A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)

RÉVÉSZ László: Honfoglalás kori nyeregmaradványok Karosról

molhatunk a karosinál, s más ezüstveretekkel ékesített példányoknál a kápa felső ívén követhető ferdére levágott, kiugró szegéllyel, hiszen ott kizárják annak meglétét az előlap csontdíszeihez szervesen illeszkedő, s rájuk merőlegesen elhelyezett sima csontlemezek. Amennyiben ugyanis ezek nem pontosan 90°-ban csatlakoznak, az összeillesztés megkívánta volna, hogy széleiket ferdén levágják.

20 Erre további bizonyítékot szolgáltatnak a gádorosi leletek is, kiegészítve az eddigieket egy újabb adattal: eszerint a kápa alsó ívének sem lehetett kiugró pereme, hiszen a kápavégektől induló, s kettéágazó csontborítás sima, tagolatlan felületet kíván. Úgy tűnik tehát, a csontos nyergek előkápája teljesen sík felületű volt, s belül sem lehetett homorú, akkor ugyanis nem lehetett volna felragasztani a széles csontdíszeket. Kevésbé tartható egyértelműen bizonyítottnak, hogy a gádorosi nyereg elülső kapája hátra, a hátsó kápa irányába dőlt volna. A hátast felhúzott térdekkel, kissé előregörnyedő testtartással megülő lovasnak ugyanis egy ilyen állású kápa minden lépésnél a gyomrába vágott volna. A hátsó kapáról nyert adataink ellenőrzésére a korábban lelt ezüstveretes nyergek esetében alig van lehetőség. A szakonyi leletről semmiféle adatunk nincs, így csekély támpontot mindössze az ártándi töredékek adnak. Annak alakja sem rajzolható meg azonban teljes bizonyossággal, mindössze annyi állapítható meg, hogy felső ívéből öt ezüstlemez nyúlt lefelé, s a kápa pereme lekerekített, domború volt, alatta pedig egy vájatot képeztek ki.

21 Elképzelhető, hogy az egyik kis lemeztöredék

22 az alsó, belső ívre támaszkodott, melyet ezüstszegekkel is díszítettek. Mesterházy a hátsó nyeregszárakra helyezi a két kerek, áttört közepű ezüstlemezt. Noha ez sem elképzelhetetlen, magam valószínűbbnek tartom, hogy valójában - csakúgy, mint Karoson - a hátsó kápa alsó, belső ívének rombusz alakúan kiszélesedő peremén voltak.

23 A hátsó nyeregkápák kialakítására több analógiát nyújtanak a csontdíszes nyergek. A soltszentimrei és az izsáki lelet kapájának felső és alsó peremét egyaránt csontlemezek ékesítik. Ezek bármelyikét szinte pontosan ráilleszthetnénk a karosi nyeregmaradványra. Az egyezés oly méretű, hogy az alsó íven elhelyezett lécek rombusz alakú kiszélesedésének pontosan megfelelő formát mutat a karosi hátsó kápa alsó, belső ívének a végződése is. Tanulságosak a méretbeli összevetések is: László Gyula szerint a soltszentimrei hátsó kápa legnagyobb szélessége 32-33 cm, az alsó ív szélessége 11,5-12 cm (véleményem szerint azonban ennél kisebb lehetett), s 30-32°-os szögben hajlott a nyeregdeszkához. Az izsáki nyereg hátsó kapáját H. Tóth Elvira 36 cm szélesnek, 12 cm magasnak véli, az alsó belső ív szélessége pedig 5,5 cm. Hajlásszöget nem említ, csupán annyit, hogy a nyeregdeszkákhoz hosszan, hegyes szögben csatlakozhatott

24 (4. kép). Ha ezekkel összevetjük a karosi adatokat (a kápa teljes szélessége 32,5 cm, magassága 13,5 cm, dőlésszöge 33,5°, az alsó belső ív szélessége 8,6 cm), megállapíthatjuk: Megformálásukban és méreteikben egyaránt jóval közelebb állnak egymáshoz, mint az elülső nyeregkápák. Ezt az egyöntetűséget csupán a gádorosi nyereg javasolt 20. Hasonló megoldással pl. a nyíltartó tegezek széles fedélborító csontlapjai, s az azok belső ívéhez csatlakozó keskeny lemezek esetében találkozhatunk: Révész L., 1985. 42-44. 21. Mesterházy K., 1983. 63-65.; Ua. 1980. 304-305. 22. Mesterházy K., 1980. Abb. 4.8. 23. Mesterházy K., 1983. 65-66. A hátsó kápa vereteiről készült helyszíni vázlat sem zárja ki e lehetőséget, ugyanis az egyik kerek lemez a kápa alsó ívét díszítő szegsor végénél látható: i. m. 2. kép. 24. László Gy., 1943. 36.; H. Tóth E., 1976. 163-168.; 180-183. 25. Bálint Cs„ 1974. 34-37.; Bálint Cs., 1989. 211., 59. j. 116