A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 28-29. (1991)

KUNT Ernő: Temetkezési szokások Pányokon II. (Szokásvizsgálat)

2. A halotti szokások tartalma A halotti szokások intézményének tartalmát a létrehívó igény, azaz a funkció határozza meg.

7 Azt kell vizsgálnom tehát, hogy a magyar népi halotti szokások Pányokon kialakult formarendszere miféle funkciókat lát el. Az egymásba szövődő, idők folyamán egymásra rétegződő tartalmakat a következőképpen vélem megközelítőleg felbontani: 2.1. Élők és holtak Az élő közösség rendjét, melyet egy tagjának elvesztése megbolygat, újra helyre kell állítani. A hiányt mindenáron - akár fikcióval is - pótolni kell. így a halotti szokásokban feltételezhetjük olyan elemek meglétét, melyek lényegi funkciója kimondottan a közösség rekreációjának segítése. Az élő közösség szempontjából tehát a halotti szokások éppen a halál tagadására szolgálnak, s ebben van rendkívüli jelentőségük.

8 . Másrészt a halott hozzátartozótól el kell búcsúzni, sőt segítenie kell az élőknek őt az elképzelt új, élők számára ismeretlen „túlvilágba" való beilleszkedésben. Illő gondoskodni a túlvilágban újjászülető

9 nyugalmáról. Erre ösztönzi a hozzátartozókat a halottjukhoz e világon fűződő kapcsolatuk, vonzalmuk, de a hagyomány parancsoló ereje is, amely - fikcionált túlvilági erők büntetésének terhe mellett - a legpontosabb végrehajtást várja el a szokássor résztvevőitől. A halottjáról hagyományos módon gondoskodó egyénben tehát szélsőségesen ambivalens érzelmek - az e világon élőhöz fűződő szeretet, s a túlvilágon továbbélőtől való félelem - csapnak össze. A halotti szokások folyamatában állandóan szembefeszül ez a két érzelem. Az élőknek ezen kettős-érzelműsége emelhette a halotti szokások központjába a holttestet, s alakíthatta ki körülötte a csaknem kultikus tiszteletet. A halotti szokássornak azonban csak látszólagos központja a halott, bár - úgy tetszik - a szokás minden megnyilvánulása feléje látszik irányítva lenni, a valóságos origó azonban az élő, feltétlenül túlélő közösség, melyre szinte kötelező erővel sugárzik a továbbélés parancsa. 2.2. Egyén és közösség Az egyén a faluközösségben általában közösségi irányultságú magatartást tanúsít, viselkedése a legritkább esetekben válik individuálissá. Ezeket az eseteket a közösség rendellenesnek minősíti, s igyekszik is az egyénre hatni. A halotti szokásokban is tetten érhető egy olyan - szociálpszichikai - hatásrendszer, amely a közösség összetartó erejének demonstrálásával kívánja a haláleset következtében szélsőséges lelkiállapotba jutók szélsőségesen individuális viselkedésre való hajlandóságát ellensúlyozni. A halott közvetlen hozzátartozóinak fájdalmát, veszteségérzetét határok közé szorítja a közösség azáltal, hogy rajtuk szigorúan számon kéri a hagyományok legpontosabb megtartását a halotti szokásokban, így a szélsőséges érzelmeket a szükséges közösségi aktivitás mérsékli. Másrészt a halálesetet követő napokban a halottas házhoz gyűlik a falu legtöbb lakosa, s így közösségi ellenőrzést gyakorolhatnak a szélsőséges lelkiállapotba jutók felett, illetve jelenlétükkel önfegyelemre bírhatják őket. A szociokultúrás organizmus törvényei szerint viselkedő közösség tehát nem csak a veszteség helyét, hanem annak közvetlen környékét is megkülönböztetett figyelemmel kezeli. 7. Malinowski, B. 1972. 404. 8. Birket-Smith, K. 1969. 276-286.; Levi-Strauss, C. 1973. 192-217. 234-279. 9. K. Kovács L., 1944. 8. (Wundtra hivatkozva); Róheim G. 1925. 155-156. 498