A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 28-29. (1991)

KUNT Ernő: Temetkezési szokások Pányokon II. (Szokásvizsgálat)

5. kép. A faluközösség társadalmi kapcsolatai felbomlanak, s lassan átrendeződnek. Kiválnak a vérrokonság által összekapcsolt családok. Megkezdődik a halotti szokássor ceremoniális-rituális kooperációjában hagyományosan résztvevők értesítése zet oldaláról való szimbolikus, közvetve utaló kifejezése, illetve, a küszöbön lévő ese­mény tudatosítására tett kísérlet. Ezért ezek az előjelek általában a valóságosan is élete végén lévő, nagybeteg személy körül „nyilatkoznak meg". Az előjeleket mindenkor a túlvilág „üzeneteként" értékeli a népi tudat (3. kép). 2. A halál beállta A halál pillanatát a közösség szempontjából úgy értékelhetjük, mint azt a pillana­tot, amikor az organizmus védtelen marad egy külső erővel szemben: a „túlvilág erői­vel", a „halállal" szemben válik védtelenné a faluközösség, amikor egy tagját kénytelen elveszíteni. A közösség tagjainak figyelme a halott felé fordul, s ennek a pillanatnak a hangsúlyosságát teszi még félreérthetetlenebbé néhány kísérő jelenség (pl. a végvász­nak lehullása). A bekövetkező halál egyúttal megjelöli a közösség azon pontját, ahová annak ­az elkövetkezendő halotti szokások alkalmával - minden erejét koncentrálnia kell (4. kép). 3. A halál hírüladása 3.1. A halálról mindenekelőtt a rokonság értesül. Az ő értesítésükkel a közösségből kiválik azon egyének csoportja, akiket az elhunythoz vér- vagy műrokonsági kapcsola­tok fűznek, őket érte a legközvetlenebbül a veszteség, őtőlük követeli meg a legszoro­sabb összetartást az organizmusban támadt hiány. A halotti szokásrend úgy fejezi ki a 517

Next

/
Oldalképek
Tartalom