A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)
RÉVÉSZ László: Honfoglalás kori nyeregmaradványok Karosról
ívelt, az egymáshoz szorított csontlapok viszont egy szinte egyenes szélű, két végén lekerekített tetejű nyeregkápát kívánnának. Ez önmagában még nem jelentene sokat, hiszen ilyen megformálású darabokat ismerünk az eurázsiai sztyeppékról. 16 Az viszont már feltűnő, hogy a kápa alsó ívének helyét egy hegyesszög foglalja el. E megoldás két okból valószínűtlen: egyrészt, mert ehhez hasonló megoldással másutt nem találkozunk, másrészt pedig azért, mert a hátsó kapán elhelyezett csontlemezek teljes bizonyossággal rámutatnak, hogy ott viszont megvolt ez a finom belső ív. Márpedig az elképzelhetetlen, hogy ennek elülső párja hiányzott volna. A megoldást az izsák-balázspusztai nyereg eredeti helyzetükben maradt csontborításai adják. 17 Ezek pontos megfigyelése során kiderült, hogy az előkápa széles csontlemezeit középen egy 5,5-6 cm-es távolság választotta el egymástól, s ez pontosan megfelelt a hátsó kápa alsó, belső íve szélességének is. A feldolgozást elvégző H. Tóth Elvira úgy véli, hogy a soltszentimrei és az izsáki leletek két különböző típusú nyeregre utalnak (az utóbbit szélesebb változatnak tartja). Magam nem tartom azonban kizártnak, hogy a soltszentimrei kápadíszeket is az izsákihoz hasonló rendszerben szerelték fel. Ezáltal ugyanis visszaállítható az elülső kápa alsó, belső íve, a felső szegély határozottabb ívelése, s egyben e nyerget is a szélesebb típusúak közé sorolhatjuk. A fentieken kívül azonban még más érvek is szólnak e megoldás mellett. A soltszentimrei nyeregszárnyvégek elülső csontborításai csak a rekonstrukciós rajzon illeszkednek arányosan a kapákhoz, a valóságban azonban nem. Márpedig ha ezek alsó végét a kápavégekhez helyezzük, akkor kitűnik, hogy eredetileg jóval magasabbra nyúltak, mint ahogy a szemléltető ábra azt elénk tárja. (Vagy azt kellene gondolnunk, hogy a kápa alsó negyedét díszítetlenül hagyták, ez esetben azonban az egész kompozíció aránytalanná, esetlenné válik.) Nemcsak magasabbra nyúltak azonban a nyeregdeszkák, hanem jóval meredekebbek is lehettek, mint a helyreállítás alapját szolgáltató tiszafüredi nyergeken. E tényre már Gavrilova, A. A. is felhívta a figyelmet a kudyrge-i lelet kapcsán. 18 Munkálkodásai nyomán világossá vált, hogy az előkápákat ékesítő csontlemezeken látható lukak nem azok felerősítését szolgálták (ezek szinte pontosan ugyanott helyezkednek el a soltszentimrei, kudyrge-i és az izsáki lemezeken egyaránt!), hanem a kápa és a nyeregdeszka egymáshoz szíj ázására alkalmazták. Elgondolását megerősíti, hogy a valóban felerősítésre használt lukakat a további csontrátéteken mindenütt vasszögekkel ütötték át, valamint, hogy a kapák felső íveinél ilyeneket sehol nem találunk. Magyarázatul szolgálnak ugyanakkor arra is, hogy a karosi elülső és hátsó kapán miért helyeztek el bronz lukvédőket: nyilván itt sem a far-, ül. szügyhám befűzésére alkalmazták, hanem az említett rögzítőszíjakat vezették keresztül rajtuk. Csak méreteiben hasonló, arányaiban, díszítésmódjában eltér az eddigiektől az a nyereg, melyet Bálint Csanád a gádorosi 3. sírban lelt csonttöredékek alapján aprólékos munkával rekonstruált. 19 Ez esetben csak a kápa végződéseit, valamint előlapjának két szélét ékesítették faragott csontlemezekkel, felső ívére pedig díszítetlen csontlapokat illesztettek (3. kép). Kutatásai nyomán első ízben kaptunk adatokat a kápavégek oldalsó megvastagítására. Az előkápák végződései ugyanakkor elölnézetből nem szélesek és lekerekítettek, mint a fenti csontos nyergeknél, hanem fokozatosan elkeskenyednek. Ehhez hasonló megoldást feltételezhetünk a karosi nyereg esetében is. Azt már az izsáki nyeregmaradványok is valószínűsítették, hogy a csontos nyergek esetében aligha szá16. Khovd Sum: U. Kőhalmi K., 1968. 347-358.; Zmeiskaya Stanitza: Kuznetzov, V. A. 1961. 62-129.; Podloujnii: Fedorov-Davidov, G. A. 1966. 17. 17. H. TóthE., 1976. 141-184. 18. Gavrilova, A. A. 1965. 24., 84-87. 19. Bálint Cs., 191 A. 17-44. 115
