A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 28-29. (1991)

HOFFMANN Tamás: A parasztházak fűtése (Előzmények, technikai megoldások. – Európai vázlat)

dőtelepei, nemkülönben a középkori Moszkva vagy Rjazan átlagos lakásviszonyai. A modell tartósnak bizonyult, a középkor alkonyán is megőrizték, a Fehér-tenger partjára vagy Szibériába kirajzó kereskedők kolóniáit ilyen épületekből ácsolták össze. Ezekben az épületekben a középkoron át nem választották el egymástól a belső tereket, a funkciók szerinti differenciálódást még több épületet emelve oldották meg. A többfunkciójú épületre Európa keleti felén és északon a középkorban még nem tartottak igényt. Elemi szükségletek kielégítése, hogy ti. kemencével fűtsék lakóházukat (mert ez jobb hőhatású a nyílt tűznél), talán a legfontosabb vívmány, amit az ásatások bizonyítani látszanak. Ezt más információk is megerősítik. A fenyőgerendákból ácsolt házak építőtudását déli szomszédaiktól, az oroszoktól tanulták el a Keleti-tenger melléki finnek. A finnpirtti szó (ami eredetileg a kemencével fűtött „ház"-at, azaz a lakóhelyiséget jelentette) az orosz/?reíből származik, és legrégibb feljegyzésében, egy XII. századi novgorodi oklevélben (ami csak XV. századi másolatban maradt meg) „szauna" jelentésben fordul elő. Hangtörténeti alapon valószínűsíthető, hogy a kölcsönzés a vepszi, oloneci területen 600-1100 között mehetett végbe, és később - a finn nyelvjárásokban - az olyan „ház" megjelölésére használták, amely távol áll a többi épülettől. Ebben alkalmasint a nyelvérzék megőrizte az építkezés és a lakáskultúra azon korai állapotát, amikor a lakóház voltaképpen egyetlen lakható helyiségű épületből állt. Másrészt a szó jelentése rávilágít arra, hogy a kemencével fűtött ház eredetileg szauna volt. A finn akkuna „ablak", láva „priccs" és patsi „szabadban álló tűzhely" szintén szláv jövevényszavak, valamennyien a kelet-európai vívmányok terjedését bizonyítják északon. Darsgárde (Svédország) I. század, Ásva (Észtország) i. e. 800-200 között fennállt lakóház boronából épült és a gerendák közeit sárral tapasztották ki. A tapasztás meg is maradt. Ez viszont arra vall, hogy északra és talán keletre is a Baltikum felől jutott el az építészeti kultúra, másrészt nem lehetetlen, hogy ezeken a területeken egészítették ki a kemencés fűtésmód találmányával. A kémény, a kályha és a szoba A legtöbb baj abból adódott, hogy nem tudták a füstöt elvezetni. A rómaiak padlófűtése, a lakótérben lévő kemence, s az egyes épületrészek funkcionális differenciálódása voltak azok a legfontosabb tényezők, amelyek elvezettek a füst nélküli lakóhelyiség, a szoba, a füstelvezető kémény és a tökéletes fűtőberendezés, a kályha együttes használatához. A fürdő- és szárítóházakat fűtő kemencék használatával kapcsolatos tapasztalatok vezették rá az Alpoktól délre lakókat arra, hogy a kemencével fűtött fürdő- vagy szárítóépületekben hideg teleken aludni is lehet. Az is délről származó tapasztalat, hogy a kemencét csuprokból is össze tudják rakni, ezáltal nagyobb fűtőfelületű és jobb hőháztartású fűtőberendezéshez juthatnak. A csuprokból épített boltozat statikai előnyeit a rómaiak ismerték fel és az V. századtól kezdve alkalmazták kupolák összerakásakor. Ilyen kupola fedte a bizánci fürdők egy részét is. A cserepes kupolaépítkezés a fürdőkben és a templomokban élt tovább (az utóbbiak Kelet-Európában napjainkig ápolt hagyománya közismert). A balneum bánja = hévforrás, fürdő, illetve kupola, boltív jelentése a szláv nyelvekben innen veszi eredetét. A kisorosz, lengyel, szlovák és a magyar nyelvben a „vájt, boltozatos üregű bánya" jelentés is elterjedt. A fürdők előnyeit az Alpoktól északra is felismerték. Az Alpokban a kelet- és észak-európai gőzfürdőt kedvelték. A rómaiak viszont a dél-európai fürdőt honosították meg. Ezt a hypocaustumot a római impérium utáni századokban is kultiválták a 392