vélem, csak a kalika szóval jelölhetjük, illetve az ezzel szinonim értelmű palomnik, stranniklstoronnik éspiligrim kifejezésekkel. Attól az időtől kezdve, amikor az egyház már nem tartott igényt a zarándokénekesek tanítóskodására, az „új emberek" ezen csoportjának a helyére fokozatosan az éneklő vándorkoldusok kerültek, akik többnyire vakok, nyomorékok voltak. JÉZUS KRISZTUS MENNYBEMENETELÉRŐL

116 Krisztus dicsőséges Feltámadása után, A hatodik héten, Van a Mennybemenetel ünnepe. Ment vala Jézus Krisztus fel a mennyekbe, Az angyalokkal, arkangyalokkal, A teljes mennyei sereggel. Sírva fakadnak a legkisebb testvérek, A nyomorult koldusok: - Haj, te mennyei Jézus Krisztus! De hát hová mész? Ki lesz nékünk most már támaszunk? Ételt-italt kifog majd nékünk adni? Ki fog cipőt, ruhát adni? így szóla a mennyei Jézus Krisztus: - Ne sírjatok, legkisebb testvéreim, Nyomorult koldusok! Ételt-italt is kaptok, Cipőt, ruhát is kaptok, Lesz majd hol megmelegednetek; Aranyhegyet adok én majd néktek, 114. Sigali. m. 43. 115. i. m. 36-39., 43^4. 116. Varencov i. m. 62-64, No 16. 253