A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)

RÉVÉSZ László: Honfoglalás kori nyeregmaradványok Karosról

módon ezüstszegek ékesítették, középen viszont (a karosi kettővel szemben) itt három ezüstlemez látható. A többi itt is a felső ívre támaszkodik, összesen 7 db. A kápa közepén látható öntött, négyzet alakú dísz a karosi 11/52. sírnál hiányzik, megvan viszont a párja a 11/40. sír leletei között (5. kép 5.). A nyeregkápának a két szegély által közrefogott felületét ez esetben is homorú formájúra faragták. Vitatható, hogy mennyire tekinthetjük hitelesnek a kápavégek kialakítását, illetve a hozzájuk csatlakozó nyeregszárak dőlésszögét. Adatok híján egyelőre csak feltételezhetjük, hogy a szerzőt rekonstrukciója ezen részletének megalkotásánál erősen befolyásolták László Gyulának a soltszentimrei nyereggel kapcsolatos feltételezései. Ezek azonban mint az alábbiakban látni fogjuk, nem minden részletükben tekinthetők vitathatatlannak. A szakonyinál jóval szerényebb töredékei maradtak meg Ártánd-Nagyfarkasdombon, a 6. sírban feltárt nyeregnek. A maradványok helyének megfigyelése és rögzítése, valamint az elő- és a hátsó kápa helyreállítására történt kísérlet azonban számos részadattal gazdagította a kutatást." Az elülső kápa felső ívére szegezett 7 db ezüstlemezből csak a három középső maradt eredeti helyzetében, elhelyezésük azonban oly módon történhetett, mint a karosi és a szakonyi nyergeken. A töredékekből az sem derül ki egyértelműen, hogy a kápa felső szegélye domború, lekerekített élű, vagy szögletes volt-e? Az alsó szegélyre két kisebb, ötszög alakú ezüstlemezt illesztettek, melyeknek a sírban egymástól mért távolsága 16 cm(!) volt. A két lemez közt hét szeg helyezkedett el, egy sorban. E tényből az ásató - noha maga is hangsúlyozza, hogy sem a lemezek, sem a szegek nincsenek eredeti helyzetükben - a két lemez hajdani távolságát legalább 10-11 cm-re becsüli, s azt a következtetést vonja le: az ártándi nyereg elülső kapája szélesebb volt a szakonyinál, nem volt félkörös ívű.

12 Úgy vélem azonban, hogy a leletek jórészének másodlagos fekvése, valamint a szakonyi, karosi elokápák ismeretének fényében e feltételezés nem áll szilárd alapokon.

13 Semmilyen perdöntő adat nem indokolja, hogy az ártándi nyereg díszítményeit ne a két fent említett párhuzam alapján rekonstruáljuk. A részletekbe menő hasonlóságot még a kápa alsó ívét díszítő ezüstszegek is erősítik. Végezetül megemlíthetjük, hogy az ártándi nyereg elülső kapájának felülete is - a domború peremek között - enyhén homorú volt. A szakonyi és az ártándi leletekkel sajnos le is zárható azon, ezüstlemezekkel díszített nyergek sora, melyek részletes vizsgálatra alkalmasak. Ha az elokápák további részleteit szeretnénk megismerni, figyelmünket a csontlemezekkel ékesített nyergek felé kell fordítanunk. Ezek sorában első helyre kívánkozik a soltszentimrei lelet, melynek feldolgozásával László Gyula alapjaiban meghatározta a későbbi vizsgálatok módszereit

14 (1. kép). László Gyula a két szélesebb, palmettamintás csontlapot illesztette az elülső kapára, melynek végeihez ferde síkban csatlakoztak a nyeregdeszkák végeit borító csontlemezek. Ily módon egy 29-30 cm széles, 18-20 cm magas kapát kapott, melyhez 10,510,8 cm széles nyeregdeszkák illeszkedtek. Rekonstrukciójának egyes részletei azonban, úgy vélem, módosításra szorulnak. Már a soltszentimrei nyereg helyreállítását szemléltető rekonstrukciós rajzon is feltűnő, hogy az előkápa nem adja vissza azt a képet, melyet a két csontlap szoros egymás mellé illesztésénél kapunk.

15 A rajzon a kápa felső szegélye ugyanis erősen 11. Mesterházy K., 1980. 295-303.; Ua. 1983. 51-67. 12. Mesterházy K., 1980. 302-304.; Ua. 1983. 62-63. 13. Óvatosan kell bánnunk a párhuzamként idézett isimbaji nyereggel is, hiszen nem ismerjük a díszítő lemezek sírban való pontos elhelyezkedését: Mazitov, N. A. 1981. 89-91. 14. László Gy., 1943.32-44. 15. László Gy., 1943. 23. kép, III. VII. t. 114