A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)

RÉVÉSZ László: Honfoglalás kori nyeregmaradványok Karosról

A hátsó nyeregkápa végei az elülsőktől 22,7 cm-re helyezkedtek el (8. kép 2.). A két kápa felső peremének középpontja közt mért távolság 45,4 cm volt. A hátsó kápa teljes szélessége 32,5 cm. Felső ívének pereme - az előzőhöz hasonlóan - ferdén levágott, de nem ugrik ki olyan határozottan a kápa síkjából, mint az alsó ív. Az utóbbi ív középső részén itt is határozottan megfigyelhető egy 8,6 cm hosszú külön belső ív (ennek mérete tehát tökéletesen megegyezik az elülső kapán mért adattal!). Ennek szegélyét is egyenesre gyalulták, s merőleges volt a nyereg hossztengelyére. A két szegély közt a hátsó nyeregkápa felülete jóval homorúbb volt az elülsőnél. Oldalsó szárainál a feltárás során megfigyelhettük, hogy a végződésüktől mért 10,8 cm-nyire egy 5 cm hosszú 1,8 cm vastag ovális lukkal áttörték azokat. Sajnos a famaradványok restaurálása során csak a bal oldalinak a külső szegélyét sikerült megőrizni. A kápa felső ívétől az előzőekben már megismert módon 7 db ötszög alakú ezüstlemez nyúlik csúcsával lefelé, közülük a három középső préselt díszű. A szegnyomokból ítélve azonban kétségtelen, hogy mindkét végén még legalább egy-egy ezüstlemeznek lennie kellett. A felső, díszített lemezek közé a kápa alsó, belső ívéről indulva itt is két préselt palmettás lemez ékelődik. A belső ív két végpontjánál egy-egy ezüstszeg látható, melynek félgömb alakú feje egy kör alakú ezüstlemez közepén helyezkedik el. A kápa alsó, legyalult szegélyét végig félgömb fejű ezüstszegek ékesítik. A belső ív végpontjaitól 4,8-4,8 cm-nyire egy-egy öntött bronz, négyzet alakú lukvédő veretet helyeztek el. A jobb oldali alatti famaradvány még megőrizte egy kerek, 0,45 cm átmérőjű luk maradványát, mely egy szíj átfűzésére szolgált. A nyeregszárnyakból semmi nem maradt fenn, kivéve az azok elülső részeire illesztett S alakú lukvédőket. Ezek azonban elmozdultak eredeti helyükről, így sem a nyeregszárak méreteiről, sem a szügyelő pontos bekötési helyéről nem adnak tájékoztatást. A továbbiakban, mielőtt rátérnénk a nyereg helyreállítására, áttekintjük az eddigi, más leleteken alapuló rekonstrukciós kísérletek eredményeit, különös tekintettel arra, hogy az azokból leszűrt következtetések mennyiben alkalmazhatók a karosi nyeregmaradványok esetében. A legbiztatóbb eredményeket napjainkig az elülső nyeregkápa alakjának, méreteinek meghatározásában érte el a kutatás, s ezek közül elsőként azokat vizsgáljuk, melyeket ezüstlemezekkel díszítettek. Az ezüstveretes nyergek zöme a századforduló táján került elő, így sajnos sem dokumentáció, sem részletes leírás nem készült róluk.

9 A mindeddig legépebb szakonyi lelet dokumentációját, pontos méreteit az ásató még nem publikálta, így csupán az arról készült rekonstrukciós rajz áll rendelkezésünkre.

10 Néhány, a karosi nyereggel való hasonló részlet azonban az alapján is szembetűnő. Elsőként azt említhetjük, hogy a szakonyi nyeregkápa felső ívét is kiugró perem alkotja, melyet ferdén legyalultak oly módon, hogy a kápa elülső oldala felé lejtsen (2. kép). Kérdéses, hogy e perem valóban olyan széles volt-e, mint ahogy a rajzon látható. Az alsó ív - melyből a jelek szerint hiányzik a finomabb, külön kis középső hajlat szegélye szintén kiemelkedik, s függőlegesre vágott. E szegélyt a karosihoz hasonló 9. Gyömöre: Börzsönyi A., 1912. 214-219.; Bodrogvécs: Dókus Gy., 1900. 42.; Mezőtúr: Supka C, 1909. 2-64.; Csorna-Sülyhegy: HampelJ., 1900. 611.; Mohács: Kiss A., 1983. 428.; Orosháza-Pusztai Ignácné tanyája: Dienesl., 1965. 165.; Kunágota: Móra F., 1926. 46-54.; SzegedÖthalom: Varázséji G., 1880. 323-326.; Üllő: László Gy., 1943. 16., 14. kép; Nagyteremia: MNM. népv. kori napló 1/1938. 7.; Koroncó-Bábota: László Gy., 1943. 13-14. Megkell itt említenünk, hogy a karosi ásatások során Ilka László helyi lakos, átadván egy kengyelt, melyet az 1960-as években szántott ki a II. temetőt rejtő dombon, megemlítette, hogy azzal együtt egy fanyerget is kifordított az eke. Elbeszélése a fenti adatok tükrében teljességgel hihetőnek tűnik. 10. Dienesl., 1972. 25. 113