A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 28-29. (1991)

VIDA Gabriella: A gönci fazekasság

lyezkedett el. A Debrecen-Tokaj-Kassa-Bártfa útvonalon lévő gönci Hernád-hídon át zajlott a hegyaljai bor kereskedelme Lengyelország és Oroszország felé, valamint a Tiszántúlon át Erdélyből itt szállították az árut Csehországba és Sziléziába. Ezen az úton jutott pl. a máramarosi só a Felvidékre, amelyet Tokajig a Tiszán úsztattak még a XVI. században is. Az ezen a fontos kereskedelmi és hadiúton fekvő Göncnek II. Ulászló 1511-ben évi négy vásár tartására adott jogot.

6 Ezek a vásárok még a XIX. század közepén is igen népesek voltak. A Göncön áthaladó távolsági kereskedelembe maga a város elsősorban a hegyaljai borok szállításával, az ahhoz szükséges hordók készítésével kapcsolódott be. A gönci hordó minőségét és hírét jól jelzi, hogy mértékegységgé vált. A Miskolc-Kassa vasútvonal 1861-ben történt megépítéséig a lakosság lóval és igával rendelkező paraszti rétege bekapcsolódva e távolsági kereskedelembe, rendszeres és tekintélyes bevételre tett szert fuvarozásból, elsősorban Kassa felé. Annak ellenére, hogy az összlakossághoz viszonyítva jelentős kereskedő-iparos réteg élt a városban, többségük mindig földműveléssel foglalkozott. A település Hernád felőli, keleti része jó minőségű szántóföld, a tőle nyugatra található Nagy-sáv, Nagy-hó, Borsó-hegy szőlő- és gyümölcstermése máig híres, a gönci hordókban érlelt pálinka mindig biztos piacra talált. A várost a településen végighúzódó Gönci-patak malmai, a kocsmák is jelentős bevételhez juttatták. Gönc szerencsére nem vesztetté el történelmének minden iratát és dokumentumát, amikor a trianoni szerződés után Kassát, Abaúj megye székhelyét elvágták a déli közigazgatási területeitől, s így a vármegyei levéltár is kívül rekedt a határon. Megmaradt a gönci városi levéltár, benne az 1580-tól vezetett városkönyvvel, gazdasági iratokkal együtt, melyeket ma a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár őriz. Ezeket a bécsi és a budapesti levéltárak Göncre vonatkozó dokumentumaival, minden meglévő összeírással együtt rendkívüli alapossággal és részletességgel dolgozta fel Iványi Béla Göncz szabadalmas mezőváros története című könyvében.

7 A helyi fazekasság történetét kutatva, az egyházi anyakönyvek mellett ezek az iratok, valamint ez a könyv szolgált forrásul. Tanúságuk szerint a gazdasági fénykorát élő XVI-XVII. századi városban azonban nincs nyoma fejlett fazekasiparnak. A korabeli összeírások alapján Iványi Béla által összeállított iparosok táblázata jól mutatja, hogy számottevő fazekasmester nem élt egyszerre a városban

8 (1. táblázat). A XVII. század közepétől az 1828-as összeírásig fazekasságról semmiféle adat nem áll a rendelkezésünkre. Iványi Béla szerint „az összeírások egyoldalú szempontok szerint történtek, vagy a nemeseket, vagy az adózó családfőket, jobbágyokat, szántóföldtulajdonosokat, vagy csak a város adózóinak felét írják össze".

9 Az adózók 1715-ös listáján sincs egyetlen fazekas sem bejegyezve.

10 Ez az összeírás Göncön mindössze tíz iparost", egy másik a XVIII. század végéről pedig tizenkét iparost és kereskedőt említ.

11 Ez azért érdekes, mert Göncnek ekkor már mintegy négyezer lakosa volt, s valószínű, hogy ennél jóval többen foglalkoztak valamilyen iparral. A XIX. század közepéig a helyi fazekasokról biztosan csak annyit tudunk, hogy önálló céhük nem volt, noha Göncön már a XVI. századtól többféle céh is működött. 1567-ben a mészárosok alapítottak céhet, 1625-ben a lakatosok, 1726-ban a szabók, a vargák 1821-ben kaptak 6. Iványi B., 1926.176. 7. Iványi B., 1926. 8. Iványi B., 1926. melléklet ,. 9. Iványi B., 1926. 78. 10. Magyarország népessége a Pragmatica Sanctio korában 1720-21. 1896. 228 11. Iványi B., 1926.79. 427