A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 28-29. (1991)

KUNT Ernő: Temetkezési szokások Pányokon II. (Szokásvizsgálat)

TEMETKEZÉSI SZOKÁSOK PÁNYOKON II. Szokásvizsgálat KUNT ERNŐ A) ÁLTALÁNOS KÉRDÉSEK 1. Élmény - mítosz - szokás A halotti kultusz az ember válasza a halál kihívására.* Az elmúlás az emberi élet legelementárisabb élménye. A halál pillanatában beálló megmásíthatatlan változás megrázó egyén és közösség számára egyaránt. A veszteségérzet és tehetetlenség feloldására természetes és általános emberi igényből fakadóan bontakozik ki minden népnél olyan elképzelés, amely lehetőséget nyújt a közösség számára a halál okozta veszteség - akár csak szimbolikus - pótlására (rituális aktivitás), az egyént pedig felmenti az emberi élet végességének és egyszeriségének szigorú tudomásulvétele alól (posztmortális lét). A testi megsemmisülés valósága kiegészül a halál utáni - feltételezett - továbbéléssel. A halálélményből megfogalmazódik a halálmítosz. A halálmítosz tartalmát egyrészt az egyéni és közösségi rekreációhoz szükséges fikciók, másrészt pedig a halottal, halállal kapcsolatos praktikus tapasztalatok, parancsok alkotják, melyek jelképes történetekben formálódnak meg.

1 A halálmítoszok vezérmotívumai tiszta absztrakciók. Kifejezésmódjuk művészisége érzelmi telítettségükből fakad. A halálmítoszok a legtisztább formában foglalják tehát magukba a halálról kialakított - racionális és fiktív - népi tudást. A mítosz rendkívül telített tartalma - éppen a közösség intenzív igényére - számtalan áttételes formában is megnyilatkozik. Á népi kultúra egészét sűrűn hálózzák be a halálmítosz elemeit magukba rejtő jelenségek: rituális és praktikus tárgyi kellékek (pl. fejfa, „Szent Mihály lova", ill. ásó, kapa stb.) és a folklóré alkotások: mesék,

2 babonás történetek, mondák,

3 balladák,

4 hangszeres és vokális zene,

5 táncok

6 stb. Mindezen elemek legtágabb összefoglalója, s a halálmítosz legszemléletesebb megnyilatkozási formája a halotti szokássor. A halotti szokássor nem más tehát, mint a halálmítoszra alapuló, az által szabályozott hagyományos kollektív cselekedetsor, mely haláleset alkalmával a közösség minél teljesebb részvételével bonyolódik le. * A tanulmány első része azonos címmel megjelent: HOM Évk. XV. (1976) 263-290. A tanulmány egyetemi szakdolgozatként készült 1974-ben. 1. Korner T., 1970. 81-84. 2. von Beit, H. 1952. 66-70.; Berze Nagy J. 1935. a halál megszemélyesítve: 270, a lélekről: 273-274, a túlvilágjáró mesehősről: 263. 3. Korner T., i. m. i. h. 4. Magyar népballadák 1968. 261-267. 5. Siratok, 1966.; Sárosi B., 1973. 195-203.; Kodály Z., 1952. 38-42. 6. MorvayP., 1951.73-82. 497