A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 28-29. (1991)

HOFFMANN Tamás: A parasztházak fűtése (Előzmények, technikai megoldások. – Európai vázlat)

konyha + istálló, míg a másik a kőből vagy kő- és téglaépítésű torony a reprezentáció és az alvás tere. A kemenate a caminatából származik, ennek a toronynak a középső szinten kandallója van, aminek füstjét az épület falához illesztett kéményen át vezetik a szabadba. Az Alsószász térségben a XIV. században a csarnokházban konyhát és szobát képeznek ki, ugyanígy a toronyházban konyhát és szobát, az emeleti szint pedig alvásra van fenntartva. Például Goslar (Lippe) épületállománya azt bizonyítja, hogy 1400-1500 táján már egybeépítették a két épületet, de a funkciókat továbbra is különválasztva hagyták - eredeti rendeltetésüknek megfelelően használták házaikat.

11 Ez a változás azonban nem haladt mindenütt ebben az ütemben a középkori Európában. Voltak olyan tájak, ahol a városásatások kora középkori és középkori leletei a prehistoria lakáskultúrájának konzerválódását látszanak bizonyítani. A Keleti-tenger mellékén, a Baltikumban és mögöttes keleti terein a kereskedelem ugyan kiépítette állomásait, de a városi hagyományok és minták (amit Európa jó részén az antikvitás, és közelebbről a római urbanizáció hagyott hátra), itt hiányoztak, igazi városi életfeltételek egyelőre nem is jöttek létre. Minden eleve késésben volt, a földművesek is csak az i. e. I. évezredben tudták legyőzni az erdőt. Belorusszia és Oroszország tartományaiban pedig csak az i. sz. utáni évszázadokban vált átütő és maradandó sikerűvé korábbi próbálkozásuk. A távolsági kereskedelem azonban az I. évezred végére már jól felismerhető úthálózatot rajzolt a térképre. Wolin, a lengyelországi Dziwna folyó torkolatában fekvő kikötőváros IX. századi házai boronaácsolatok. Az egyetlen helyiségből vagy a hozzá csatolt oszlopos előtérből álló házak változatlanul tükrözik az i. e. I. évezred e tájon szokásos falusi építészetének hagyományait. A XI. században azonban már megjelennek a gerendavázas, sártapasztású, fonott falú építmények. Az ezredfordulón hasonló kép fogad Szcsecinben. Litvánia és Észtország területén is ilyen épületekben laktak. Még Stockholm tőszomszédságában is ilyen épület nyomait találták meg, ezek közül - Helgö és Birka kikötővárosokban - régebbi építésűek a boronaházak, mint a gerendavázas, tapasztott, sövényfalú lakóépületek. Lettországban a VII-VIII. században boronaházat építettek, melyben kőkemencével fűtöttek. A Bottini-öböl mellékére bevándorlók a VII-VIII. században építettek ilyen épületeket. Sztáraja Ladoga, valamint Novgorod IX. századi kereskedői és mesteremberei valamennyien boronaházakban laktak, ők már nem sajátították el a gerendavázas paticsfalak építészetét, minthogy az csak a lombhullató erdők övezetében vált be, a fenyőrégióban nem. De nem ismerték - a fenyvesek és a nyíresek lakói - a veremházat sem, ami délen, a ligetes sztyeppéin élők jellegzetes hajléka volt. Kiev, Sargorod, Knyázsa-Goda, Viticsev városok lakóinak a XI-XIII. században még mindig be kellett érniök olyan 12 m

2 alapterületű veremkunyhókkal, amilyenekben már laktak VIII-IX. századi őseik is. Észak boronaházai korántsem mondhatók példanélkülieknek. Sokban emlékeztettek mindarra, amit az i. e. I. évezred derekán felépítettek Biskupinban (Poznan közelében). Biskupin sánccal erődített település volt, ahol főleg mesteremberek és kereskedők éltek. Mindenesetre a parasztokhoz viszonyítva ők voltak többségben. Biskupinban tölgyfából ácsolták a házakat, az átlagos alapterület 10x8 méter volt. Valamennyi lakóhelyiség bejárata elé építettek egy tornácot (amiben szerszámaikat, portékáikat is tarthatták), házuk közepére pedig kövekből kemencét raktak. A hasáb alakú kemencétől balra, a fal hosszában fapriccset ácsoltak, ezen aludtak. Biskupin kézművesei, kereskedői még ápolták a bronzkori Európa városok nélküli tartományainak életmódbeli hagyományait. Ezekhez az állapotokhoz hasonlítottak a Ladoga tó körzetének kereske11. Eggert-Schepers, 1985., Terlau-Kaspar, 1985/III: 469-512. 391